Az elhízás korunk egyik leggyakrabban előforduló betegsége, a fejlett országokban pedig jelentős népegészségügyi problémának is számít. Mint minden betegséget, az elhízást is egyszerűbb és célszerűbb megelőzni, mint kezelni.
A jól működő egészségpolitikával rendelkező országokban, fokozott figyelmet fordítanak az elhízás kezelésére, de még inkább annak megelőzésére, hiszen ezáltal tetemes mennyiségű ráfordítás megtakarítható, így csökkentve az államkassza kiadásait.
Sajnos nemcsak a felnőtt populáció szenved a betegségben, hanem napjainkra a gyermekkori elhízás is jelentős mértéket öltött. Ez azért is veszélyes, mert már ebben a meghatározó életkorban számolnunk kell az elhízáshoz kapcsolódó társbetegségekkel, a testi, lelki, szellemi fejlődés zavaraival.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
Ha a szülő tudná, hogy már a születés előtt megelőzhetné gyermeke későbbi elhízását, vajon változtatna életmódján? Talán az alábbi kutatási eredmények meggyőzik a kétkedőket!
Ellenőrizze magát! |
1975 és 2005 között folytattak kutatásokat az Egyesült Államokban abból a célból, hogy igazolni tudják az anyai betegségek, illetve bizonyos káros szenvedélyek, kórállapotok hatását a születendő gyermek későbbi elhízására.
A fenti anyai tényezők függvényében, vizsgálták a gyermekek BMI-jét (Body Mass Index) 5 és 21 éves kor között. A vizsgálatok során több olyan tényező is igazolódott, mely az anya életmódváltásával kiküszöbölhető lenne, így megelőzhetővé válna a gyermek elhízása.
Melyek azok az anyai betegségek, kórállapotok, melyek leggyakrabban társulnak gyermekük elhízásával? Az anyai cukorbetegség (a terhesség előtt már meglévő és a terhesség alatt kialakuló egyaránt), az anyai alultápláltság és a dohányzás.
Ezek közül a dohányzás a legkönnyebben kiiktatható tényező, de helyes minőségi táplálkozással és kalóriabevitellel az alultápláltság is kezelhető. A cukorbetegség kérdése már bonyolultabb, de diétával, mozgással és/vagy gyógyszeres kezeléssel a vércukorszint is megfelelően beállítható.
A gyermekkori elhízáshoz leggyakrabban társuló betegségek közé tartozik, a korai kezdetű 2-es típusú cukorbetegség, a gyermekkori magas vérnyomás betegség, a metabolikus szindróma.
Számos egyéb kórkép is gyakrabban fordul elő az elhízott gyermekeknél, a szellemi és testi fejlődésben lemaradnak társaiktól, számolniuk kell a szociális kirekesztettséggel, a megbélyegzettséggel.
Gyermekeink egészsége a mi kezünkben van, felelősek vagyunk érte, már a születés előtt. Helyes életmóddal nemcsak saját egészségünket, de az övét is megóvjuk.
(Dr. Csuth Ágnes, Vital Balance Életmód Központ)
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Fogyókúra, egészséges táplálkozás témában:
Hogyan fogyhatnék le? Hirtelen hízás - Kihez forduljak? Önértékelési zavar?