A fiatalokat sújtja jobban a H1N1

MTI
megjelent:

Az új H1N1 vírus nagyobb mértékben fertőzött meg fiatalokat, jelentősebb arányban okozva halálesetet és súlyos szövődményt, mint a szezonális influenzák tették Mexikóban - közölte egy nemzetközi kutatócsoport a New England Journal of Medicine című szaklap internetes portálján megjelent tanulmányában.

Az új H1N1 influenza eddigi terjedését nem csak járványügyi szakemberek vizsgálják, hanem matematikusok, statisztikusok is modellezik, követik viselkedését. A terjedési mintázat ismerete lehetővé teszi azt is, hogy az esetlegesen megjelenő új törzseket gyorsan azonosítsák.

"Az adatok azt mutatják, hogy a halálesetek és a súlyos tüdőgyulladások túlnyomó többsége az 5 és 59 év közötti korosztályban fordult elő, ami eltér a szezonális influenza szokásos kormintájától" - mondta Gerardo Chowell-Puente, az Arizonai Állami Egyetem kutatója, a tanulmány egyik szerzője a ScienceDaily című tudományos portálnak nyilatkozva.

A halálesetek 87 százaléka, a súlyos tüdőgyulladásoknak pedig 71 százaléka fordult elő az 5 és 59 év közötti korosztályban, míg a 2006-2008 között lezajlott szezonális influenzáknál ezek átlagos aránya 17, illetve 32 százalék volt. A kutatók úgy vélik, azok védettebbek valamelyest, akik gyerekkorukban találkoztak az 1957-es világjárványt okozó H1N1 vírussal.

Védőoltások: nem a szokásos módszert kell követni

A szezonális influenza védőoltásánál az időseket és a kisgyerekeket részesítik előnyben, Chowell-Puente szerint azonban az új influenza elleni vakcinálásnál nem biztos, hogy ezt a módszert érdemes követni.

A kutató reméli, hogy a statisztikai adatok ismeretében a döntéshozók tudományos eredményekre alapozva osztják el a rendelkezésre álló szűkös erőforrásokat, az őszre vélhetően elkészülő védőoltást és influenza ellenes gyógyszereket.

(MTI)

Frissítve: 2009.07.07. 14:54, Megjelent: 2009.07.07. 14:54
Címkék: H1N1 téma

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.