A Tourette-szindróma diagnózisa és kezelése

A fura mozdulatokat illetve hangokat produkáló gyermekek vagy fiatalok alapos vizsgálatát legtöbbször gyermekorvos kezdi, majd pedig pszichiáter vagy neurológus állítja fel a diagnózist.

A téma cikkei

2/1 A Tourette-szindróma és tünetei 2/2 Diagnózis és kezelés

A betegek általában rövid időre el tudják nyomni a tic-eket, hasonlóan ahhoz, ahogy a tüsszentést elfojtjuk néha. Azonban a tic elnyomása erőfeszítést és koncentrációt igényel, ráadásul egy idő után nagyobb erővel, szinte kitörésszerűen jelentkezik újra.

Azt is tapasztalták már, hogy a tic-ek a fokozott koncentrációt igénylő helyzetekben nem jelentkeznek. Ezért javasolják például a figyelmet elterelő sportolást is. Beszámoltak olyan betegről is, aki sikeres sebészként dolgozott, és nagy odafigyelést igénylő operációi alatt egyáltalán nem jelentkeztek a tünetei.

Milyen vizsgálatokra számíthat?

A fura mozdulatokat illetve hangokat produkáló gyermekek vagy fiatalok alapos vizsgálatát legtöbbször gyermekorvos kezdi, majd pedig pszichiáter vagy neurológus állítja fel a diagnózist.

Cikkünk a hirdetés után folytatódik

Mivel egyelőre nincs olyan laboratóriumi vagy műszeres vizsgálat, ami egyértelműen igazolná a Tourette-szindróma fennállását, a diagnózist a tünetek megfigyelése és a részletes kórtörténet alapján állítja fel az orvos.

A Tourette-szindróma tünetei, háttere

A Tourette-szindróma tünetei legtöbbször kívülálló számára is nyilvánvalóak: akaratlan mozgások és irányíthatatlan hangadások jellemzik a betegeket, melyeket tic-nek neveznek. A rendellenesség neve egy XIX. századi francia neurológustól, Georges Gilles de la Tourette-től származik, aki a betegséget elsőként írta le.

Ezek alapján Tourette-szindrómáról akkor beszélhetünk, ha legalább kétféle motoros és vele egy időben vagy időben eltolódva egy vagy több vokális tic van jelen. Ezeknek a tüneteknek több mint egy évig majdnem mindennap fenn kell állniuk ahhoz, hogy a diagnózis kimondható legyen. Feltétel az is, hogy a tünetek között ne teljen el két hónapnál hosszabb idő.

Előfordul, hogy az agyról készített képalkotó vizsgálatok (MRI, CT, SPECT) mutatnak bizonyos eltéréseket, de ezek hiányában is kimondható a klinikai diagnózis. A képalkotó vizsgálatokon túl EEG-t, illetve vérvizsgálatot is gyakran csinálnak, de ez sem közvetlenül a szindróma diagnózisának felállítását, hanem az egyéb kórképek kizárását segíti.

A betegség ritka előfordulásából adódik, hogy sajnos orvosi körökben sem kifejezetten ismert a Tourette-szindróma. Bár a tünetek feltűnőek, de gyakran félremagyarázzák a tic-eket és az esetlegesen fennálló viselkedés és figyelemzavart is más körülmények számlájára írják.

A hullámzó lefolyás tovább nehezíti annak megállapítását, hogy csak egy átmeneti zavarról, gyermekkori csintalanságról van-e szó, vagy komoly betegég okozza a szokatlan hangadást és mozgást.

Kezelési lehetőségek

Azok a betegek, akiknek a tünetei enyhék, és nem okoznak a hétköznapi életben jelentősebb fennakadást, nem igényelnek gyógyszeres kezelést. Ha azonban a motoros vagy vokális tic-ek a beteget a mindennapi életben jelentősen korlátozzák, vagy gátolják a szociális alkalmazkodást, gyógyszeres kezelés válhat szükségessé.

Mivel jár a kényszerbetegség?

A kényszerbetegségben szenvedőket állandóan visszatérő, nyugtalanító kényszeres gondolatok és/vagy kényszeres cselekvések kínozzák, melyek jelentős mértékben megzavarják a beteg mindennapi életét. A kényszercselekvések visszatérő, rituális viselkedési formák, melyek végrehajtásának a beteg képtelen ellenállni. A kényszergondolatok és cselekvések szorongást okoznak a betegnek.

Sajnos olyan készítmény, ami végleg megszünteti a tüneteket és meggyógyítja a betegséget, nem létezik, de a tünetek jelentős mértékű csökkentése azért elérhető a rendelkezésre álló gyógyszerekkel.

A tic kezelésére használt szerek között vannak úgynevezett antipszichotikumok illetve vérnyomáscsökkentésre is használt készítmények. A hangulatzavarokat vagy az esetlegesen társuló kényszerbetegséget pedig depresszió elleni gyógyszerekkel, vagy pszichoterápiával lehet kezelni.

Az antipszichotikumok erős hatású és gyakorta mellékhatást is okozó szerek, ezért igen kis dózisban és fokozatosan emelkedve adagolja az orvos, egészen addig, míg el nem éri a lehetséges legjobb egyensúlyt a tünetek és a mellékhatások között.

A leggyakoribb mellékhatás az izommerevség, nyálfolyás vagy a remegés. Hosszan tartó, megszakítás nélküli, folyamatos gyógyszeres kezelés esetén előfordulhat a száj és a nyelv ismétlődő, akaratlan mozgása is, amit tardív diszkinéziának neveznek. Ezek a nem kívánt hatások a gyógyszeradag csökkentésével, vagy szükség esetén ún. antiparkinson-szerekkel megszüntethetőek.

Nagyon fontos azonban, hogy a beteg, valamint környezete - hozzátartozók és pedagógusok egyaránt - ismerjék a lehetséges mellékhatásokat és időben jelezzék az orvosnak felmerülésüket.

Egyes vizsgálati adatok szerint az antipszichotikumokon kívül olyan készítmények is alkalmazhatóak, amelyeket egyébként a vérnyomás csökkentésére használnak az orvosok. Ilyen szer például a clonidin. Egy viszonylag új lehetőség a botulinum toxin alkalmazása, melyet a motoros tic-kek által érintett izmokba adva hatékonyan csillapítják a tüneteket.

Ha a Tourette-szindróma súlyos kényszerbetegséggel jár együtt, akkor szükség lehet a depresszió kezelésében alkalmazott gyógyszerek szedésére vagy pszichoterápiára is.

A pszichoterápiás módszerek közül a legjobb eredményt a magatartásterápiák adják. Ennek részeként a beteg megpróbálja akarattal előidézni a tic tüneteket, és tükör előtt igyekszik befolyásolni azt. Kis gyakorlással elérhető, hogy a beteg valamelyest módosítsa a tic természetes lefolyását, annak hevességét, jellegét.

A relaxációs technikák abban nyújthatnak segítséget, hogy enyhítsék azt a stresszt, ami a tic-et kiválthatja. Közvetve a sportolás is hasznos lehet, segíthet a tünetek enyhítésében, és az önbizalmat is növeli.

A fentieken túl nélkülözhetetlen a tájékoztatás és tanácsadás, ami ideális esetben nem csak a szülőkre, hanem a tanárokra, vagy más, a beteg gyerekkel vagy fiatallal foglalkozó személyekre is kiterjed.

Mivel sok szülő saját magát okolja és nevelési hibának gondolja a betegséget, a megfelelő felvilágosítással elkerülhető a szülői bűntudat. E mellett a kellő tájékoztatás segítséget nyújt a tanárnak is ahhoz, hogy helyesen tudja kezelni a Tourette-szindrómás gyerek viselkedés- és figyelemzavarát.

(Debreczeni Anikó)