• H1N1 - Újabb fiatal áldozat

        Szerző:
        WEBBeteg

        Töredékére esett vissza a H1N1 elleni védőoltást igénylők száma a Dél-Dunántúlon az ÁNTSZ által működtetett oltópontokon - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Király Roland, az ÁNTSZ dél-dunántúli helyettes tisztifőorvosa.

        Elhunyt egy H1N1 vírussal fertőzött beteg a Váci Jávorszky Ödön Kórházban kedden - közölte az MTI-vel a kórház főigazgatója. A 39 éves nő, akit lélegeztetőgépre kapcsolva ápoltak - a H1N1 vírusfertőzés szövődményeként fellépő tüdőgyulladásban hunyt el - mondta el Erős András.

        Hirdetések

        Hozzátette: a beteg nem volt beoltva az új influenza ellen. A főigazgató tájékoztatása szerint ez az első, bizonyítottan H1N1-es fertőzéssel összefüggő haláleset intézményükben, ahol egy negyvenágyas influenzaosztályt alakítottak ki a fertőzöttek fogadására.

        Az intenzív osztályon egy időben nyolc súlyos beteget tudnak kezelni, de szükség esetén ez a szám növelhető. A váci kórházban jelenleg két olyan beteg fekszik, akiknél már kimutatták a H1N1 jelenlétét, míg négy másik kezeltnél folyamatban vannak a vizsgálatok. A kórházban az új influenza kezeléséhez szükséges minden eszköz rendelkezésre áll, így lélegeztetőgépből is van elegendő - közölte a főigazgató.

        Töredékére csökkent a H1N1 vakcina iránti érdeklődés a Dél-Dunántúlon

        H1N1-kérdőív
        Új influenzára utalnak a tünetei? Mit tegyen, ha igen? Tesztünk segítségével közelebb kerülhet a megoldáshoz. Válaszoljon a kérdésekre! >>
        A H1N1 védőoltás
        Társadalmi kötelezettségünk, hogy védjük azokat, akiket nem lehet beoltani - mondta a WEBBetegnek Mészner Zsófia, az Országos Gyermekegészségügyi Intézet főigazgatója. >>Őszintén a H1N1 vakcináról
        H1N1 kisokos
        Tudjon meg mindent a védőoltásról és a betegségről itt, a WEBBetegen! >>Mindent a H1N1 vírusról
        Töredékére esett vissza a H1N1 elleni védőoltást igénylők száma a Dél-Dunántúlon az ÁNTSZ által működtetett oltópontokon - tájékoztatta a Független Hírügynökséget Király Roland, az ÁNTSZ dél-dunántúli helyettes tisztifőorvosa.

        A szakember hozzátette: a legtöbben az ünnepek előtti hetekben jelentkeztek védőoltásért - december első hetében több mint 800-an, a hónap második hetében pedig 600-an.

        Ehhez képest január második hetében mindössze 37-en kértek oltást az oltópontokon. Január 4-étől már öt oltópont van Dél-Dunántúlon: a szekszárdi, mohácsi és siófoki kórházak mellett az ÁNTSZ Kaposváron és Pécsett tart fenn oltópontot, amelyekben jelentősen csökkent az oltást igénylők száma.

        Király Roland elmondta azt is, hogy a H1N1-járvány intenzitása három hete folyamatosan csökken Dél-Dunántúlon, jelenleg a járványküszöb harmadánál tart a megbetegedések aránya.

        A helyettes tisztifőorvos aláhúzta: a járványnak második hulláma is várható, így még mindig nem késő kérni az oltást. Dél-Dunántúlon az ÁNTSZ adatai alapján eddig az emberek 31 százaléka kapta meg az újinfluenza elleni védőoltást.

        (MTI/FH)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Kiégés szindróma

        Dr. Balogh Katalin

        Azokat sújtja, akik munkájuk során társadalmi segítő funkciót látnak el.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Európai Parlamenti bírálat a H1N1 járványhelyzet uniós kezelése miatt

        A 2009-2010-es H1N1 influenzajárvány uniós kezelési módját bírálta az Európai Parlament (EP) a keddi strasbourgi plenáris ülésen elfogadott állásfoglalásában.

        Influenza: Látogatási tilalmak, erősödő járvány

        Már mintegy hetven egészségügyi intézményben vezettek be teljes vagy részleges látogatási tilalmat az influenzajárvány miatt az országban, Budapesten több mint tíz kórházban van érvényben korlátozás.

        A H1N1 influenza iskolai terjedését vizsgálták

        Egy amerikai általános iskolában követték nyomon a H1N1-vírus terjedését egy brit-amerikai közös kutatás keretében - számolt be róla kedden a The Daily Telegraph című brit napilap online kiadása

        Influenza - Mi várható tavasszal?

        Az újinfluenza itthoni megjelenése óta az orvoshoz fordulóknak körülbelül egy százaléka került kórházba, ez több mint 5 ezer embert jelent. Közülük minden tízedik beteg intenzív osztályra került, kétharmaduk pedig gépi lélegeztetésre szorult, tehát életveszélyes állapotban volt.

        Hiány van az alapvető oltóanyagokból Németországban

        A Német Gyermekorvosok Szövetségének elnöke kedden nyilatkozatban tiltakozott amiatt, hogy nem állnak rendelkezésre azok az alapvető oltóanyagok, amelyek a csecsemők, illetve gyermekek számára elsődlegesen szükségesek.

        H1N1 - Bezárják az oltóközpontokat? Miért?

        A szakminiszter beszámolt arról is, hogy az elmúlt héten 15.400-an jelentkeztek orvosnál influenzaszerű tünetekkel, ez 8 százalékos emelkedést jelent a kétheti adatokhoz képest.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA