• H1N1 - Friss, hazai adatok

        Szerző:
        WEBBeteg

        Összesen a laboratóriumban 7 mintából mutatták ki a H1N1 vírust, ezzel együtt az ismertté vált megbetegedések összesített száma 2 114-re nőtt. H1N1 vírusfertőzéssel összefüggésbe hozható halálesetek száma 124-re emelkedett.

        Nagyjából ugyanannyi, 14 ezer 100 beteg fordult influenzás panaszokkal orvoshoz február 15. és 21-e között, mint egy héttel korábban -derül ki az Országos Epidemiológiai Központ legfrissebb jelentéséből.

        Hirdetések

        Csökkent a súlyos esetek száma, de még így is 112 beteget vettek fel a kórházakba influenzás tünetekkel a 7. héten, és 3 új haláleset hozható összefüggésbe a fertőzéssel. A 47, 58 és 85 éves elhunytak közül a két fiatalabb súlyos krónikus betegségben szenvedett, mégsem voltak beoltva a H1N1 vírus ellen.

        Az ország 13 megyéjében emelkedett, 5 területén csökkent az új esetek száma, két területen ugyanannyi volt, mint egy héttel korábban. A legtöbb új beteg Tolna megyében volt, ezen a területen kétszer annyian fordultak orvoshoz, mint a 6. héten.

        A betegek koreloszlása nem változott

        A betegek kormegoszlása hasonló volt a 7. héten is, mint korábban: a legtöbben, az orvoshoz fordulók több mint kétharmada 35 évnél fiatalabb volt. Valamelyest emelkedett a 60 éven felüli fertőzöttek aránya, de most sem érte el a 10 százalékot (8,4 százalék). Influenza, illetve influenzaszerű megbetegedés miatt 112 beteget vettek fel kórházba, 13 fő részesült intenzív ellátásban és 10 főnél vált szükségessé gépi lélegeztetés.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A kórházi felvételek száma 19 százalékkal, az intenzív ellátást igénylő betegeké 40 százalékkal csökkent az előző hetihez képest. A gépi lélegeztetést igénylő új betegek száma megegyezett az előző hetivel. A 7. héten regisztrált 3 influenzával összefüggésbe hozható haláleset közül két beteget kórházban, egyiküket intenzív terápiás osztályon ápoltak, a harmadik beteget otthonában kezelték.

        A 47 éves beteg acut myeloid leukémiában szenvedett, az 58 éves beteg 16 éve gégetumor miatt elvégzett műtéten esett át, és évek óta fennálló súlyos, krónikus légzőszervi betegsége (COPD) miatt még otthonában is állandó oxigénterápiára szorult. Ennek ellenére egyikük sem volt beoltva a H1N1 vírus ellen.

        (FH)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Fiatalkori mellrák

        Tóth András

        Szűcs Adriána modellel beszélgettünk, aki 16 kemoterápián van túl.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Az újinfluenza nem valóságos pandémia?

        Az ET parlamenti közgyűlésének társadalmi ügyekkel foglalkozó bizottsága által szervezett rendezvényt azok a parlamenti képviselők kezdeményezték, akik szerint az újinfluenza nem valóságos pandémia, hanem "áljárvány".

        H1N1 - Természetes módszerek a fertőzés ellen

        A H1N1 típusú influenzavírus igencsak népszerű téma mostanában. Sokan állnak ki a védőoltás mellett és ellen, a napi hírekben rengeteget hallunk a megbetegedettekről, a szövődményekről. Sok betegünk kérdezi, hogy milyen módszerekkel küzdhetünk ellene.

        H1N1 - Tamiflunak ellenálló mutáns vírust találtak

        Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) novemberi közlése szerint mutáns világjárványos influenzavírust találtak már Brazíliában, az Egyesült Államokban, Japánban, Kínában, Mexikóban és Ukrajnában.

        H1N1: mi fog velem történni? (Az új influenza prognózisa)

        A legtöbb új influenzás beteg egy héten belül javulást tapasztal az állapotában. Ám vannak, akiknél a betegség sokkal jobban elhúzódik, vagy komoly komplikációkkal jelentkezik.

        Influenzás volt? Valószínűleg védettebb a H1N1 ellen

        Amerikai kutatók szerint azok, akik többször voltak influenzások vagy többször is kaptak influenza elleni védőoltást, egyfajta védelmet élveznek az új pandémiás influenza vírusa ellen.

        H1N1-kérdőív - Ismerje meg a fertőzés tüneteit és a tennivalókat!

        Új influenzára utalnak a tünetei? Mit tegyen, ha elképzelhető, hogy H1N1 vírussal fetőződött meg? Tesztünk segítségével közelebb kerülhet a megoldáshoz.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA