Mennyi testmozgással őrizhető meg az ideális testsúly?

Medipress
megjelent:

Az amerikaiak már hosszú ideje küzdenek a kilókkal, a kutatók mostanáig inkább arra összpontosítottak, hogyan kezelhető a túlsúly és az elhízás, nem pedig arra, hogyan előzhető meg a testtömeg-növekedés.

A vékony nőknek napi egy óra mérsékelt testmozgás elegendő karcsúságuk megőrzéséhez, a túlsúlyos nőknek azonban diétára és edzésre egyaránt szükségük van ahhoz, hogy távol tartsák a kilókat.

A 34 ezer vizsgált középkorú nő közül, azoknak sikerült megőrizniük testsúlyukat, a Harvard Medical School és a Brigham és Női Kórház kutatói által készített 13 éves tanulmány során, akik nem voltak túlsúlyosak, és naponta legalább egy órát sportoltak.

„Az ő általános aktivitási szintjük a tanulmány alatt 21,5 MET óra volt hetente, ami körülbelül napi 60 perc mérsékelt fizikai aktivitásnak felel meg” – írták a kutatók az American Medical Association keddi számában publikált tanulmányban. Egy MET, azaz metabolikus ekvivalens a pihenés alatt felhasznált energiát és kalóriaigényt jelenti. A mérsékelt testmozgás, például a nyugodt séta az energiafelhasználást óránként 2,5 MET-re emeli, az intenzív testmozgás, például a futás pedig 6-12 MET-re emelheti óránként.

Tesztek és kalkulátorok

Mennyi testmozgással őrizhető meg az ideális testsúly?

Huszonegy MET óra hetente, körülbelül naponta egy óra mérsékelt testmozgásnak felel meg. A vizsgálatból kiderült, hogy a kevesebbet sportoló nők jelentősen többet híztak, mint a napi egy óra testmozgást végzők. A tanulmány elején, majd közben rendszeres időközönként, a nők beszámoltak testmozgásukról és testsúlyukról a kutatóknak.

A résztvevőket különböző csoportokba osztották: heti kevesebb, mint 7,5 MET órás, vagyis a jelenlegi amerikai szövetségi 20 percnyi testedzési irányvonala körüliek; heti 7,5-21,5 MET órások, illetve heti több mint 21,5 MET órások.

Míg a normális testsúlyú nőknek elég csupán mozogniuk testsúlyuk megőrzéséhez, a kizárólag edzésprogramot végző túlsúlyos nők tovább híztak.

A napi 20 perc nem elég kialakult elhízás esetén

A kutatók tehát arra hívják fel a figyelmet, hogy a jelenlegi napi 20 perc testmozgásra vonatkozó szövetségi irányelv, kalóriakorlátozás nélkül a túlsúlyos és elhízott nők esetében nem elegendő a testtömeg-növekedés megelőzéséhez, annak ellenére, hogy segít a krónikus betegségek kockázatának visszaszorításában.

A tanulmány maga is nagy súllyal esik latba, az egyre terjedő túlsúly és elhízás fényében az Egyesült Államokban, ahol minden harmadik felnőtt elhízott. Annak ellenére, hogy az amerikaiak már hosszú ideje küzdenek a kilókkal, a kutatók mostanáig inkább arra összpontosítottak, hogyan kezelhető a túlsúly és az elhízás, nem pedig arra, hogyan előzhető meg a testtömeg-növekedés.

Medipress

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Irinyi-Barta Tünde, okleveles táplálkozástudományi szakember
WEBBeteg - Dr. Árki Ildikó, háziorvos
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
WEBBeteg - Dr. Csuth Ágnes, családorvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.