Az újinfluenza itthoni megjelenése óta az orvoshoz fordulóknak körülbelül egy százaléka került kórházba, ez több mint 5 ezer embert jelent. Közülük minden tízedik beteg intenzív osztályra került, kétharmaduk pedig gépi lélegeztetésre szorult, tehát életveszélyes állapotban volt.
Nem valószínű, hogy idén tavasszal jelentős szezonális- vagy újinfluenza járvány alakuljon ki Magyarországon - jelentette ki az országos tiszti főorvos szerdán délelőtt Budapesten. Falus Ferenc ugyanakkor felhívta a figyelmet, hogy az oltásra továbbra is szükség lehet, főként a veszélyeztettek körében.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
A főorvos beszélt arról is, hogy az újinfluenza itthoni megjelenése óta az orvoshoz fordulóknak körülbelül egy százaléka került kórházba, ez több mint 5 ezer embert jelent. Az újinfluenzával összefüggésben pedig itthon eddig 130 ember vesztette életét.
Az elmúlt héten körülbelül 11 ezer ember fordult országszerte orvoshoz influenzaszerű megbetegedésekkel, ez bőven a járványküszöb alatt marad - mondta Falus Ferenc. Hasonlóak voltak az adatok az elmúlt hetekben is. Falus Ferenc szerint így nem valószínű, hogy idén tavasszal jelentős szezonális- vagy újinfluenza járvány alakuljon ki.
Arra viszont felhívta a figyelmet, hogy az újinfluenza enyhülése miatt az emberek is kevésbé figyelnek a védekezésre, így több más betegség felütheti a fejét, például a nátha. Az újinfluenza itthoni megjelenése óta az orvoshoz fordulóknak körülbelül egy százaléka került kórházba, ez több mint 5 ezer embert jelent. Közülük minden tízedik beteg intenzív osztályra került, kétharmaduk pedig gépi lélegeztetésre szorult, tehát életveszélyes állapotban volt. A vírussal összefüggésben itthon 130 ember vesztette életét. Jelenleg egyébként négy ember van intenzív osztályon a betegség miatt, a járvány csúcsán ez a szám 60 körül volt.
|
Az elmúlt héten még mindig több mint 2600 ember kapta meg a vakcinát, a szakember szerint az oltást tovább kell folytatni. Most viszont elsősorban a veszélyeztetett csoportokba tartozóknak kell megkapniuk a védőoltást, a főorvos külön kiemelte a kismamákat és azokat a nőket, akik hamarosan gyermeket szeretnének.
Falus Ferenc beszélt arról is, hogy az őszi szezonra a kormány 1,3 millió influenza elleni ingyenes védőoltást rendel, ez már három törzs ellen nyújt védettséget, így az újinfluenza ellen is.
(FH)
Puffadás, emésztési zavarok? Pattanások, kiütések? Visszatérő fejfájás? Migrén? (x)
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések H1N1 (új típusú influenza) témában:
Melyek a H1N1 oltás mellékhatásai? H1N1 oltás és pajzsmirigy alulműködés H1N1 oltás és alkohol - Lehet belőle baj?