A magas vérnyomás napjainkban Magyarországon és az egész világon népbetegségnek számít. Magyarországon az előfordulási gyakorisága igen nagy, a felnőtt lakosság közel egynegyedét érinti.
A legtöbb ember a magas vérnyomást nem tartja betegségnek, a lakosság közel 20 százaléka nem is tudja, hogy hipertoniás beteg.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
A már diagnosztizált betegek közel 25 százaléka nem vagy rosszul kezelt. A betegség jelentőségét az adja, hogy a kardiovaszkuláris megbetegedések egyik leggyakoribb rizikótényezője a magas vérnyomás, illetve igen magas a halálozási rátája.
Ön tudta? |
| A magas vérnyomás (hipertonia) alattomos kór. Sok esetben sokáig egyáltalán nem okoz panaszokat, ám az elhanyagolt betegség számos testrész, szerv fokozatos károsodását okozhatja. Mely panaszok jelzik először a magas vérnyomást?>> |
A közhiedelemmel ellentétben a betegség megjelenése nem csak a felnőtteket és időseket érintheti, hanem egyre gyakrabban jelentkezik már serdülőkorban is. Igaz, a vérnyomás növekedést mutat a kor előrehaladtával, így a magas vérnyomás, mint betegség mégis csak az 50 év fölöttieknél gyakoribb.
Azonban hazánkban a serdülőkorúak 3 százalékánál is diagnosztizálták már a betegséget. Mind a két nem egyaránt érintett lehet, tanulmányok szerint 50 év alatt főként a férfiaknál, 65 év felett pedig a nőknél jelenik meg gyakrabban.
A magas vérnyomás betegség oka, lehet ismeretlen (essentialis hipertonia) vagy ismert (secunder hipertonia). A betegek több mint 90 százalék a az ismeretlen eredetű csoportba tartozik. A legtöbb kutatás szerint a genetikának kiemelkedő szerepe van, vagyis a fiatalabb korban megjelenő magas vérnyomás megbetegedés esetén családon belüli öröklődés figyelhető meg.
Ön tudta? |
| Ülő helyzetben a diasztolés vérnyomás 5 Hgmm-rel magasabb, mint fekve, a hát megtámasztásának hiánya is emeli az alsó értéket néhány Hgmm-rel. A keresztbetett lábak a szisztolés, azaz a felső értéket akár 8 Hgmm-rel is emelhetik. Hogyan mérje helyesen a vérnyomását?>> |
Ezért kiemelkedő fontosságú minden esetben tisztázni, hogy a családon belül kiket érint ez a betegség.
Érdekes megfigyelés a kutatók részéről, hogy az anya gyermek között szorosabb a hajlam az öröklődése, mint apa és gyermek között. Különböző vizsgálatok arra is fényt derítettek, hogy milyen összefüggés lehet a földrajzi elhelyezkedés és szociális helyzet között.
Megfigyelések alapján, a mediterrán országokban élő emberek között kisebb gyakorisággal fordul elő a magas vérnyomás problémája, mint az északi országok lakóinál.
A rossz szociális környezet, munkanélküliség, alkoholizmus, dohányzás, stressz, alacsony iskolai végzettség, alultápláltság és akár az alacsony születési súly is növeli a hajlamosságot. A hajlamosító tényezők közül még mindig inkább az elhízás és a cukorbetegség a legjelentősebb.
Napjainkban a fejlett országokban az egyre csak növekszik az elhízottak száma, és sajnos mára a túlsúly a kisgyermekeket is érintheti. Az elhízás és a hipertónia között pedig szoros összefüggés van.
A vérnyomásértékek osztályozása | ||
| Kategória | Szisztolés nyomás (Hgmm) | Diasztolés nyomás (Hgmm) |
| Optimális vérnyomás | < 120 | < 80 |
| Normális vérnyomás | 120-129 | 80-84 |
| Emelkedett-normális vérnyomás | 130-139 | 85-89 |
| Kóros vérnyomás - hipertónia | 140 < | 90 < |
| I. fokozat (enyhe hipertónia) | 140-159 | 90-99 |
| II. fokozat (középsúlyos) | 160-179 | 100-109 |
| III. fokozat (súlyos hipertónia) | > = 180 | > = 110 |
| Izolált diasztolés hipertónia | < 140 | > 89 |
| Izolált szisztolés hipertónia | > = 140 | < 90 |
Így igaz az is, hogy az életmódváltással, a testsúly normalizálásával jelentős vérnyomás csökkentést lehet elérni. Az elhízott cukorbetegek (2-es típusú cukorbetegek) körében a kardiovaszkuláris megbetegedések, köztük a hipertónia is gyakoribb.
WEBBeteg vérnyomásnapló |
| Vezesse rendszeresen vérnyomás értékeit! Töltse le táblázatunkat, ami segít ebben! |
Vizsgálatok kimutatták, hogy a 2-es típusú cukorbetegek, közel 70 százalékát érinti a magas vérnyomás mint betegség.
A magas vérnyomás hosszú ideig nem okoz panaszt, miközben számos szervünket károsítja (erek, szív, agy, vese, szem).
De egy hirtelen kiugró vérnyomásérték akár a beteg életét is veszélyeztetheti. Egy ilyen krízis állapotban gyakori lehet az agyvérzés vagy szívinfarktus kialakulása. A tartós magas vérnyomás az érrendszert károsítja legjobban.
|
Ennek súlyosságát megközelítőleg a szemfenéki kép adhatja. A hipertóniás betegek kétharmadánál, a balszívfél- elégtelenség és a koszorúér-megbetegedés a vezető halálok. A betegek egynegyedénél agyi történés (agyi infarktus, vérzés) okozza a halált. A vese véráramlata is károsodhat, ezzel veseelégtelenséghez vezethet, ami tovább rontja a betegséget.
A kardiovaszkuláris betegségek, köztük a magas vérnyomás nem csak, mint népbetegség, hanem mint igen gyakori halálok is jelentőséggel bírnak.
Ezért egyre nagyobb figyelem és hangsúly kellene olyan népegészségügyi programok terjesztésére, melyek elősegítik a magas vérnyomás betegség korai felismerését, megelőzését és a megfelelő kezelését.
(WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda)
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Magas vérnyomás (Hipertónia) témában:
Miért vagyok rosszabbul jó vérnyomással, mint magassal? Hol mérjük a vérnyomást? Magas vérnyomás csökkentése