Hepatitis C - akár 2-3 hónap alatt meggyógyulhat a beteg

Semmelweis Egyetem
megjelent:

Mintegy 70 ezren szenvednek idehaza Hepatitis C-ben, ám az érintettek csaknem fele nem is tudja, hogy fertőzött, miközben másoknak is tovább tudja adni a kórt – ismertette Dr. Werling Klára. A Semmelweis Egyetem II. Sz. Belgyógyászati Klinikájának egyetemi docense.

A diagnózisalkotás gyors, újbegyből vagy nyálból vett minta alapján 15-20 perc alatt megvan az eredmény, ami ha pozitív, mindenképpen további vizsgálatok szükségesek. A fertőzöttséget akkor lehet mindent kétséget kizáróan kijelenteni, ha az ún. PCR-reakció vizsgálat pozitív lesz. Az általános laborvizsgálat során kimutatott magasabb májenzim szint is segíti a kórkép felismerését. Ilyenkor érdemes 3-4 hónap múltán megismételni a vizsgálatot, és ha akkor is magasabb az érték, javasolt ellenagyagszűrést végezni - mondta Dr. Werling Klára kiemelve, hogy a vírus a fertőzést követően 2-25 hetes lappangási idő után betegít meg és okoz tüneteket, az ellenanyagot pedig 6-8 hét után tudják kimutatni.

Bővebben Hepatitis C

Az egyetemi docens kiemelte, sokat fejlődött a terápia az elmúlt időszakban

Korábban ún. interferonos kezelést alkalmaztak, ami az 1 éves terápia esetén is mindössze 40-45 százalékban bizonyult hatékonynak, ráadásul olyan mellékhatásokat okozott mint a depresszió, a láz, a fogyás, az ízületi- vagy izomfájdalom. Ezzel szemben ma már elérhető az ellenanyagmentes gyógyszer, amely 2-3 hónap alatt teljes gyógyuláshoz vezet a páciensek 95-100 százalékánál, ráadásul pszichés és testi mellékhatások nélkül.

A teljes cikket a Semmelweis Egyetem honlapján olvashatja.

(Semmelweis Egyetem)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

Hepatológiai Központ - Dr. Németh Alíz, hepatológus, gasztroenterológus
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Horváth Balázs, Dr. Árki Ildikó
WEBBeteg - Dr. Debreczeni Anikó, általános orvos
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.