Amerikai kutatók olyan új antibiotikumot fedeztek fel, amely állításuk szerint ígéretesnek tünik a gyógyszerrel szemben is ellenálló TBC ellen - adta hírül pénteken a Cell című kéthetente megjelenő amerikai biológiai szaklap.
A tudósok három olyan antibiotikumvegyületet találtak, amely a természetben is előfordul, és amelyekből új baktérium-ellenes gyógyszert lehetne kifejleszteni.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
A kutatók szerint a felfedezésben nem csak az a szenzáció, hogy az új antibiotikum-osztály hatásosnak ígérkezik az egyre rezisztensebb TBC-vel szemben, hanem az is, hogy hatására lényegesen rövidebb a kezelés időtartama. A hagyományos antibiotikumokkal a TBC kezelési ideje félév, az újjal viszont csak két hét lenne.
|
A legtöbb TBC-fertőzést a szegény, fejlődő államokban regisztrálják, ahol a féléves gyógyszeres kúra sokszor technikailag is nehezen megoldható. A kéthetes terápia viszont még a fejlődő országokba is kivihető lenne, amivel a tudósok szerint sikerülhet szinte kiirtani a betegséget.
Egészségügyi adatok szerint a Föld lakosságának mintegy egyharmada hordozza magában a TBC kórokozóját. A világ összes haláleseteinek egynegyedét okozzák baktériumok, amelyek egyre ellenállóbbak az antibiotikumokkal szemben.
(FH)
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Nemi és egyéb fertőző betegségek témában:
Elkaphattam a HIV-fertőzést? Hogyan történik a condyloma leégetése? Oltassam-e be magam influenza ellen?