A tej- és vöröshús-imádók érzékenyebbek az E. colira

szerző: Cs. K., fordító - WEBBeteg
megjelent:

Ausztrál kutatók szerint a vöröshús- és tejimádók sokkal érzékenyebbek az Escherichia coli (E. coli) baktériumra, amely komoly hasmenést, súlyos esetben akár halált is okozhat.

A Nature magazinban közölt cikk szerint a vöröshús és a tehéntej olyan cukormolekulákat tartalmaznak (Neu5Gc), melyek felhalmozódnak a belek és véredények belső falán, és vonzzák a Shiga toxigenic E. coli baktérium által termelt méreganyagokat.

Emberi belek és veseszövetek vizsgálata során azt tapasztalták, hogy az E. coliból származó méreganyagok csak azokhoz a szövetekhez kötődnek, melyekben megtalálható ez a cukormolekula.

A méreganyagok cukor nélkül nem tudnak a szövetekhez kapcsolódni, de amennyiben a sejtekben cukor található, sokkal nagyobb a méreganyagok sejtekhez való kötődése, illetve a fertőződésre való hajlam."- mondta Travis Beddoe, a kutatócsoport egyik tagja a Reuters Healthnek.

A cukor az emésztőrendszer bármely részén megtapadhat, ám leginkább a gyomorban és vesékben koncentrálódik, néha akár napokra is. Amennyiben tejet iszunk, vagy sok vöröshúst fogyasztunk, azzal újratöltjük a sejtek cukorszintjét. Míg a tehéntejben és vörös húsokban nagymértékben megtalálható a Neu5Gc, szinte teljesen hiányzik a halakból és a szárnyasokból.

(WEBBeteg - Cs.K. fordító, lektorálta: Dr. Jóna Angelika, gyermekorvos; Forrás: Reutershealth)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Vas Felícia Emese, csecsemő- és gyermekgyógyász
WEBBeteg - Dr. Mélypatakiné Dr. Áfra Júlia, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Ujj Zsófia Ágnes, belgyógyász, hematológus
WEBBeteg - Dr. Sánta Zsuzsanna, szakgyógyszerész
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Boros Miklós, Dr. Lesznyák Judit
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.