• A fogamzásgátló tabletta csökkenti a petefészekrák kockázatát

        Szerző:
        WEBBeteg

        A fogamzásgátló tabletta szedése közel felére csökkenti a petefészekrák kockázatát - legalábbis azon nők esetében, akik minimum 10 éven át szedik a tablettát – olvasható egy, a British Journal of Cancer című szaklapban megjelent tanulmányban.

        Szakértők ugyanakkor arra figyelmeztetnek, hogy a mellrák kockázatát növelik ezek a szerek, ezért a kétféle irányú rizikóváltozást együttesen szükséges értékelni. Százezer, tíz évig fogamzásgátló tablettát szedő nőre vetítve ötvennel több mellrákos és tizenkettővel kevesebb petefészekrákos esettel kell számolni az adatok szerint.

        Hirdetések

        Az eredmény azokat a korábbi feltevéseket erősíti, hogy a szervezetben lezajló hormonszint változások hatással vannak a rákkockázatra.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A nagyszabású, EPIC elnevezésű tanulmányban több mint 300 ezer európai nő egészségét követték nyomon, akik kombinált, ösztrogén és progesztogén hormon tartalmú fogamzásgátló tablettát szedtek. Az adatok elemzése azt mutatta, hogy az egy évtizedes tablettaszedés mintegy felére csökkentette annak kockázatát, hogy a nőknél petefészekrák alakul ki. Ugyancsak védő hatásúnak bizonyult a szülés is, minél több gyereket hozott a világra egy nő, annál kisebb volt nála a petefészekrák kialakulásának kockázata.

        Nem találtak viszont kapcsolatot a szoptatás és a petefészekrák kockázata között, holott egyes korábbi tanulmányok arra utaltak, hogy a szoptatás is csökkentheti e ráktípus rizikóját.

        Fogamzásgátló tabletta


        Mikor egy nő elkezdi szedni a fogamzásgátló tablettát, számíthat bizonyos mellékhatásokra. Ezek nem minden esetben jelentkeznek, van, akinél egyáltalán nem, van, akinél fokozottabban. Emlőfeszülésről, émelygésről beszélhetünk, mely panaszok a fogamzásgátló folyamatos szedésével pár héten belül enyhülnek, múlnak. A dohányosoknak, szív- és érrendszeri megbetegedéssel küzdőnek mindemellett fokozottabban kell figyelniük a jelekre, illetve szigorúan követniük kell orvosuk tanácsait. A kellemetlenségek ellenére sokan teszik le voksukat a fogamzásgátló mellett, hiszen ezek a készítmények megvédenek a nem kívánt terhességtől, melynek megszakítása nem csupán testi, de lelki megterhelést is jelentene. A tabletta egészségvédő hatásai>>

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Földimogyoró-allergia

        Dr. Hidvégi Edit

        A tünetek súlyossága az enyhe irritációtól az életveszélyes reakcióig terjedhet.

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        A fogamzásgátló tabletták hatékonyságát befolyásoló tényezők

        Napjainkban az alacsony hormontartalmú, korszerű fogamzásgátló tabletták széleskörűen elterjedtek, használatuk egyre korábbi életkortól kezdődik. Ugyanakkor a hölgyek anyagi boldogulásuk, karrierjük felépítése érdekében egyre későbbi életkorban vállalnak gyermeket. A tablettaszedési időszak tehát egyre hosszabbodik. Ezért különösen fontos azon tényezők ismerete, amelyek a fogamzásgátlók hatékonyságát hátrányosan befolyásolhatják.

        Milyen veszélyei vannak, ha elfelejtjük bevenni a tablettát?

        A fenti kérdés szinte egyike a leggyakrabban hallott kérdéseknek mellyel a nőgyógyász szembesül. Természetesen, mivel mégis csak egy gyógyszerről lévén szó ennek is számos, nem elhanyagolható következménye lehet.

        Rectus Diastasis - Ártalmasabb, mint hinnénk!

        A szülő nők jelentős részét, kutatások szerint több mint a felét érinti az egyenes hasizmok szétválása (rectus diastasis), amely sajnos nem csupán esztétikai probléma. Az elváltozás kezelése nélkül komoly gerincproblémák, állandósult deréktáji fájdalom, sőt, akár nőgyógyászati betegségek és vizelet visszatartási zavarok is kialakulhatnak.

        A fogamzásgátló tabletta szedésének alapszabályai

        Minden fogamzásgátló tablettát szedő nőnek tisztában kell lennie néhány, a szedéssel kapcsolatos alapszabállyal. Cikkünkből most megismerheti ezeket.

        Szülés utáni felépülés

        A várandósság kilenc hónapja alatt a női szervezet grandiózus változásokon megy keresztül, melyek célja az egészséges utód kihordása, biztonságban tartása. Megkoronázván ezt a relatíve hosszú időtartamot érkezik el a szülés folyamata, mely gyakorlatilag emberfeletti erőt, energiát és a biológiai folyamatok tökéletes szinkronját megkövetelve teszi lehetővé, hogy az addig az anyaméh által óvott és nevelt magzat világra jöhessen.

        A leggyakoribb hibák fogamzásgátló tablettát szedőknél

        A fogamzásgátló tabletta a XX. század egyik legjelentősebb gyógyszervívmánya. Sok évtized fejlesztés és finomítás után mára már ultra-alacsony hormontartalmú, mégis hatékony, biztonságos, mellékhatással szinte alig bíró készítmények találhatók a patikák polcain.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.