| A betegség lefolyása során a tünetek, a fájdalom a keresztcsont környékéről felfelé halad, és egyre nagyobb gerincszakaszt érint. Előrehaladott esetben a teljes gerincoszlop összecsontosodik. A Bechterew-kór az emberek körülbelül 0,2 - 0,4 százalékát érinti, a férfiaknál ötször gyakrabban fordul elő, elsősorban 20-45 éves kor körül (bár van korai és időskori formája is). A betegség egyes családokban gyakoribb, és genetikai hajlam is van a kórkép felléptére – a HLA-B27 nevezetű antigén jelenléte. Egyes megfigyelések szerint a Bechterew-kór gyakran bélrendszeri- vagy húgyúti fertőzéseket követően kezdődik, de valójában nem ismertek azok az okok, tényezők, melyek elindítják a betegséget. Mik a legfőbb tünetek, panaszok?A Bechterew-kór nagyon alattomosan kezdődik, éveken keresztül jelentkeznek olyan nehezen megfogható, bizonytalanul értelmezhető tünetek, melyek miatt a betegséget eleinte sok egyéb kórképpel könnyen össze lehet téveszteni. Emiatt rendszerint csupán évekkel az első tünetek megjelenése után kerül sor a pontos diagnózis felállítására, ez viszont késlelteti az egyetlen hatásos kezelési mód, a gyógytorna időben való elkezdését.
A fájdalom legtöbbször éjszaka vagy pihenéskor lép fel a keresztcsont tájékán (sacroileitis), mely időnként csökken, máskor erősödik, majd hetek, hónapok alatt állandósul. A fájdalom a combokba sugározhat. További panaszok és tünetek: a csípőízületben, a szeméremcsontban vagy más nagy ízületben szintén gyulladás és fájdalom léphet fel, valamint szorulás jelentkezhet a mellkasban. A gerinc háti és ágyéki szakaszának találkozásánál szintén erős fájdalom alakulhat ki (spondylitis), és idővel a mellkas és a gerincoszlop mozgásai beszűkülnek. A beteg háta, dereka merev, egyre kevésbé tud lehajolni, a mellkas tágulása korlátozott, a hát görbültté válik. Ha már a gerinc teljes hossza összecsontosodott, akkor mindenféle mozgás – fordulás, fejfordítás, hajolás - kivitelezhetetlen lesz a beteg számára. További általános tünetek: hőemelkedés, étvágytalanság, testsúlycsökkenés, fáradékonyság. Természetesen a Bechterew-kór az egész szervezetet érinti, nem csupán a csontrendszert és az ízületeket. Emiatt a lehetséges tünetek skálája szélesedik. A betegek mintegy negyedében fellép valamilyen egyéb, nem a mozgásszerveket érintő tünet. Ilyen például az iritis – szivárványhártya-gyulladás -, melynek a tünetei a fénykerülés és a könnyezés, továbbá az immunológiai eredetű vesegyulladás, a szívizomzat megbetegedése (cardiomyopathia), ingervezetési zavar, szívburokgyulladás, a felső tüdőlebenyek fibrózisa, aortabillentyű-elégtelenség. A vörösvértest-süllyedés is többnyire gyorsult. Hogyan lehet diagnosztizálni a betegséget?A keresztcsonti- és csigolyaelváltozások kimutatása a betegség első hónapjaiban elsősorban CT- és MR-vizsgálattal lehetséges. Idővel az ízületek és gerincszalagok elmeszesedése, a gerinc bambusznádszerű elmerevedése már röntgen-vizsgálattal is kimutathatóvá válik. A fizikális vizsgálatok nagyon sokat segítenek a gerinc merevségi fokának megállapításában. Az orvos a beteg előrehajlásakor megméri a kéz ujjainak a földtől való távolságát, a mellkas körfogatát be- és kilégzéskor, valamint egyes gerinccsigolyák egymástól való távolságát álló és előrehajló helyzetben. A Bechterew-kór terápiájaA betegség lassan a gerincoszlop teljes elmerevedéséhez vezet, és a tudomány mai állása szerint nem gyógyítható. Azonban időben elkezdett gyógytornával, az otthon végzendő tartási- és légzési gyakorlatok elsajátításával, és rendszeres, következetes gyakorlásával nagy mértékben lassítható a folyamat, a munkaképesség tovább fenntartható, a teljes rokkantság megelőzhető. A víz alatti tornagyakorlatok is jó eredményekkel kecsegtetnek. A beteg sokat szenved a fájdalomtól –bár ritkán az is előfordul, hogy fájdalom nélkül alakul ki a súlyos mozgáskorlátozottság-, ezért fájdalomcsillapítók szedésére is gyakran szükség van, de lehetőleg csak az éjszakai pihenés lehetővé tételére, és nem folyamatosan! Ritkán korrekciós gerincműtét, csípőízületi protézis-beültetés is szóba jön. Ha a nagy fájdalmakkal, súlyos gyulladással járó periódusok elmúltak, ajánlható még az iszappakolás is. Nőknél a folyamat általában enyhébb formában zajlik, és a gerincoszlop elmerevedése nem teljes. (WEBBeteg - Dr. Soltész Annamária) |
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Belépés Kérdés feltevés SzakértőinkGyakori kérdések Mozgásszervi megbetegedések témában:
Ízületi gyulladás Fiatal létemre fáj a derekam - Miért? Talp fájás