A sok lenmagot tartalmazó étrend, hatásosan csökkenti a koszorúér-betegség egyik legfontosabb kockázati tényezőjének, a "rossz" koleszterinnek a mennyiségét a vérben. Az egészséges táplálkozás fontosságát hangsúlyozó tanulmányt, az American Journal of Clinical Nutrition száma közölte.
Manapság a len főleg a belőle készült, elegáns ruhák miatt népszerű. A lenmag azonban egykoron az emberiség táplálkozásának egyik alapvető része is volt - és az új, tudományos eredmények alapján elképzelhető, hogy ismét azzá válik.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
Koleszterintáblázat |
Számolja ki, hogy Ön mennyi koleszterint fogyaszt el naponta! Az élelmiszerek koleszterin- tartalma. Koleszterin-táblázat a WEBBetegen |
A kínai An Pan vezette azt a nemzetközi kutatócsoportot, amelyik összegyűjtötte az utolsó tíz év orvosi szakirodalmának összes olyan tanulmányát, amely a lenmagnak a vérzsírok alakulására vonatkozó hatásával foglalkozott.
A munkacsoport még azokkal a kutatókkal is igyekezett kapcsolatba lépni, akik ezt a kérdést vizsgálták ugyan, de eredményeiket nem közölték.
A statisztikai értékelésbe, végül 28 tanulmány adatai kerültek. A felmérések szerzői összesen 1381 személyt vizsgáltak. A munkákban megfelelő összehasonlító adatok is szerepeltek, például a lenmagot tartalmazó étrend hatását a napraforgómag koleszterincsökkentő tulajdonságával vetették össze.
A szakirodalomból kiemelt vizsgálatok vezetői, igen változó ideig alkalmazták a lenmaggal dúsított étrendet: voltak vizsgálati alanyok, akik csak két hétig fogyasztottak ilyen diétát, de voltak olyanok, akik 52 héten keresztül kapták ezt a kosztot. Az átlag a két hónapos kezelés volt.
a "rossz" LDL-koleszterin szintjét jelentősen csökkentette. Az egyéb vérzsírok mennyiségét érdemlegesen nem befolyásolta, tehát a "hasznos" HDL-koleszterin szint nem emelkedett.
A kutatók azt is megnézték, hogy volt-e valami eltérés a nők és a férfiak vérzsírszintjének változásában a lenmag fogyasztásának hatására.
Kiderült, hogy a nők koleszterinértéke a lenmag evésére sokkal erőteljesebben javult, mint a férfiaké. Különösen a korosodó asszonyok laboratóriumi eredményei lettek lényegesen jobbak.
A kutatók kiemelték, hogy a "rossz" koleszterin vérszintje annál nagyobb mértékben csökkent, minél magasabb volt a koleszterinszint. Ez azt jelenti, hogy kórosabb érték esetén a kedvező is hatás mérhetően nagyobb.
(MTI)
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Magas vérnyomás (Hipertónia) témában:
Miért vagyok rosszabbul jó vérnyomással, mint magassal? Magas vérnyomás csökkentése Vérnyomáscsökkentés természetesen