Öt hihetetlenül érdekes neurológiai történet

Ezúttal egy könyvből szeretnék idézni, mégpedig Oliver Sacks neurológus professzor saját praxisában előfordult eseteket.

A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét

Jól látott, de vajon mit? Kinyitottam egy National Geographic magazint, és kértem, hogy mesélje el, mit lát a képeken. A tekintete egyik tárgyról a másikra cikázott, miközben feltérképezte a legapróbb részleteket és ez egyéni sajátosságokat. Egy-egy feltűnő szín vagy forma azonnal lekötötte a figyelmét, és ezeket kommentálta is, de a látvány egészét egyetlen esetben sem fogta föl. Az egészet sosem látta, csupán részleteket. Fogalma sem volt róla, hogy tájképet lát, vagy egy jelenetet. (…) Egyértelművé tette, hogy számára a vizsgálat befejeződött, mert körülnézve a kalapját kezdte keresni. Kinyújtotta a karját, és megfogta a felesége fejét. Próbálta megemelni, és a fejére tenni. Kalapnak nézte a saját feleségét! Az asszony még csak meg se lepődött, látszott, hogy hozzá van szokva az efféle dolgokhoz. (…)

Jobbra nézz!

Mrs. S., egy hatvanas éveiben járó, értelmes asszony súlyos agyvérzést kapott, amely a jobb agyféltekéje belső és hátsó részeit károsította. Teljesen elvesztette a „bal” képzetét – mind a világ, mind saját teste vonatkozásában. Néha panaszkodik, hogy túl kicsi adagokat kap mindenből, de ez azért van, mert csak a tányérja jobb feléből eszik, és eszébe sem jut, hogy a tányérnak van bal fele is Alkalomadtán kisminkeli az arcát, de csak a jobb felét, és a balt kifestetlenül hagyja. Az eszével, következtetések révén tökéletesen érti a helyzetét, ezért ha most nem talál valamit, elkezd jobbra körözni forgószékével, amíg a tárgyat meg nem pillantja.

Kutyabőrben

Stephen D. 22 éves orvostanhallgató különböző ajzószereket fogyasztott (kokaint, angyalport és főleg amfetaminokt). Egyik éjszaka álmot látott. Álmában kutya volt, körülötte a világ telis-teli elképzelhetetlenül sokféle jelentésteli szaggal. Ébredéskor aztán ugyanilyen világban találta magát. (…) Rájött, hogy valamennyi barátját és páciensét képes szag szerint megkülönböztetni. „A rendelőbe érve csak beszimatoltam a levegőbe, mint egy kutya, és még mielőtt megláttam volna bármelyikőjüket, egy szippantásra felismertem, ki az a húsz beteg, aki rám vár.”- Ki tudta szagolni, mit éreznek: a félelmet, az elégedettséget, az érzéki gerjedelmeket, akárcsak egy kutya. Szagáról felismert minden utcát, minden üzletet, és csakis a szagok alapján képes volt egész New Yorkban tévedhetetlenül kiismerni magát.

Rebecca

Rebecca tizenkilenc éves, de bizonyos dolgokban teljesen olyan, mint egy gyermek. Egysaroknyiról nem talál haza, nem tudja kulccsal kinyitni az ajtót, jobb-bal tévesztő volt, és nem tudott rendesen felöltözködni. (…) Farkastorokkal született, minek következtében fütyülve beszélt, rövid, tömpe ujjain csonka, csökevényes volt a köröm, és súlyos degeneratív rövidlátása miatt vastag szemüveget kellett hordania (…) Gyengeelméjű volt, tehát lüke, együgyű, vagy legalábbis annak tűnt, és egész életében annak is nevezték, de olyan gyengeelméjű, aki meglepő és különösen megindító költői képzelőerővel rendelkezik. (…) a vizsgálatok még csak sejtenem sem engedték Rebecca meglevő képességeit, azt az adottságát, hogy a létező világot – a természetét és talán a képzeletét is – összefüggésteli, költői egészként befogadja. Még bepillantást sem nyújtottak nyilvánvalóan nagyon is rendezett és koherens belső világába, amelyet nem lehetett csak problémahalmaznak vagy feladatok együttesének tekinteni

Két lábon járó lexikon

Martin kisgyermekként csaknem végzetes agyhártyagyulladáson esett át, ez okozta retardáltságát, indulatkitöréseit, olykor fellépő rohamait valamint féloldali spasztikus bénulását. (Édesapja a New York-i Metropolitan énekese volt.) Elképesztő volt a zenei memóriája, noha nem tudott és nem is tanult soha kottát olvasni. Egyetlen egyszer hallott operákat és oratóriumokat is meg tudott jegyezni. Nemcsak a dallamát ismeri kétezer operának, hanem tudja mindazoknak az énekeseknek a nevét, akik számtalan előadás során ezekben felléptek, valamint színpadképekre, rendezésekre, diszletekre, és a jelmezekre is emlékszik. Több kórusban is énekelt. Ilyenkor Martin elfelejtette hogy „retardált”, megfeledkezett minden bújáról-bajáról, csak az őt körülvevő tündökletes ragyogást észlelte (…) Amikor Martin az elragadtatással határos odaadással énekelt vagy a muzsikával eggyé válva zenét hallgatott, eltűnt minden, ami fogyatékosságra vagy betegségre vall, és nem maradt más, csak az elmélyültség, lelkesültség, épség és egészség.

Hát ennyi lett volna, remélem tetszett, engem teljesen lebilincselt ez a könyv. Összesen 24 történetet tartalmaz, megható együttérzéssel, a betegek sorsáról való elmélkedéssel. Nincs benne sok idegen szó, ahol van, ott a szerző megmagyarázza. Nagyon-nagy szeretettel ajánlom.

Oliver Sacks: A férfi, aki kalapnak nézte a feleségét, és más történetek.

(Ipolyi-Topál Gitta, HáziorvosBlog)