• Magas vérnyomás: 2,5 millió magyar beteg

        Szerző:
        WEBBeteg

        Hazánkban csaknem 2,5 millió ember szenved magas vérnyomásban, 1 millióan cukorbetegek, a lakosság több mint fele pedig túlsúlyos. Hogyan lehet csökkenteni a rizikófaktorokat?

        Mit takar a RizikoRiadó program?

         Mit nevezünk perifériás érbetegségnek?
        Perifériás érbetegségnek nevezzük azt, amikor az alsó végtagok vérellátása nem megfelelő és emiatt abban fájdalom, görcs jelentkezik.
        A perifériás érbetegségnek?>>

        A Magyar Kardiológusok Társaságának égisze alatt, 2008-ban indult útjára a Szívriadó Program. Az elkészült felmérések azt bizonyítják, hogy a szív- és érrendszeri megbetegedések megfelelő életmódváltással megelőzhetőek, azonban az emberek tudatformálásának területén van még tennivaló.

        A 2009-es esztendőben a program folytatásaként, szintén az MKT támogatásával, elindult a RizikoRiadó Program, amely elsősorban a kiemelkedő kockázatú betegek edukációjával próbálta meg javítani az együttműködést a gondozás területén.

        Ezt segítették az egészségügyi tájékoztató füzetek, kérdőívek, betegtájékoztató film.

        Hirdetések

        A program a tavalyi esztendőben, elsősorban a magas vérnyomással élő egészségügyi kockázatvállalásra, valamint a magas vérnyomás kezelési lehetőségeire fókuszált. Az idei esztendőben viszont már a szív-és érrendszeri megbetegedések csökkentésén túl, a szűrővizsgálat jelentősége, a rizikófaktorok karbantartása a cél.

        Az Év Esélynövelő Díj

        A program sikeressége nagymértékben függ attól, hogy a nővéreknek, az asszisztenseknek milyen kapcsolatot sikerül kialakítaniuk betegeikkel, hogyan sikerül a gondozás terén a maximumot nyújtania.

        A díjra azokat lehet jelölni, akik a programban hatékonyan bekapcsolódnak, támogatják a betegeket, aktívan részt vesznek gondozásukban.

         A vérnyomásmérés
        A vérnyomás függ a testhelyzettől, a napszaktól, az érzelmi állapottól, a fizikai aktivitástól. Hogyan mérje helyesen a vérnyomását?>>

        Minden olyan beteg jelölhet nővért vagy asszisztenst, akit magasvérnyomás betegséggel, valamint egyéb rizikófaktorokkal kezelnek, ugyanakkor a RizikoRiadó kampány során találkozik a szavazólapokkal, és úgy érzi, hogy minden segítséget megkapott a családorvos rendelőben dolgozó asszisztenstől, nővértől.

        Az ajánlólapokat a szavazó a családorvos rendelőben kapja meg, ebben az esetben, a váróban elhelyezett urnákba kell bedobnia a kitöltött lapot.

        Lehet interneten is szavazni, ehhez nem kell mást tennie, mint felmennie a www.rizikoriado.hu weblapra.

        A 200. 000 forintos nyereményt, amelyet a Magyar Kardiológusok Társasága ajánl fel azok a szakápolók kapják, akik a legtöbb jelölést kapták. A díj átadására 2010. szeptember 27-én, a Szívünk Napján kerül sor.

        Melyek a kardiovaszkuláris megbetegedések legfontosabb rizikófaktorai?

        Vannak olyan rizikófaktorok, amelyeket nem lehet befolyásolni. Ilyenek a nem, a genetika és az életkor.

        Magas vérnyomás
        Az érelmeszesedés, az agyinfarktus és az agyvérzés legfontosabb kockázati tényezője a magasvérnyomás. Magasvérnyomás betegségről akkor beszélünk, ha legalább három alkalommal, nyugalmi állapotban a vérnyomás 140/90 Hgmm felett van. Ekkor további vizsgálatokra, élethosszig tartó kezelésre és ellenőrzésre van szükség. A magasvérnyomás betegség gyakorisága a kor előrehaladtával növekszik.

          Az ACE-gátlók működése és hatásai


        Az ACE-gátlók a vérnyomáscsökkentő gyógyszerek egyik csoportját képezik. Elnevezésük az általuk gátolt enzim (angiotenzin-konvertáló enzim) nevének rövidítéséből származik.
        Az ACE-gátlók működése és hatásai>>

        Magas vérzsírszint (hyerlipidaemia)
        A vér emelkedett koleszterin és zsírtartalma, valamint az érelmeszesedés és szívbetegségek kapcsolata jól ismert. A szívbetegségek és a szélütések közel egy harmadát a magas koleszterinszint okozza.

        A vérzsírok összetevői az összkoleszterin (káros: LDL, védő HDL koleszterin) és a triglicerid. Az összkoleszterin szint 5 mmol/l alatt normális.

        Magas vércukorszint – cukorbetegség
        A cukorbetegek szívbetegségi kockázata kétszeres.

        A cukorbetegség fennállása ugyanolyan mértékben emeli a szívbetegségek kockázatát, mint egy már elszenvedett szívinfarktus. Cukorbetegségről akkor beszélünk, ha az éhgyomri vércukor magasabb 6 mmol/l-nél.

        Mozgásszegény életmód
        A szívbetegségek kialakulása másfélszer gyakoribb a rendszeres testmozgást nem végzők között.

        Dohányzás
        Kétszeres kockázat fokozódást jelent. Milliók halnak meg Európában a dohányzás miatt szív- és érrendszeri betegségben.

        Helytelen étrend
        A túlzott sófogyasztás magas vérnyomást, a túl sok telített (állati eredetű) zsiradék és a transzzsír magas koleszterinszintet, érelmeszesedést okoz. A zöldségek, és gyümölcsök bőséges fogyasztása véd a szívbetegség ellen.

        Stressz
        A mindennapi stressz-helyzetek jelentősen megnövelik a keringési betegségek kialakulásának kockázatát. A kockázat csökkentésének kulcsszavai az egészségmegőrzés, egészségfejlesztés, aktivitás fokozása, szűrővizsgálatokon való részvétel. A kampány feladata, a magyar társadalom felrázása, szemléletmódbeli változások elindítása.

          Hogyan csökkenthető a szív,- és érrendszeri megbetegedések kockázata? Mit kell, tehet egészségének megőrzése érdekében?


        • Ne dohányozzon - A dohányzás elhagyása után egy évvel, a koszorúbetegség kockázata a felére csökken.
        • Rendszeres testmozgás - Legalább 30 perc hetente 5 nap, már csökkentheti a vérnyomást és a kockázatot.
        • Egészséges étrend - Fogyasszon naponta legalább ötször friss zöldséget és gyümölcsöt.
        • Használjon kevesebb sót, maximum 5 gramm naponta elég (ez megfelel egy teáskanálnak).
        • Túlsúly kerülése - A testsúlycsökkentés, különösen a sófogyasztás csökkentésével együtt, a vérnyomás csökkenéséhez vezet (testtömeg-index legyen25 alatt).
        • Vérnyomás (további rizikófaktorok nélkül) 140/90 Hgmm alatt, cukorbetegség, vesebetegség, szív- és érrendszeri betegség, anyagcsere-érintettség, akár túlsúly fennállása esetén: 130/80 Hgmm alatt.
        • Koleszterin szint 5 mmol/l alatt (egyéb rizikófaktor nélkül).
        • Túlzott stressz kerülése.
        • Szükség esetén megfelelő gyógyszerek szedése.
        • Korai szív- és érrendszeri betegség esetén a családtagok szűrése.

        A Magyar Kardiológusok Társasága elkötelezett a prevenció mellett

        A Magyar Kardiológusok Társaságának fő feladata, hogy segítséget nyújtson mindazoknak, akik a Társaságon belül vagy kívül a szív-és érrendszeri betegségek elleni harcban, illetve a hazai kardiológia fejlesztésében részt kívánnak venni.

          Az érszűkület infarktushoz vezethet - Figyelemfelkeltő tünetek


        Az érszűkületet az alsó végtagokat friss vérrel ellátó verőerek, az artériák falának elmeszesedése, szűkülete okozza.
        Az érszűkület legelső tünetei>>

        A Magyar Kardiológusok Társasága szervezésében, évről-évre megvalósuló Szívünk Napja is ebben vállal szerepet.

        A Magyar Kardiológusok Társasága évről-évre megrendezi a Szívünk Napját, ahol a szervezők a szív- és érrendszeri megbetegedések kiemelkedő gyakoriságára, valamint a megelőzés lehetőségeire kívánják felhívni a figyelmet. 

        Ezek a célkitűzések összecsengenek a RizikoRiadó Program missziójával.

        WEBBeteg vérnyomáskalkulátor

        Számolja ki vérnyomását gyorsan, egyszerűen a WEBBeteg vérnyomáskalkulátorával!

        Az uniós átlaghoz képest Magyarországon jóval többen dohányoznak és fogyasztanak alkoholt, ugyanakkor sokkal kevesebb zöldséget és gyümölcsöt esznek, nem beszélve a mozgásszegény életmódról. Ezek az okok felelősek a szív- és érrendszeri halálozások csaknem 80 százalékáért.

        A Magyar Kardiológusok Társasága a sikeresen zárult Szívriadó, majd a RizikoRiadó program tapasztalatait felhasználva ismét útjára indítja a RizikoRiadó elnevezésű, felvilágosító kampányát.

         Vezető halálok hazánkban a szív-és érrendszeri betegség


        Magyarország halálozási statisztikáiban az első helyen a szív- és érrendszeri betegségek okozta halál áll, míg európai viszonylatban csupán a harmadik. Szintén elkeserítő adat, hogy Magyarországon az 50 év feletti férfiak még várható élettartama mindössze 23 év, amiből csupán 11 évet tölthetnek el egészségben. A magas vérnyomás kockázataira hívja fel a figyelmet a RizikóRiadó program. Cikkek a magas vérnyomásról a WEBBetegen

        A szervezők a társadalmi célú kommunikáció révén fel szeretnék hívni a figyelmet a szív- és érrendszeri megbetegedések kiemelkedő gyakoriságára, a megelőzés lehetőségeire, a felvilágosítás fontosságára,az eredményes gondozás érdekében az orvos-beteg, a nővér-beteg kapcsolat elmélyítésére.

        A lakosság ismeretei hiányosak, felszínesek, a megelőzés annak ellenére, hogy a szív,- és érrendszeri megbetegedések tekintetében hazánk dobogós helyet foglal el, még gyermekcipőben jár.

        Ha figyelünk önmagunkra, élünk a szűrés adta lehetősséggel, magas vérnyomásunkat karban tartjuk, egészséges éveket, nyerhetünk, akár 5-6 évvel is meghosszabbíthatjuk életünket.

          Érbetegségek - növekvő súly, növekvő gondok


        A súlyfelesleg nagy mértékben megterheli a szervezetet. A magas koleszterin- és vérzsírszint elősegíti az érfalon meszes plakkok kialakulását, és az így elkezdődő érelmeszesedés érintheti az ér egy bizonyos szakaszát, de rövid érszakaszon, vagy akár az ér teljes hosszában kialakuló teljes érelzáródásig vezethet. A nem megfelelő táplálkozás a magas zsír- és koleszterintartalmú ételek fogyasztása elősegíti a koleszterin és vérzsírok plakkokba rakódását, érelmeszesedést okozva.
        A magas szénhidráttartalmú ételek és a kevés mozgás rohamos súlygyarapodáshoz vezethet, ami cukorbetegséggel, magas vérnyomással is társulhat. Mind a cukorbetegség, mind a magasvérnyomás-betegség siettetheti az érszűkületet, hiszen cukorbetegség során egyaránt érelmeszesedés alakul ki mind a nagy erekben, mind a kis erekben, míg a magas vérnyomás szintén sietteti az érszűkület előrehaladását az érfalakra gyakorolt nagyobb megterhelés révén.
        Érbetegségek - növekvő súly, növekvő gondok>>

        Riadó rizikóügyben 2010-ben

        A RizikóRiadó program szeretné elérni, hogy a magas vérnyomásos betegek ismerjék meg saját kockázati szintjüket, és a vérnyomáscsökkentésen túl további rizikójuk mérséklésének kihatását az életükre. A program lényege, hogy a betegek rájöjjenek, hogy egészségükért-jövőjükért ők is felelősek, annak aktív részesei, alakítói, legfontosabb döntéshozói.

         Teszt: Ön hajlamos az érbetegségekre?

        Segítsen magának, hogy kezelőorvosa segíthessen Önnek! Vegyük számba érbetegséget okozó rizikótényezőit!
        Tovább a teszthez >>

        A RizikoRiadó program iránt elkötelezett orvosok és nővérek Budapesten, Pécset, Debrecenben és Szegeden vehetnek részt továbbképzésen.

        A rendezvényen a csapatépítő tréning keretében neves szakemberek hívják fel az orvosok és asszisztensek figyelmét a gondozás jelentőségére, és azokra a tényezőkre, amelyekre feltétlenül a mindennapi életükben oda kell figyelniük, amikor többszörösen érintett páciensről van szó.

        A szív- és érrendszeri megbetegedésekkel kapcsolatosan nem csak előadásokat hallhatnak, hanem moderátor segítségével szituációs játékokban is részt vehetnek, betegekkel találkozhatnak, ezzel is elsajátítva a helyes kezelési irányelveket.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A RizikoRiadó Program a főváros határait túllépve, az ország nagyobb városaiban – Budapest, Szeged, Miskolc, Debrecen, Pécs, Veszprém – a lakosság számára programsorozatot szervez, ahol a helyi színházak dolgozóinak szűrését vállalja fel, ugyanakkor ezeken, a helyszíneken a nagy bevásárló központban az Egyszervolt.hu mesefigurái segítségével, nővérek vérnyomást mérnek, kardiológusok pedig szaktanácsot adnak.

        A Magyar Kardiológusok Társasága, ebben az évben is meghirdeti az Év Esélynövelő Díjat.

        A betegek szavazata alapján jelöltek azok a nővérek, asszisztensek lehetnek, akik a program keretén belül kiemelkedő teljesítményt nyújtanak a betegeket gondozásában.

        A díj átadására a szeptember utolsó vasárnapján megrendezésre kerülő Szívünk napján kerül sor, amelynek a budapesti Városliget ad otthont.

        Ünnepélyes keretek között Barabás Éva és István Dániel az RTL Klub műsorvezetői adják át az elismerést annak a nővérnek, aki a legtöbb szavazatot kapta.

        Március elején a Magyar Kardiológusok Társasága útjára indítja a program weblapját is www.rizikoriado.hu címen, ahol számos információ mellett, a látogató nyereményjátékokon vehet részt és felteheti kérdéseit a témával kapcsolatosan, amelyekre neves szakemberek válaszolnak.

        (Magyar Kardiológusok Társasága)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Látászavar, szédülés?

        Dr. Kapocsi Judit

        A kezeletlen vagy rosszul beállított magas vérnyomás szövődményei is lehetnek.

        A megelőzést nem lehet elég korán kezdeni

        A magas vérnyomás és a szív- és érrendszeri betegségek más rizikófaktorainak megelőzését nem lehet elég korán elkezdeni. A Magyar Kardiológusok Társasága által életre hívott RizikóRiadó programja is hangsúlyozza, hogy érdemes már gyermekkorban felhívni a figyelmet a helyes táplálkozás, valamint a rendszeres testmozgás előnyeire, hiszen így jóval könnyebben lehet megalapozni egy hosszabb, teljesebb életet.

        RizikóRiadó 2010 - Szívhezszóló kampánykörút

        Az ismét útnak indított RizikóRiadó Program a Szívhezszóló kampánykörútja révén ezúttal Szegedre látogat.

        3. válasz - RizikóRiadó

        Tudja-e mi a magas vérnyomás betegség kezelésének legfőbb célja?

        Mi okozza a magas vérnyomást?

        Egyrészt örökölhetjük, másrészt számos betegség következtében is kialakulhat a magas vérnyomás.

        6. válasz - RizikóRiadó

        Tudja-e, hogy miért éri meg szív- és érrendszeri szempontból minél nagyobb mértékben, legalább 20 Hgmm-rel csökkenteni a felső értéket (szisztolés vérnyomást)?

        Esélynövelés vérnyomáscsökkentéssel - A rizikó csökkenthető!

        Miért vállalna ekkora kockázatot, hiszen a vérnyomás erőteljes csökkentésével a teljes szív- és érrendszeri kockázat csökkenthető!

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.