• Az éjszakai műszak veszélye

        Szerző:
        WEBBeteg

        Nagyobb a mellrák kockázata a rendszeresen éjszakai műszakban dolgozó nőknél, különösen akkor, ha egyébként a reggel éber, "pacsirta" típusba sorolják magukat - idézte dán kutatók eredményét a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása.

        A tanulmány eredménye szerint a hetente legalább három éjszakai műszakot teljesítő nőknél kétszer nagyobb az emlődaganat kialakulásának valószínűsége, azok körében pedig, akik magukat "pacsirtáknak" tarják, négyszer nagyobb kockázattal jelent meg a melltumor azokhoz képest, akik nem dolgoztak éjjelente.

        Ismert, hogy az alvás és ébrenlét természetes ciklusának felborulása változást okoz a melatonin hormon termelődésében, az alvásmegvonás hatására kevesebb keletkezik belőle.

        Hirdetések

        A tanulmányban 18 500, a dán hadseregben szolgált nő 1964 és 1999 között összegyűlt egészségügyi adatait elemezték. Ezen felül 2005-2006-ban a kutatók kapcsolatba léptek az 1990 és 2003 között mellrákkal diagnosztizált 218 nő közül 210-zel.

        1-2 éjszaka még nem okoz veszélyt

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Az ő egészségügyi adataikat 899 olyan nő adataival vetették össze, akik életkora és egyéb körülményei hasonlóak voltak, szintén a dán hadseregben tevékenykedtek, és nem alakult ki náluk mellrák.

        Összeses 141 emlőrákos és 551 egészséges nő töltötte ki a 28 oldalas részletes kérdőívet, amely életmódjukra, családi hátterükre, munkájukra, egészségi állapotukra volt kíváncsi.

        Johnni Hansen kutatásvezető, a koppenhágai Rákepidemiológiai Intézet munkatársa elmondta, hogy a hetente 1-2 éjszakai műszakot teljesített nőknél nem emelkedett meg a mellrák kockázata.

        Ez egybecseng azzal, hogy heti 1-2 éjszakai alvásmegvonás még nem borítja fel a cirkadián ritmust, nem tolja el a melatonin termelődésének idejét és intenzitását. Az ennél többet éjszakázók azonban egészségügyi kockázatot vállalnak.

        A tanulmányt az Occupational and Environmental Health című szakfolyóirat legfrissebb számában ismertették részletesen.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Fiatalkori mellrák

        Tóth András

        Szűcs Adriána modellel beszélgettünk, aki 16 kemoterápián van túl.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        A HER2-pozitív emlőrák

        A különböző típusú emlőrákok nők esetében a leggyakrabban előforduló daganatok közé tartoznak. Magyarországon minden évben körülbelül 7000 nőt diagnosztizálnak emlőrákkal, vagyis minden nyolcadik nő esetében várható az emlőcarcinoma kialakulása. Ezen esetek egy ötöd részében pedig HER2 pozitív emlőrák a diagnózis.

        Miért veszélyes az erős horkolás?

        Normális esetben az orrunkon keresztül szívjuk be a levegőt, amely tisztítja, szűri és felmelegíti azt. Ha azonban ezt a rendszert, vagyis az orrlégzést valami gátolja, kénytelenek vagyunk szájon át lélegezni.

        Alvászavarok gyötrik? - Tippek a nyugodt alváshoz

        Elalvás előtt a legtöbben jó éjszakát kívánnak egymásnak, ám e jó kívánság megvalósulása sokak számára csak álom. Felmérések szerint a magyar lakosság 15-30 százaléka szenved valamilyen alvászavartól, és minden második ember találkozott már élete során ezzel a problémával. Az érintettek felénél az alvászavar kezelést igényel.

        A reflux is okozhat alvászavart

        A gyomorégésen kívül horkolást, sőt akár pánikkal járó, éjszakai légzési nehézséget is okozhat a reflux. Csak kevesen vannak tisztában a két jelenség összefüggésével. A kivizsgálás és a megoldás lehetőségeiről dr. Vida Zsuzsanna szomnológus főorvos beszélt.

        Szexszomnia: szex öntudatlanul

        Ebben a ritka betegségben szenvedő betegek alvás közben létesítenek szexuális viszonyt, ám másnap nem emlékeznek a történtekre. A betegség viszonylag jól kezelhető különböző generikus antidepresszánsokkal.

        A horkolás növeli a stroke kockázatát

        A stroke legtöbbször az alvás idején és az ébredést követő órákban alakul ki. Számos adat utal arra, hogy az alvási apnoe fennállása szerepet játszik a stroke kialakulásában.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.