• A megelőzést nem lehet elég korán kezdeni

        Szerző:
        WEBBeteg

        A magas vérnyomás és a szív- és érrendszeri betegségek más rizikófaktorainak megelőzését nem lehet elég korán elkezdeni. A Magyar Kardiológusok Társasága által életre hívott RizikóRiadó programja is hangsúlyozza, hogy érdemes már gyermekkorban felhívni a figyelmet a helyes táplálkozás, valamint a rendszeres testmozgás előnyeire, hiszen így jóval könnyebben lehet megalapozni egy hosszabb, teljesebb életet.

        A nagy sikert aratott Szegedi rendezvény után, Budapestre érkezett a Magyar Kardiológusok Társaságának RizikóRiadó Programja, amely Szívhezszóló kampánykörútja során, ezúttal a Madách Színház művészeit „vette kezelésbe”.

        Hirdetések

        A társulat tagjai örömmel csatlakoztak a felvilágosító kampányhoz, szívesen vettek részt a szűrővizsgálatokon, ezzel is felhívva a lakosság figyelmét, a szív- és érrendszeri betegségek okozta veszélyekre és a megelőzés jelentőségére.

        Minden második ember szív- és érrendszeri betegségben hal meg. Csaknem 2,5 millió ember szenved magas vérnyomásban, 1 millióan cukorbetegek, a lakosság fele pedig túlsúlyos. Az uniós átlaghoz képest, hazánkban jóval többen dohányoznak és fogyasztanak alkoholt, ugyanakkor sokkal kevesebb zöldséget és gyümölcsöt esznek, nem beszélve a mozgásszegény életmódról. Ezek az okok felelősek a szív- és érrendszeri halálozások, csaknem 80 százalékáért.

          Szisztolés és diasztolés érték


        Az első szám azt a nyomást mutatja a kar fő artériájában, ami a szív összehúzódásakor alakul ki (szisztolés vérnyomás), a második a szívverések közti szünetben mérhető nyomást mutatja (diasztolés vérnyomás). Bővebben a vérnyomás értékekről>>

        Éppen ezért nagyon fontos, hogy a Társaság és a színészek üzenete a lehető legtöbb emberhez eljusson. A road-show alkalmával, a RizikóRiadó az ország 7 különböző pontján bukkan fel. A budapesti Madách Színház, a debreceni Csokonai Színház, a pécsi Petőfi Színház, a kecskeméti Katona József Színház, valamint a Veszprémi, Miskolci és Szegedi Nemzeti Színház színészei hezitálás nélkül vállalták a Program küldetésének népszerűsítését. A szegedi színészeket követve, ezúttal budapesti társaik hívták fel a lakosság figyelmét a szív- és érrendszeri betegségek okozta veszélyekre, és a megelőzés jelentőségére. A Madách Színházban a sajtótájékoztatón, és az azt követő rizikószűréseken, számos ismert és elismert színművész vett részt.

        Egyre több fiatal érintett

        Prof. Dr. Forster Tamás, a Magyar Kardiológusok Társaságának (MKT) elnöke, a sajtótájékoztatón sokadszor hívta fel a figyelmet arra, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedések továbbra is a vezető haláloknak számítanak nemcsak világviszonylatban, hanem hazánkban is. Ugyanakkor az elnök kiemelte, hogy Magyarországon 2,5-szer többen veszítik életüket kardiovaszkuláris megbetegedésben, mint Franciaországban, Angliában, vagy Németországban.

        Szomorú tényként könyvelte el, hogy egyre több fiatal szenved magas vérnyomásban, fogalmuk sincs arról, hogy milyen drámai helyzetben van az egészségük, és mit kellene tenniük az egészségük megőrzése érdekében.

         RizikóRiadó - a kampánykörút budapesti állomása
        A rizikófaktorok karbantartását hangsúlyozták

        Prof. Dr. Merkely Béla, az MKT leendő elnöke hozzáfűzte: nagyon szomorúnak tartja, hogy hazánkban a betegek többsége, a szívinfarktus tüneteinek észlelését követően, mintegy 3,5 óra elteltével riasztja csak a mentőket. Ennek megfelelően jóval később részesülhet szakorvosi ellátásban, így sok esetben már nem tudnak a betegen segíteni.

        Éppen ezért hangsúlyozta, hogy a kezdődő tünetek észlelésekor azonnal orvoshoz kell fordulni.

        Különösen oda kell figyelni a rizikófaktorok karbantartására, kezelésére. Nagyon fontos a dohányzás mellőzése, az egészséges táplálkozás, a rendszeres testmozgás.
        Merkely professzor mint mondta, nagyon örül a színészek támogatásának, véleménye szerint a segítségükkel lényegesen hatékonyabban ér el az MKT üzenete az emberekhez, miszerint a szűrővizsgálat életet menthet.

        István Dániel, az RTL Klub ismert műsorvezetője, mint elmondta, nagyszülei magas vérnyomásban szenvedtek, ő is harmincévesen már megismerte a hypertonia fogalmát. Barabás Éva, RTL-es kolleganője nagyon fontosnak tarja a mozgást, részletesen beszélt az ülő életmód ártalmairól.

        Ugyanakkor a saját családjában is előfordult szív és érrendszeri megbetegedés, éppen ezért ő is oda figyel egészségére, jól tudja, hogy szűrővizsgálat mennyire fontos egy ember életében.

        Rizikószűrés: csak az első lépés

        A programban résztvevő színészek rá kívántak világítani a prevenciós törekvések, és az egészségesebb életvitel fontosságára. „Mi színházi emberek a színházi alkotófolyamat során, különleges feszültségben élünk, égünk. Ahhoz, hogy hivatásunknak eleget tegyünk, és örömet szerezzünk nézőinknek, legfontosabb feladatunk: egészségünk megőrzése. Ez a program hozzásegít mindannyiunkat a fenti cél eléréséhez.” – foglalta össze gondolatait Szirtes Tamás.

        A kampánykörút budapesti állomásán, a társulat tagjai vércukor-, koleszterin- és vérnyomásmérésen vettek részt, majd kezükbe kapták értékeiket tartalmazó kisfüzetet. Ha valakinél kóros eltérést tapasztaltak, az további kivizsgáláson vehet részt.

        Annak ellenére, hogy egy rizikószűrés jelentős lépés a nyugodtabb, egészségesebb élet felé, önmagában még nem elégséges. Hiszen nem elég csupán egyszer ellenőrizni az értékeket, ahogy azt a Madách Színház igazgatója is elmondta, a hangsúly a rendszerességen, folyamatosságon van. Rendkívül fontosnak tartja, hogy ne csak akkor figyeljünk önmagunkra, amikor szervezetünk már bajt jelez. „Hiszen egészségünk rajtunk múlik: mi döntünk, mi a valóban fontos és mire fordítunk időt, energiát” – hangsúlyozta az igazgató.

          Diabétesz-teszt


        Még nem teljesen tisztázott, hogy miért alakul ki 2-es típusú cukorbetegség egyes embereknél, ám a fő rizikótényezők egyértelműek.
        Töltse ki Diabétesz tesztünket! >>

        A RizikóRiadó Program elsődleges célja a szív- és érrendszeri megbetegedések kialakulása, rizikófaktorainak csökkentése, elsősorban a vérnyomás csökkentését a középpontba állítva, ugyanakkor nem megfeledkezve más fontos kockázati tényezőkről sem. Ez utóbbiak közzé tartozik az egészségtelen táplálkozás is, amely komoly gondokat okoz felnőtt és gyermekkorban egyaránt.

        Hujber Ferenc fiatal kora óta magas vérnyomásban, szívelégtelenségben szenved. Sportol, nem áll távol tőle a mozgás, mégis magas a vérnyomása. Való igaz tudott betegségéről, azonban a sajtótájékoztató előtt, amikor közölték vele a magas értékeket, láthatóan félelem kerítette a hatalmába, megijedt és fogadalmat tett, hogy rászánja magát a kivizsgálásra.

        Egészségesebb életvitellel megelőzhetők a tragédiák

        Dunai Tamás, a Madách Színház színtársulatának tagja, szintén üdvözölte a Program kezdeményezését, hiszen a következő generációk oktatását ő is szívügyének érzi: „Különösen örülök annak, hogy a magas vérnyomás veszélyeire már fiatalabb korban is fel akarják (akarjuk) hívni a figyelmet.” Ne csak beszéljünk róla, hanem tegyünk is érte.

        Bencze Ilona színésznőt egy sajnálatos, személyesebb esemény is ösztönözte arra, hogy világgá kürtölje a szűrővizsgálatok, mint az egészség megőrzése alappillérének szükségességét. „Ha tehetném, naponta fújnék riadót, és figyelmeztetnék minden embert, hogy vigyázzon magára, és vigyázzunk egymásra! Imádott öcsémet egy pillanat alatt veszítettem el. 57 éves volt. Kettő infarktus után - amiről nem is tudott - a harmadik már nem adott több esélyt. Talán, ha…

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Mert biztosan voltak jelek a saját számára és a miénkre is, de nem vettük komolyan, mindig akadt valami fontosabb.”

        Éppen ezért a művésznő arra kér mindenkit, hogy vegye igénybe a rizikószűrések biztosította lehetőséget, valamint válassza az egészségesebb életvitelt, hiszen csak ezúton előzhetőek meg az övéhez hasonló személyes tragédiák: „Kérem, adjanak esélyt Maguknak, és egymásnak!”

        A következő állomás Debrecen lesz, ahol a Csokonai Színház művészei fújnak riadót.

        (Magyar Kardiológusok Társasága)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Látászavar, szédülés?

        Dr. Kapocsi Judit

        A kezeletlen vagy rosszul beállított magas vérnyomás szövődményei is lehetnek.

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Ezért kell odafigyelnie a szívére, ha cukorbeteg!

        A cukorbetegségben szenvedőknél - a betegség érrendszerre gyakorolt hatásai miatt – fokozottabb a szívbetegségek kockázata. A szívbetegségre számos egyéb tényező is hajlamosíthat, közülük az egyik legismertebb az elhízás. Vajon mi minden növelheti még a szív- és érrendszeri szövődmények kialakulását cukorbetegeknél?

        Rosszak a fogai? Irány a kardiológus!

        Az eddig is közismert tény volt, hogy a magas vérnyomás- és koleszterinszint, az elhízás és a dohányzás a szív-érrendszeri betegségek rizikófaktorai. Most dr. Sztancsik Ilona, a Kardioközpont kardiológusa, aneszteziológus, intenzív terapeuta a rossz fogak és a szívbetegségek kapcsolatára hívta fel a figyelmet.

        Magas vérnyomás - A lakosság 20 százaléka nem tudja, hogy beteg

        A magas vérnyomás napjainkban Magyarországon és az egész világon népbetegségnek számít. Hazánkban az előfordulási gyakorisága igen nagy, a felnőtt lakosság közel egynegyedét érinti.

        Természetes vérnyomáscsökkentők

        Sajnos nemcsak hazánkban, de a többi fejlett országban is népbetegségnek számít a magas vérnyomás. Az alább felsorolt életmódtanácsok és táplálékkiegészítők bizonyítottan segítenek a magas vérnyomás megelőzésében és kezelésében.

        A magas vérnyomás korai szövődményei - Figyeljen a tünetekre!

        A magas vérnyomás fokozza a szív- és érrendszeri betegségek kialakulásának kockázatát. Fokozott terhelést ró a szívre, károsítja az érbelhártya funkcióját és az erek tágulékonyságát, elősegíti az érfalban a vérzsírok lerakódását és gyorsítja az érelmeszesedés folyamatát.

        Veszélyes kombináció: magas vérnyomás és prediabétesz

        A magas vérnyomás és a prediabétesz együttes jelenléte sokkal komolyabb veszélyt jelent a szervezetnek, mint külön-külön. Dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpontkardiológusa az összefüggésekre hívta fel a figyelmet.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.