• Életveszélyesek a léböjtkúrák

        Szerző:
        WEBBeteg

        Egy fiatal lány a napokban majdnem belehalt, pár éve pedig egy férfi a fél családját irtotta ki túlzásba vitt böjtöléssel. A divatos léböjt- és nullkalóriás kúrákat azonban minden elrettentő példa ellenére is egyre többen választják. A fogyásra áhítozók viszont jobb, ha tudják: valóban az életükkel játszanak.

        Pár hete sokkolta a közvéleményt egy 21 éves lány esete, aki csak pár kilótól akart megszabadulni, ám fogyási vágya majdnem az életébe került. A fiatal lány a túlzásba vitt méregtelenítő-fogyókúra miatt pár nap leforgása alatt ágynak esett, az orvosok a sír széléről hozták vissza. Szilárd táplálékot egyáltalán nem vett magához, levekkel tartotta életben magát, 10 nap alatt pedig 9 kilótól szabadult meg. A kúra végére azonban fel sem bírt kelni az ágyból, kórházba került, ahol hosszú hetekig tartott, míg meggyógyították.

        A lány esete csak egy a sok közül: egy férfi 2007-ben majdnem egész családjával végzett, amikor éhezésre fogta őket. Az apát és csont és bőr kislányát szintén hetekig kezelték, a kislány édesanyja viszont elvetélt és el is vérzett a túlzásba vitt koplalás következtében.

        Hirdetések

        Az elrettentő példák ellenére mégis egyre többen választják a divatos léböjtkúrákat, mondván: velük nem történhet baj, mert ők „okosan” csinálják. De hogy is lehet ezt okosan csinálni? A világháló, a női és egyéb magazinok tele vannak jobbnál jobb ötletekkel, amelyek között 3-10 napos kúra is szerepel, amikor a megtisztulni vágyó semmi mást nem vehet magához, mint folyadékot, gyümölcsleveket. Ám van ennél drasztikusabb kúra is: ebben 10 napig csak a desztillált víz bevitele megengedett.

        Az életével játszik, aki a léböjtöt választja?

        Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy bizony, igen! – A koplalásnak évezredekre visszanyúló hagyományai vannak, az orvostudomány is használja, de csak ellenőrzött, kórházi keretek között! Ezek a nullkalóriás diéták olyan agressziók a szervezet ellen, amit még az egészséges ember is nehezen visel. Bár a legtöbb léböjtben a növényi rostok bevitele legalább megengedett, a szervezet „úgy van kitalálva”, hogy minden nap táplálékra, fehérjékre van szüksége. Ha ezt nem kapja meg hiányállapot lép fel – figyelmeztetett dr. Berki Emília, belgyógyász.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A hiányállapotban a nyomelemek és ásványi sók szintje kritikusra süllyedhet, a szervezetben lévő zsír és cukrok pedig bomlásnak indulnak, károsodhat a máj és a vese. – Bomlástermékként aceton keletkezhet a szervezetben, ami súlyos látáskárosodást okozhat. Az izomsejtek, így a szívizomsejtek is bomlásnak indulhatnak, így az ilyen kúrákat otthon végezni szigorúan tilos!

        Cukorbetegeknél például pár nap alatt kialakulhat acetonos anyagcsere zavar, ami kómához is vezethet, szívbetegekkel hasonló a helyzet – magyarázta a szakorvos, aki hozzátette: a hihetetlen szenvedéssel járó, de viszonylag hirtelen fogyás ráadásul csak a legritkább esetben lehet tartós.

        A zsírsejtekből ugyan kioldódnak a zsírcseppek, a súly így valóban kevesebb lesz, de a sejtek megmaradnak. Amint a szervezet táplálékhoz jut, első dolga lesz, hogy feltöltse ezeket a zsírraktárakat, visszaraktározza az elvesztett mennyiséget.

        Ha valaki mégis nekivág a kúrának, előzetes orvosi kivizsgálás szükséges, otthon pedig 3 napnál tovább nem végezhető! Ha szédül, vastag lepedék jelentkezik a nyelvén, szívritmuszavar lép fel, fáj a feje vagy sápadt, azonnal forduljon orvoshoz! – mondta Berki Emília.

        Ön tudja?


        A fogyókúra alatt tabunak számítanak az édességek? A szex tényleg az egyik legjobb zsírégető módszer? A teljes kiőrlésű gabonából készült pékáruk fogyasztanak, míg a szénhidrátoktól pedig elhízunk? Tisztázzuk. A legnagyobb fogyókúrás tévhitek.>>

        (WEBBeteg – Kósa-Boda Veronika, újságíró)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Látászavar, szédülés?

        Dr. Kapocsi Judit

        A kezeletlen vagy rosszul beállított magas vérnyomás szövődményei is lehetnek.

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Nem tudok hízni - Mi okozhatja a soványságot?

        Amikor a média, a fitneszvilág s a mindennapok reklámjai szinte egyfolytában a fogyást, a testsúlycsökkentést szajkózzák, talán kevesen gondolnak bele abba, hogy léteznek köztünk olyanok, akik számára éppen alacsony testsúlyuk okozza a legnagyobb problémát. Ők azok, akik sokszor bármit megadnának egy-egy felszedett kilóért cserébe, akik számos túlsúlyos társukhoz hasonlóan szégyellik testüket, csak éppen egy egészen másfajta látvány miatt.

        A zsákvese kezelése és a megelőzés lehetőségei

        A zsákvese, más néven hydronephrosis a vesemedence és a vesekelyhek kóros tágulatát jelenti, mely a vizelet elfolyásának akadályozottsága következtében alakul ki. A vese üregrendszerében megnövekedett nyomás hosszú távon a veseállomány pusztulásához vezet. A kezelés a vizeletelfolyási akadály megszüntetését célozza, mely műtéttel vagy a húgyúti tükrözés során lehetséges.

        Brideorexia - A menyasszonyok táplálkozási zavara

        A brideorexia az anorexiának azon fajtája, mely azokat a menyasszonyokat érinti, akik esküvőjük előtt nagyon gyorsan és egészségtelen mértékben fogynak. Sajnos egyre jobban elterjedt étkezési rendellenességről van szó.

        A vesezsugorodás okai, tünetei, kezelése és megelőzése

        A vesezsugorodás (vesezsugor), amely a vese szöveteit érintő előrehaladó hegesedési folyamat utolsó stádiumában jelentkezik, kezelés hiányában a vese működésének megszűnését okozhatja. Végstádiumban urémia, azaz húgyvérűség alakul ki. A vesezsugorodás gyakran hosszú ideig nem kerül felfedezésre.

        Teával a narancsbőr ellen

        A speciális méregtelenítő gyógyteák segítik a máj működését, így a szervezet tisztítását is elősegítik. Ha valaki szeretne egy pár kilótól megszabadulni, az esztelen fogyókúrák helyett inkább méregtelenítsen, hiszen így a felgyorsuló anyagcsere következtében a zsírpárnák is olvadni kezdenek.

        Fogyókúra lézerrel

        A fogyni vágyókat ma már számos technológiai vívmány segíti. A lézert például a felszínhez közeli zsírréteg lebontására is szokták alkalmazni. A lézer kipukkasztja a zsírsejteket, majd a nyirokrendszer a sejtmaradványokat kitisztítja a szervezetből.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA