• Tévhitek az óvszerrel kapcsolatban

        Szerző:
        WEBBeteg

        Amióta az emberi társadalmak fejlettsége elért egy bizonyos szintet, folyamatosan igény van a nem kívánt terhességek megelőzésére. Az antibiotikumok felfedezése előtt emberek tíz – és százezreit elpusztító nemi betegségek (pl. a szifilisz) elleni védekezéshez is szükség volt olyan eszközre, amely egyszerűen alkalmazható, olcsó, és mindenki számára hozzáférhető.

        Az ókorban Egyiptomban, majd később a Római Birodalom területén is használtak óvszereket, amelyek akkor szövetből vagy állati bélből készültek. Az ókori nagy civilizációk bukása után Európában a 14. századtól maradtak fenn leírások, amelyek óvszerhasználatról tanúskodnak. A használat célja akkor elsősorban a nemi betegségek elleni védekezés, és nem a fogamzásgátlás volt.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

          A 20. században a korszerű gumigyártási technológiák elterjedését követően általánossá vált az óvszerhasználat, most már elsősorban fogamzásgátlási célzattal. Az AIDS felfedezése óta az óvszer mintegy reneszánszát éli, hiszen egyértelművé vált, hogy védelmet jelent a halálos kórral szemben, és az AIDS által leginkább érintett harmadik világbeli országokban olcsósága miatt csak ez a védekezési módszer terjedhetett el.

        Mint minden elterjedt módszerrel, így az óvszerhasználattal kapcsolatban is él néhány tévhit, amelyeket fontos lenne eloszlatni. Íme néhány – általam fontosnak tekintett – téveszme:

        Hirdetések

        Az óvszer véd a nemi úton terjedő betegségekkel szemben

        Mint fentebb láthattuk, valóban véd korunk legfontosabb, még mindig gyógyíthatatlannak tekintendő nemi úton terjedő betegségek, az AIDS ellen, illetve más olyan nemi betegségek ellen is, amelyek a bőr mikrosérülésein át, tulajdonképpen a vérrel vagy testnedvekkel terjednek (szifilisz, gonorrea). A védelemhez ugyanakkor fontos, hogy az óvszer megfelelően legyen alkalmazva és ne legyen sérült.

        A szexuális úton terjedő betegségek


        A nemi szerveket érintő, szexuális úton terjedő betegségek miatt kevesen fordulnak személyesen orvoshoz. Az emberek többsége szemérmes, nehezen tárulkozik fel, ezért is fontos a leggyakoribb nemi betegségekről „beszélni”. A szexuális úton terjedő betegségek és tüneteik>>

        Ha ezek a követelmények megvalósulnak, a védelem gyakorlatilag 100 százalékos, mivel a bőr apró sérülései, amelyeken keresztül ezek a betegségek terjednek, általában a hímvessző vékonyabb bőrrel fedett területein, a makkon és a fitymán keletkeznek, ezeket a területeket pedig védi az óvszer.

        Vannak ugyanakkor nem kevésbé súlyos következményekkel fenyegető vírusfertőzések, amelyek terjedéséhez elegendő a bőrkontaktus, nem szükséges sérült bőrfelület. Ilyen a humán papillóma vírus (HPV) is, amelynek szerepe a méhnyakrák kialakulásában bizonyított.

        A vírus bizonyos típusai szemölcsszerű, gyorsan terjedő bőrelváltozásokat okoznak (ún. „hegyes függöly”). A HPV valamely típusával a nők 75 százaléka megfertőződik élete során, de komolyabb elváltozás csak 1-2 százalékban alakul ki. A méhnyakrákszűrésen való részvétel alapvető fontosságú a kóros állapotok időben történő diagnosztizálásához!

        HPV okozta nemi fertőzések


        A HPV-nek több mint 130 típusa ismert és ezek közel egyharmada nemi úton terjed. Leggyakrabban szexuális úton adódik át. A betegség már a tünetmentes lappangási idő alatt is fertőző. A human papilloma vírus okozta nemi fertőzések>>

        Az óvszer használata csak kismértékben véd ezen vírusfertőzések ellen, hiszen csak a hímvesszőt védi, miközben nemi aktus során a nemi szervek bőrfelületei nagyobb felületen érintkeznek egymással. A HPV fertőzés férfiaknál csak szemölcsöket okozhat, de egy másik női partnernek továbbadhatják a potenciálisan méhnyakrákot okozó vírustípust is – itt tehát nem elegendő az óvszer által nyújtott védelem.

        Az óvszer 100 százalékosan véd a nem kívánt terhesség ellen

        Sajnos 100 százalékos hatékonyságú fogamzásgátló nem létezik, a legkorszerűbb tabletták és hormontartalmú méhen belüli eszközök hatékonysága sem éri el a matematikailag a 100 százalékot, ám az óvszer hatékonysága ilyen szempontból pedig mindig a fenti módszerek hatékonysága alatt marad. Ennek oka a nem megfelelő használat, hiszen csak a valóban jól használt és sérülésmentes óvszer zárja ki biztosan a teherbeesés lehetőségét.

        Mivel már néhány spermium hüvelybe jutása is teherbeesést eredményezhet, nagyon fontos, hogy a férfi megfelelő méretű óvszert használjon, mert az aktus közben lecsúszó vagy utána a hüvelyben maradó óvszer esetén védelemről nem beszélhetünk. Szintén fontos a szavatossági idő figyelése, mert az elöregedett óvszer anyagában szabad szemmel nem látható mikrosérülések lehetnek, amelyeken a spermiumok áthatolhatnak.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Az óvszer csökkenti a férfi gyönyörérzetét

        Ez régebben valóban sokakat eltántorított az óvszerhasználattól, a mai korszerű technológiák azonban lehetővé teszik mikro- vagy nanométeres vastagságú óvszerek gyártását is, amelyek már nem is gumiból, hanem műanyagból készülnek, ugyanakkor a vastagabb gumihoz hasonló védelmet biztosítanak. A műanyag óvszer egyúttal megoldást jelent azok számára is, akik a gumira allergiásak.

        Végezetül arra szeretném felhívni a figyelmet (a méhnyakrákszűrés fontosságán túl), hogy az óvszerhasználattal kapcsolatos bármilyen bizonytalanság esetén a hölgy vegyen be sürgősségi fogamzásgátló tablettát, mert így a teherbe esés szinte 100 százalékosan elkerülhető.

         

         A fogamzásgátló módszerekről


        Fogamzásgátló tabletták: Rugalmasan használható hormonális fogamzásgátlási módszer; orvos írja fel, ám alkalmazásához nem szükséges orvosi beavatkozás. Egyik előnye, hogy fizikálisan nem csökkenti a szexuális élményt (szemben pl. az óvszerrel). Lehetőleg órára pontosan kell bevenni, ami időnként nehezen kivitelezhető. A fogamzásgátló tablettákról bővebben>>

        Hüvelygyűrű: A hüvelygyűrű az egyetlen hormonális fogamzásgátló módszer, melyet a megfelelő hatás kiváltásához csupán havonta egyszer kell alkalmazni. Formailag egy hajlékony műanyag gyűrű, melybe három hétre elegendő hormont töltöttek be, speciális szerkezete pedig biztosítja a mindennapos, egyenletes hatóanyag-felszabadulást. Hormontartalma alacsonyabb, mint a fogamzásgátló tablettáké. Bővebben a hüvelygyűrűről>>

        Hormonális injekció - A gesztagén tartalmú injekció hosszú hatású fogamzásgátló módszer, az izomba beadott injekcióból folyamatos gyógyszerfelszabadulást tesz lehetővé három hónapon keresztül. Tüszőérést gátló hatása igen jónak mondható, ám ciklusszabályozás tekintetében már korántsem ilyen megbízható.

        Hormontartalmú méhen belüli eszköz - A speciális műanyag szerkezetből gesztagén hormonfelszabdulás történik a méh üregében. Ez egyrészt gátolja a peteérést, másrészt a méhnyálkahártyát olyan mértékben elvékonyítja, hogy a menstruációs vérzés mennyisége jelentősen csökken, akár meg is szűnik. Hormontartalmú méhen belüli eszköz>>

        Megszakításos közösülés - A megszakításos közösülés, latinul a coitus interruptus főleg a fiatalok körében számít népszerű módszernek a nyugati országokban, míg a kevésbé fejlett országokban, vagy ott, ahol vallási okok miatt nem engedélyezik a korszerű fogamzásgátlást szintén elterjedt módszer. Főleg azért számít népszerűnek a fiatalok körében és a szegény országok lakói között, mert a módszer nem igényel speciális eszközt és anyagi ráfordítást. A megszakításos közösülés nagyon kevéssé megbízható módszer a nem kívánt terhességek szempontjából.

        Pesszáriumok, méhszájsapkák - A pesszáriumok, méhszájsapkák latexból készült, merevítő gyűrűvel ellátott eszközök, melyek a méhszáj elé helyezve és spermicid zselékkel kombinálva a spermiumok méhszájhoz jutását hivatottak megakadályozni. Pesszáriumok, méhszájsapkák>>

        Női és férfi óvszer - Az óvszer megbízhatósága a nem kívánt terhességgel szemben igen nagy különbségeket mutat. Tökéletes használat mellett a hibaarány a legkevesebb, kevesebb, mint 2 terhesség/100 pár/év. A női óvszer tulajdonképpen a férfi változat ellentéte, Magyarországon használata nagyon ritka. Két gyűrűt tartalmaz, melyek közül az egyik a méhszáj elé a hüvelyboltozatba kerül, míg a másik a szeméremajkakat is kissé lefedve a szeméremtesten marad. Óvszerek >>

        Spermicidek - A számos formában elérhető spermicidek alkalmazása Magyarországon a legelterjedtebb hüvelyi fogamzásgátló módszernek számít, amely lényege a spermiumok mozgásának csökkentése, ily módon a nyakcsatornába kerülés megakadályozása. Spermicidek >>

        (WEBBeteg - Dr. Péntek Róbert)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Fiatalkori mellrák

        Tóth András

        Szűcs Adriána modellel beszélgettünk, aki 16 kemoterápián van túl.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Fogamzásgátló módszerek, amikhez nincs szükség orvosi közreműködésre

        Az első részben az orvosi közreműködést nem igénylő, kényelmes és olcsó, ám sok esetben nem kellő hatékonyságú fogamzásgátló módszereket ismertetjük.

        Vita a körülmetélés körül

        A körülmetélés (circumcisio) talán az egyik legrégebbről ismert sebészeti beavatkozás. A zsidók vallási szertartásként végzik, a muszlimok körében a lelki megtisztulást jelenti. Az előnyéről, hátrányáról szóló viták időről-időre napirendre kerülnek orvosi és laikus körökben egyaránt.

        Gumióvszerekkel kapcsolatos tudnivalók

        A férfi óvszer a második legkedveltebb fogamzásgátlási módszer. A védekezés biztonsága a helyes használat mellett még számos tényezőtől függ.

        Influenzajárvány: veszély a tömegközlekedési eszközökön

        A téli influenzaszezonnal évről évre szembesülnünk kell november végétől kora tavaszig, amely a lakosság jelentős százalékát érinti. Ha sorra vesszük a fertőzés rizikófaktorait, joggal tarthatunk a tömegközlekedési eszközök használatától, hiszen a zsúfolt helyek kifejezetten kedveznek a fertőzések terjedésének. Mit tehetünk, hogy elkerüljük az influenzajárványt? Van-e hatásos védekezési módszer?

        Levegő útján is terjedhet az influenza egy új kutatás szerint

        A betegek puszta kilégzésével is terjedhet az influenza egy új amerikai kutatás szerint, a vírusok továbbadásához köhögés vagy tüsszögés sem szükséges.

        Influenza elleni védőoltás: kinek érdemes beadatni?

        Télen megkezdődik az influenza szezonja. Aki biztos védettséget szeretne a vírusokkal szemben, idejében oltassa be magát! Főleg az időseknek, a krónikus betegeknek és a munkájuk során sokakkal kapcsolatba kerülő embereknek ajánlott a védőoltást beadatni.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.