• Mellrákellenes gyógyszert javasolnak megelőzésként Nagy-Britanniában

        Szerző:
        WEBBeteg

        A brit állami egészségügyi szolgálatot felügyelő szerv kezdeményezte, hogy az emlőrák kezelésében alkalmazott tamoxifen nevű gyógyszert megelőzés gyanánt alkalmazzák azoknál a nőknél, akiknek a családjában halmozottan jelentkezik a betegség.

        A National Institute for Health and Clinical Excellence (Nice) hivatalos konzultációt kezdeményezett arról, hogy azok a magas kockázatú nők, akiknél még nem diagnosztizálták a mellrákot, öt éven át kaphassák a tamoxifent. Amennyiben a javaslatot az év folyamán elfogadják, először alkalmaznak rákgyógyszert megelőzéseként Nagy-Britanniában.

        A Nice illetékeseinek érvelése szerint keveset tettek eddig az egészséges, de magas kockázatú nők érdekében, akik testvérénél és édesanyjánál, vagy nagynénjénél mellrákot állapítottak meg még 50 éves kor előtt. A tamoxifen szedése öt éven át csökkentheti a betegség kialakulásának kockázatát.

        Hirdetések

        Egy közelmúltban végzett tanulmány szerint minden ezer nő esetében 29 rákos eset és 9 elhalálozás lenne elkerülhető, ha az érintettek öt éven át tamoxifent szednének.

        A tamoxifen 70 százalékkal csökkentheti a kockázatot

        Nagy-Britanniában a mellrák a leggyakrabban előforduló rákbetegség, évente 50 ezer nőnél és 400 férfinál diagnosztizálják. Minden huszadik mellrákos esetet a BRCA1 és a BRCA2 gének előfordulása okozza, ezek a gének öröklődhetnek a családokban. Más géneket is kapcsolatba hoztak azonban már a betegséggel.

        Gareth Evans professzor, a Christie Hospital onkológusa a BBC televízió kedd reggeli hírműsorában hangsúlyozta, hogy a nők egy százaléka tartozik a magas kockázati csoportba. Ezeknél a nőknél bizonyos esetekben a tamoxifen szedése a megelőzés céljából elvégzett melleltávolítás alternatívája lehet.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Az ilyen műtét 90-95 százalékban mérsékli a betegség kockázatát, de teljesen nem eliminálja... Úgy gondoljuk, hogy a nők mintegy felénél a tamoxifen 70 százalékkal csökkentheti a kockázatot - fejtette ki a professzor. Ha meghatározhatjuk, hogy mely nők esetében hoz több hasznot, akkor a magas kockázatú nők esetében javasolnám a tamoxifen szedését a műtét helyett.

        A tamoxifen, amelyet 1977 óta alkalmaznak az emlőrák kezelésében, az antihormonok csoportjába tartozik. Ez a gyógyszerfajta a szervezetben jelen lévő hormonok hatását ellensúlyozza. A tamoxifen mérsékli a női nemi hormon ösztradiol hatását: a hormon szerepet játszik egyes daganatok, így az emlődaganat növekedésében.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Látászavar, szédülés?

        Dr. Kapocsi Judit

        A kezeletlen vagy rosszul beállított magas vérnyomás szövődményei is lehetnek.

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Életmód és mellrák - Mit felejtsen el?

        A mellrák kialakulásának kockázata csökken azoknál a nőknél, akik nem isznak alkoholt, szabadidejükben sportolnak és odafigyelnek testsúlyukra. Az egészséges életmód pozitív hatásai számokban amerikai kutatók vizsgálatai nyomán fejezhetők ki.

        Az elhízás növeli a daganatok veszélyét

        A fejlett országokban a legaggasztóbb népegészségügyi problémák közé tartozik a daganatos megbetegedések és az elhízás kérdése. Egy kutatás szerint a daganatos megbetegedések közel fele összefüggésbe hozható az elhízással.

        Szűcs Adriána: Sosem fogom feladni és győzni fogok

        Szűcs Adriána fotómodellként dolgozott és dolgozik ma is. 2017 novemberében egy apró csomót fedezett fel a mellében, amiről végül kimutatták, hogy rosszindulatú elváltozás. A 26 éves lányt sokkolta a hír, de az első tagadás után - mert természetesen nem akarta elhinni, hogy ez vele történik - elhatározta, hogy végigcsinálja a kezeléseket és mindent megtesz a gyógyulásáért. Elkezdett blogot írni, amivel másoknak is erőt adott. Jelenleg a kezelések közepénél jár, de a csomók már nem kitapinthatók. Hihetetlen ereje és elszántsága példaértékű és bár azt mondja, sokszor nagyon nehéz a harca, de sosem fogja feladni és győzni fog.

        Okozhat-e mellrákot a melltartó viselése?

        A médiában időről időre szárnyra kap a hír, miszerint a melltartónak szerepe van a mellrák kialakulásában. Sokan nem tudják eldönteni, mi is az igazság, és internetes fórumokon beszélik meg kétségeiket. A legújabb feltevés szerint az éjszaka viselt melltartó a felelős. De vajon ez valóban így van?

        Szívinfarktus - Megbecsülhető a kockázata

        Ha bárki azzal szembesülne, hogy nagy az esélye annak, hogy a következő öt évben szív- és érrendszeri megbetegedés lépjen fel nála, akkor valószínűleg megpróbálna változtatni az életmódján. A kardiológiai kockázatbecslés egyéni és társadalmi jelentőségéről dr. Ádám Zsófia kardiológus beszélt.

        Mit tegyünk mellünk egészségéért?

        Természetesen minden nő hallott már arról, hogy rendszeresen el kell járni szűrővizsgálatra, ám ezen kívül még van pár dolog, amivel segíthetünk megőrizni melleink egészségét.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.