• SM Világnap: a láthatatlanság ellen küzdenek a betegek

        Szerző:
        WEBBeteg

        Országos fotópályázat keretében engedtek bepillantást az érintett betegek és családok abba, milyen egy gyógyíthatatlan betegséggel együtt élni. Az idegrendszert megtámadó ezerarcú kór, az SM világnapján a fővárosi Erzsébet téren szabadtéri fotókiállítást rendeztek, s közösen engedték útjára a remény léggömbjeit az SM betegek.

        Több mint háromszáz fotó érkezett amatőr, félprofi és profi pályázóktól az elmúlt hetekben szerte az országból arra a felhívásra, amelyet az érintetteket képviselő Sclerosis Multplexes Betegek Országos Egyesülete (SMBOE) és a Magyar Újságírók Országos Szövetségének (MÚOSZ) Fotóriporterek Szakosztálya közösen jegyzett. Az alkotásokból május 30-án, az SM Világnapján a budapesti Erzsébet téren egynapos szabadtéri fotókiállítás nyílt, s itt került sor az ünnepélyes eredményhirdetésre is.

        A sclerosis multiplex a fiatalkorban jelentkező egyik leggyakoribb neurológiai betegség, amelynek tünetei és kórlefolyása attól függ, hogy a kór az agynak és a gerincvelőnek melyik részeit és milyen mértékben támadja meg. Vannak, akik évtizedeken át együtt élhetnek a betegséggel, másokat rövid idő alatt gyors leépülés fenyeget.

        __hirdetes__ 

        – Nagyon nehéz beteg embert fényképezni, hogy úgy adjuk vissza életének momentumait, hogy a méltóságát is megőrizzük – fogalmazott Bánkuti András, a MÚOSZ Fotóriporterek Szakosztályának elnöke. – Nemcsak a laikusok számára, hanem a páciensekkel sokszor találkozó orvos szemével nézve is érzékletesek és mély nyomot hagynak a fotók – értékelte a látottakat dr. Csépány Tünde neurológus egyetemi docens, az SM Orvos Tanácsadó Testület elnöke.

        Az SM Világnapjának hazai központi rendezvényén a betegek, hozzátartozók, szakorvosok és ápolók mellett sok érdeklődő is részt vett, hogy kifejezze szolidaritását az SM betegséggel élő emberekkel. Ezt voltak hivatottak jelképezni a délben magasba engedett színes léggömbök is, amelyek az összetartozást és a reményt szimbolizálták.

        – Bár senki sem önként jelentkezett az SM betegek táborába, akik ma itt tudnak lenni, mégis jobb helyzetben vannak a többieknél, mert számíthatnak a közösség támogató erejére, s aktív részesei lehetnek a közös programoknak, nem úgy mint azok a sorstársak, akiket állapotuk otthonukhoz láncol. Az SM Világnapnak ezért épp úgy szólnia kell azokról a betegekről, akik mindenki számára láthatatlanok – fogalmazott B. Papp László, az „Ezerarcú kór, az SM betegek ezer arca” fotópályázat programmenedzsere.

        Az Erzsébet téri kiállítás után azt tervezik, hogy a közeljövőben civil rendezvényeken az ország más részeiben is bemutatják a képeket. Az országos SM egyesület e mellett a világnapra időzítette annak bejelentését is, hogy médiapályázatot indít.

        Teszi ezt annak érdekében, hogy a következő hónapokban is minél több médium foglalkozzon az SM-mel és a betegekkel. Amint Furcsa Józsefné, a civil szervezet ügyvezető titkára fogalmazott, nem akarnak a jövőben sem láthatatlanná válni, hiszen az SM-mel hosszú éveken át kell küzdeni, s nemcsak az SM Világnapon.

        További fotók a facebookon>>

        (Sclerosis Multplexes Betegek Országos Egyesülete)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Fiatalkori mellrák

        Tóth András

        Szűcs Adriána modellel beszélgettünk, aki 16 kemoterápián van túl.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Izomerő- és izomtömegvesztés mozgásszervi műtétek után

        Az egészséges felnőttek megfelelő táplálkozás és közepes fizikai aktivitás mellett évekig, sőt évtizedekig is képesek megőrizni az izomtömegüket és izomerejüket. Köszönhető ez annak az egyensúlyi folyamatnak, mely során a szervezet naponta lebontja és vissza is építi az izomszövetének egy részét (kb. 75 g).

        A Tarlov-ciszta

        A Tarlov-ciszta a lágyagyhártya olyan kiboltosulása, mely a gerincvelőből kilépő hátsó ideggyök körül helyezkedik el (perineurális ciszta).

        Mit tehetünk, ha kopik a porc?

        A fiatalokat is érintheti a nyak, a derék, a váll, a térd vagy az ujjak ízületeinek fájdalma, de negyven felett valóban sokaknak megkeseríti a mindennapjait. Dr. Dobos Márta, holisztikus szemléletű ortopéd orvos a mozgás és a fájdalomcsillapítás lehetőségeit ismertette.

        Újdonságok a neurológiában

        A sclerosis multiplex és a Parkinson-kór diagnosztikájában, terápiájában alkalmazott legújabb eljárásokról tanácskoztak hazai és külföldi neurológusok Debrecenben. A konferencián szó volt a Debreceni Egyetem Neurológiai Klinikáján folyó világszínvonalú stroke-ellátásról is.

        Az égető lábfájdalom okai

        Lábfájdalom esetében annak jellegéből, valamint kisugárzásából adódóan lehet következteti az okokra. Orvosi szempontból fontos megkülönböztetni a szomatikus (szervi eredetű) és neuropátiás fájdalmat. Az elkülönítés azért fontos, mert a két fájdalomtípus kezelése is eltérő.

        Sclerosis multiplex - Tünetek, életmód, kezelés

        Az SM-mel együtt élni a betegnek és a környezetének sem könnyű. Éppen ezért sokan legyinthetnek a még nagyobb áldozatokkal járó egészséges életmódra.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA