Az áttekintő tanulmány azt mutatja, hogy a kísérleti AIDS vakcina, a mintegy 16 ezer thai önkéntes körében a fertőzések közel harmadát megelőzte.
Nyilvánosságra hozták kedden az új AIDS-vakcina próbáinak részletes eredményeit, a New England Journal of Medicine (NEJM) című szaklapban; az alaposabb elemzés igazolja a tanulmány szerzőinek állítását a módszer szerény sikeréről.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
Az eredményeket kedden, egy Párizsban megrendezett vakcinakonferencián is ismertetik a szerzők.
HIV-fertőzés |
| Az AIDS (Acquired Immune Deficiency Syndrome) vagy magyarul szerzett immunhiányos tünet együttes kórokozója HIV-vírus (Human Immundeficiency Virus). Ezen vírusnak több családja is létezik, A HIV-1 és HIV-2 családba tartozó vírusok terjedési módja azonos. HIV-fertőzés>> |
Az áttekintő tanulmány azt mutatja, hogy a kísérleti vakcina a mintegy 16 ezer thai önkéntes körében, a fertőzések közel harmadát megelőzte. "Mindez az eredmények megerősítését jelenti" - jelentette ki Jerome Kim, az amerikai hadsereg ezredese, a kutatás egyik vezetője. Kim és munkatársai kedden a Párizsban megrendezett, AIDS-vakcináról tartott konferencián is beszámolnak eredményeikről.
Szeptember végén jelentették be Bangkokban, hogy amerikai és thaiföldi kutatók áttörést értek el az AIDS elleni küzdelemben egy új vakcinával, mely több mint 30 százalékkal csökkenti a betegséget terjesztő HIV-vírus fertőzésének kockázatát.
Ez volt az első alakalom, hogy egy oltóanyaggal sikerült csökkenteni a halálos vírusfertőzés kockázatát.
A kísérleti vakcina, valójában két oltóanyagból összeállított "kombó": az egyik alkotórész a HIV megtámadására "tanítja" az immunrendszert, a második alkotórész pedig erősíti annak válaszát.
Mindkét összetevő már ismert vakcina; a Sanofi-Aventis ALVAC nevű oltóanyaga, és az önmagában kudarcot vallott HIV-vakcina, az AIDSVAX.
Gorilla fertőzte meg a nőt a HIV-vírus új törzsével |
| Egy kameruni nő igazoltan gorilláktól átkerült, HIV-szerű vírussal fertőződött meg - közölték francia kutatók a Nature Medicine szakfolyóirat vasárnap megjelent számában. Gorilla fertőzte meg a nőt a HIV-vírus új törzsével>> |
Előbbi a kanárihimlő vírusát használja, melyet úgy módosítottak, hogy a HIV-vírus három génjének mesterségesen elkészített változatát vigye be az emberi szervezetbe. Egyik vakcina előállításánál sem használnak teljes vírust - sem élőt, sem elölt változatot -, ezért a kombinált oltás sem okozhat HIV-fertőzést.
A világ eddigi legnagyobb, 16.402 önkéntessel három éven át tartó, 105 millió dolláros összköltségű tanulmányát, a thaiföldi közegészségügyi minisztérium folytatta le az amerikai kormány támogatásával; az országban gyakori HIV-törzseket használták fel az oltóanyag előállításánál.
Kim csoportja már akkor hangsúlyozta, hogy az eredmények szerények, értelmezésük nehéz, mert arra még nincs válasz, hogy vajon a másutt, például az Egyesült Államokban vagy Afrikában elterjedt vírustörzsekkel szemben is hatásos-e az új vakcinakombináció.
A bejelentés után pár nappal, a Science tudományos magazin és a The Wall Street Journal, név nélkül idézte tudósok véleményét arra vonatkozóan, hogy a tanulmány eredményei a közöltnél gyengébbek.
A probléma okaként, az adatok elemzésénél használt statisztikai módszert jelölték meg: a végső összegzésnél ugyanis a kutatók kizárták hét ember adatait, akik az oltási sorozat előtt fertőződtek meg, ám HIV-pozitív voltuk csak később igazolódott.
Kim csoportja háromféle elemzést végzett el az összegyűjtött adatokkal, végül a leírt módon összeállított adatbázist tartották a legérvényesebbnek közülük.
Kim és kollégái úgy vélik, a tudományos és egészségügyi folyóiratoknál alkalmazott független ellenőrzési eljárás, a "peer review" során meggyőzően válaszolták meg a felvetéseket, miszerint a másik két statisztikai módszerrel eredménytelennek kellene minősíteni a tanulmányt.
"Bár az elemzési módok értéke vita tárgya lehet, mindhárom a vakcina szerény, de létező védőhatását állapította meg a HIV-fertőzéssel szemben" - írta Dolin. Az oltóanyag hatásának időtartamára, azonban továbbra sincs adat, ahogy arra sem, milyen arányban járul hozzá a hatékonysághoz a két komponens.
Néhány ember az oltás ellenére a későbbiekben megfertőződött, éppen olyan sok vírus van szervezetükben, mint azoknak, akiket nem vakcináltak. Ez arra utal, hogy a vakcinára adott immunválasz - bármi legyen is - nem az, amire egy járvány kézbentartásához szükség lenne.
(MTI)
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Nemi és egyéb fertőző betegségek témában:
Hogyan történik a condyloma leégetése? Mit lehet elkapni a strandon? Bárányhimlős vagyok - Mit használjak a viszketés ellen?