• Kiket veszélyeztet leginkább a rotavírus?

        Szerző:
        WEBBeteg

        A vércsoportunk is befolyásolhatja, hogy mennyire vagyunk kitéve a rotavírussal való fertőződés kockázatának - sugallja amerikai kutatók tanulmánya, amely a Nature tudományos magazinban jelent meg.

        Az eredmények azt mutatták, hogy rotavírus bizonyos törzsei úgy kötődnek az emberi sejtekhez - ami a fertőzés első lépése -, hogy az A jelű antigénhez kapcsolódnak. Ez a marker az A és AB vércsoportú embereknél található meg a sejtek felszínén.

        Hirdetések

        A vércsoportot jelző antigén nem csak a vér sejtjeiben, de például az emésztőrendszer sejtjeiben is jelen van, ahol a rotavírus támad. Mindez - legalábbis elméletileg - azt vonja maga után, hogy az A és AB vércsoportú emberek esendőbbek a rotavírus támadásával szemben.

        Az eredmények további kutatások elindítását indokolják

        B. V. Venkataram Prasad, a tanulmány egyik szerzője azonban úgy véli, korai még levonni a végső következtetést. Egyrészt az a vírustörzs, amelyről kiderítették, hogy az A antigénhez kötődik, nem a leggyakoribb rotavírustörzs.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Lehetséges például, hogy más, gyakoribb törzsek a B vércsoportú embereket fertőzik meg nagyobb eséllyel - magyarázta Prasad a Science Daily című ismeretterjesztő portálnak (www.sciencedaily.com).

        Másrészt nem készültek még a népesség körében nagyméretű tanulmányok, amelyek azt vizsgálták volna, hogy mely vércsoportú embereknél gyakoribbak az egyes rotavírustörzsekkel való fertőzések. Prasad szerint a houstoni Baylor orvosegyetemen működő csoportjuk eredményei elindíthatják a kutatásokat ebben az irányban is.

        A rotavírus gyomor- és bélrendszeri fertőzést, gyulladást okoz. Világszerte ez a vírus okozza a legtöbb, enyhébb vagy súlyosabb kiszáradást okozó, hányással, hasmenéssel járó betegséget kisgyermekek és csecsemők körében.

        Bővebben A rotavírus-fertőzés

        A rotavírus-fertőzés megelőzhető!

        A csecsemők és kisgyerekek vírusos bélfertőzésének egyik leggyakoribb oka a rotavírus-fertőzés. A vírusok erősen fertőzőképesek, és könnyen terjednek, a kis gyerekek pedig általában hajlamosak a gyomor-bélrendszeri fertőzésekre. De lehet ellene védekezni!>>

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Gasztroparézis

        Dr. Felszeghy Enikő

        Az étkezési szokások megváltoztatása mellett milyen kezelés jöhet szóba?

        Kiurgó pulzus

        Kardioközpont

        Mindenképpen utána kell járni, milyen oka lehet a jelenségnek, majd kezelni.

        Fertőzéses eredetű hasmenés - Kiváltó okok és kezelés

        A gastroenteritis, vagyis a fertőzéses eredetű hasmenés olyan gyulladással járó állapot, amelyben a gyomor mellett a vékonybél is érintett. Legfőbb tünetei a hasmenés, hányás és a hasi görcs.

        A norovírus-fertőzés kialakulása, rizikófaktorai és megelőzése

        A norovírus-fertőzés egy akut gyomor-bélrendszeri megbetegedés, melyet az azonos nevű vírus okoz. Heves hányással és erős hasmenéssel jár. A panaszok többnyire néhány nap alatt maradandó károsodás nélkül lecsengenek, azonban kisgyermekekre és idős emberekre nézve veszélyes lehet a vele járó nagymértékű folyadékvesztés miatt.

        Hasmenés - Okok és kezelési lehetőségek

        A hasmenést többféle betegség idézheti elő, ennek megfelelően eltérő a szükséges kezelés és a megfelelő diéta. Az esetek többsége fertőzéses eredetű, a kórokozót a fertőzött ember tisztátalan keze terjeszti tovább a gyermekekre.

        A rotavírus-fertőzés - Mit kell tudni róla?

        A rotavírus-fertőzés okozza a legtöbb, enyhébb vagy súlyosabb kiszáradást okozó, hányással, hasmenéssel járó betegséget kisgyermekek és csecsemők körében. 3-5 éves korra szinte minden gyermek átesik a fertőzésen. A betegség 3-36 hónapos korban okozza a legsúlyosabb kórformákat.

        A szalmonellafertőzés (salmonellosis) típusai

        A szalmonellosis a köznyelvben rendszerint fertőzött étel fogyasztása után kialakuló gyomor-bélrendszeri panaszokat jelöl. A kórokozónak azonban számos, különböző panaszokat okozó alfaja is létezik. Fertőzés bármikor kialakulhat, ám a járvány kialakulásának kockázata nyáron a legmagasabb.

        A calicivírus-fertőzés tünetei és kezelése

        A calici a hasmenést leggyakrabban okozó vírusok közé tartozik, a rotavírus, az enterális adenovírusok, továbbá az astro- és coronavírusok mellett. Milyen tünetei vannak a calicivírus-fertőzésnek, és hogyan kezelhető?

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA