Hogyan őrizzük meg fogaink épségét?

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos megjelent:

Ideális esetben fogainknak, egész életünkön keresztül meg kellene maradniuk. Az egészséges emésztés, az étel alapos megrágásával kezdődik, amelyhez elengedhetetlen a fogak egészsége. A szép fogsor pedig esztétikai szempontból sem elhanyagolható.

A fogpótlás nagyon drága mulatság, egy műfogsor pedig sokszor igen kényelmetlen tud lenni. Ennek elkerülése érdekében, és hogy a lehető legtovább megőrizzük fogainkat, és azok épségét, alapos és rendszeres fogápolásra van szükség.

Ajánlott naponta, legalább reggel és este fogat mosni. Aki azonban valóban jót akar fogainak, helyesen teszi, ha minden főétkezés után, gondosan megtisztítja fogait. Nagyon fontos, hogy megfelelő technikát alkalmazzon.

Fogápolási egyszeregy

Amellett, hogy minden főétkezés után megmossa fogait, figyeljen oda az alábbiakra is:

  • Legalább 3 percig mossa a fogait egy alkalommal.
  • Fogmosás előtt alaposan öblítse ki a szájüregét, így az ételmaradékok nagy részétől már fogmosás előtt megszabadulhat.
  • A fogkrémmel és fogkefével, először a fogak külső felszínét tisztítsa meg, a leghátsó, bal oldali, felső fogsorban lévő őrlőfogtól kezdve. Egyszerre 2-3 fogat érintő körkörös mozdulatokkal haladjon végig mindkét fogsoron, közben enyhe nyomást fejtsen ki az alapos tisztítás érdekében. Ne feledkezzen meg a fogak belső oldaláról, és a rágófelületekről sem! Körülbelül tízszer ismételje meg az egész folyamatot.
  • Fogmosás után ismét alaposan öblítse ki száját tiszta vízzel!

Milyen fogápolási termékeket válasszunk?

A szájhigiénia szempontjából fontos szerepe van a fogselyemnek. Az apró ételdarabkák sokszor beszorulnak a fogak közé, úgy, hogy fogmosással sem lehet őket eltávolítani, így lerakódásokat képeznek. Szabad szemmel ezek a plakkok többnyire nem láthatóak. Aki rendszeresen használ fogselymet, annak fogain ezek a lerakódások jelentéktelenek.

Ne feledkezzünk meg a szájüreg nyálkahártyájának tisztításáról sem, mivel itt előszeretettel telepednek meg a baktériumok. A gyógyszertárakban kaphatók speciális fogkefék, melyek a szájüreg és a nyelv tisztítására alkalmasak. A szájüregben lévő baktériumok kellemetlen szájszagot okozhatnak, valamint a fogszuvasodás és a parodontózis kialakulásában is fontos szerepet játszanak.

A fogkrém kiválasztásában is nyugodtan hagyatkozzanak fogorvosukra! Sok fogkrém tartalmaz csiszoló hatású összetevőt, ami károsíthatja a fogzománcot. A fogorvosok többnyire enyhébb hatású, lágyabb fogkrémet ajánlanak, magasabb fluorid-tartalommal. A fluorid védi a fogakat, ha azonban nem akar fluoridos fogkrémet használni, a patikákban fluoridgél is kapható, amivel szintén rendszeresen kezelheti a fogait, valamint vannak fluoridmentes fogkrémek is.

Évente kétszer ajánlott ellenőrzés céljából felkeresni a fogorvost. Fogszuvasodás gondos szájhigiénia mellett is kialakulhat, a páciens gyakran maga figyel fel rá akkor, amikor már fájdalommal jár. Az is előfordulhat, hogy a fog nem fáj, holott már viszonylag nagy lyuk tátong rajta. Rendszeres ellenőrzés mellett a szuvasodás hamar észrevehető, és ha a lyuk még kicsi, a kezelés is rövidebb ideig tart, és kevesebb kellemetlenséggel jár.

Szükség esetén a fogmosást követően szájvizet is alkalmazhat.

A leggyakoribb fogápolási tévhitek

"Az erős dörzsölés a hatékony"; "a rossz fogak örökletesek"; "minden étkezés után fogat kell mosni". Az ilyen és ezekhez hasonló tévhitek sokáig megragadnak a köztudatban és súlyos károkat okozhatnak. A lakosság körében elterjedt bölcsességek hallatán a fogorvosok a fejüket csóválják, joggal, ők ugyanis tudják, milyen következményekkel járhatnak a rossz szokások. Összegyűjtöttünk pár jól ismert, tipikus hibát.
Fogápolási tévhitek

A tejfogakat sem szabad elhanyagolni

A gondos fogápolásra a kicsi gyermekeket is meg kell tanítani, amilyen korán csak lehet. Sok szülő nem fordít kellő figyelmet gyermeke fogaira, mondván, „ezek még csak tejfogak, úgyis hamarosan kihullanak”. Pedig a gyerekek idősebb korban is a kisgyermekként rögzült fogmosási szokásokat fogják alkalmazni. Emellett arról a tényről sem szabad elfelejtkeznünk, hogy a szuvasodott tejfogak, az alattuk kibúvó maradó fogakat is károsíthatják.

A szülők édességeket is csak mértékkel és megfontoltan adhatnak a gyerekeknek. A kisgyerekeknek mindenképp meg kell tanulniuk, hogy minden főétkezés és édességek fogyasztása után mossanak fogat.

Ha éppen más mód nincs a fogak tisztítására, a cukormentes rágógumi is megfelel, mint átmeneti megoldás. Aki gyakran úton van, és nincs lehetősége fogmosásra, legalább a főétkezések után alkalmazza ezt a módszert!

Parodontózis teszt

A teszt segít felbecsülni, milyen állapotban van fogínye. Parodontózis teszt kitöltése

(WEBBeteg – B. M.; Forrás: Gesundezaehne24.de, Lektorálta: Dr. Csuth Ágnes, családorvos)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Horváth Viktória, fogszakorvos
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
WEBBeteg - Dr. Borsi-Lieber Katalin
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.