• Még mindig sok a bárányhimlős beteg, pedig a vírusfertőzés védőoltással megelőzhető

        Szerző:
        WEBBeteg

        Több mint 13 ezer bárányhimlős beteget regisztráltak 2016 első negyedévében Magyarországon. A magas esetszám hátterében főként az állhat, hogy a szülők többsége tájékozatlan a kisgyermekkori fertőzésekkel kapcsolatban, és ahány védőnő és gyerekorvos, annyi álláspont létezik a védőoltásokat illetően.

        A hatékony és biztonságos vakcinákat még mindig kevesen adatják be, pedig a tüdőgyulladást és agyvelőgyulladást is okozó bárányhimlő-fertőzés, vagy a rotavírus okozta kiszáradás, amely világszerte évente félmillió áldozatot követel, csaknem teljes mértékben megelőzhető a vakcinákkal.

        A bárányhimlő elleni oltásról

        A viszkető, piros, hólyagos pattanásokat és lázat okozó bárányhimlő védőoltással hatékonyan megelőzhető betegség. Mikor és kiknek érdemes beadatni? Tudjon meg többet a bárányhimlő elleni védőoltásról! A bárányhimlő elleni oltásról>>

        Már az első negyedévben több mint 13 ezer bárányhimlős megbetegedést regisztráltak Magyarországon:az Országos Epidemiológiai Központ adatai szerint évről évre növekedés tapasztalható.  A lázzal és viszkető, vörös kiütésekkel járó bárányhimlő súlyosan ragályos betegség: az egy háztartásban élők között 87 százalékos, a kórházi osztályon 70 százalékos fertőzési aránnyal bír, az átlagos lappangási ideje pedig 14 nap.

        „Gyakori tévhit, hogy a felnőtteket nem veszélyezteti a bárányhimlő, pedig bárki megfertőződhet, akinél gyermekkorban nem alakult ki immunitás a betegséggel szemben. A második vagy harmadik családtag fertőzése ráadásul sokszor súlyosabb lefolyású, és tüdőgyulladáshoz vagy agyvelőgyulladáshoz is vezethet. A várandós kismamák fokozottan veszélyeztetettek, a bárányhimlő magzatkárosító hatása a terhesség első trimeszterében a legnagyobb.” – hívta fel a figyelmet Dr. Király Balázs, gyermekorvos.

        „Ezen túlmenően a kisgyermekeket érintő fertőzések közül a rotavírust is fontos kiemelni, amely naponta akár több mint húsz alkalommal okozhat hányást vagy hasmenést a babáknál. A vírus okozta súlyos kiszáradás évente körülbelül 2 millió kórházi kezelést és csaknem félmillió áldozatot követel világszerte.” – tette hozzá a szakértő.

        Hirdetések

        A 2014-ben bevezetett vakcina hatékonyan véd a bárányhimlővel szemben

        A bárányhimlő elleni oltás az Amerikai Egyesült Államokban és az Európai Unió több tagállamában is része az állami oltóprogramnak: az Egyesült Államokban a bevezetést követő első 8 évben az áldozatok száma 115-ről 16-ra csökkent, a megbetegedések aránya pedig 88 százalékkal mérséklődött.  Magyarországon jelenleg sem a bárányhimlő, sem a rotavírus elleni vakcina nem szerepel a kötelező oltások között, pedig a legújabb vakcinák csaknem teljes körű védelmet nyújtanak a fertőzésekkel szemben.

        Rotavírus-fertőzés

        A csecsemők és kisgyerekek vírusos bélfertőzésének egyik leggyakoribb oka a rotavírus-fertőzés. A vírusok erősen fertőzőképesek, és könnyen terjednek, a kis gyerekek pedig általában hajlamosak a gyomor-bélrendszeri fertőzésekre. De lehet ellene védekezni! Rotavírus-fertőzés: Előzze meg idejében oltóanyaggal!>>

        „A bölcsőde és az óvoda megkezdésekor természetes, ha a gyorslefolyású fertőzések miatt többet betegeskednek a kicsik, a bárányhimlőhöz vagy rotavírushoz hasonló súlyos fertőzéseket viszont kifejezetten fontos, hogy megelőzzük. Létezik olyan bárányhimlő elleni vakcina, amely (bár minden esetben kétoltásos sémában oltandó) a klinikai vizsgálatok szerint az első dózis után 94 százalékos, a második dózis után pedig 98 százalékos védelmet nyújt, és akkor is hatásos, ha a szervezet már találkozott a bárányhimlő-fertőzéssel, de 3 napon belül beadják az oltást.” – foglalta össze a vakcinák előnyeit Dr. Király Balázs.

        Rég elfeledett vírusfertőzések is kiújulhatnak a védőoltások visszautasítása miatt

        Az védőoltásokkal kapcsolatban továbbra is számos tévhit él, ezért sokan félnek a vakcinák beadásától - az Állami Népegészségügyi és Tisztiorvosi Szolgálat (ÁNTSZ) azonban továbbra is hangsúlyozza, hogy az oltással kapcsolatos kockázatok összehasonlíthatatlanul kisebbek és ritkábbak, mint maguk a fertőző betegségek és azok szövődményei.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        „A szülői aggodalmak forrása gyakran az a tévhit, hogy a vakcinák élő vírust tartalmaznak, és a védeni kívánt szerven fejtik ki a hatásukat. Pedig az oltások az adott vírusnak csupán a legyengített változatát vagy egy kórokozóhoz hasonlító anyagot tartalmaznak, amely képes megtanítani az immunrendszert a védekezésre.” – fejtette ki Dr. Csutora Péter, az MSD Pharma Hungary orvosigazgatója. „Fontos hangsúlyozni, hogy egy-egy oltás megtagadása nem csak az érintett családok számára jelent veszélyt, hanem a környezetükre is, hiszen emiatt olyan vírusok is újra megjelenhetnek, amelyeket a vakcinációs programoknak köszönhetően korábban már legyőztünk.”– tette hozzá.

        (FLOW PR)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Rett-szindróma

        Dr. Debreczeni Anikó

        A fejlődés 1 éves korig általában a szokottnak megfelelő, ekkor azonban megreked.

        Kiurgó pulzus

        Kardioközpont

        Mindenképpen utána kell járni, milyen oka lehet a jelenségnek, majd kezelni.

        9 kérdés, amire minden szülő tudni szeretné a választ

        A gyermeket nevelő szülők számára igen fontos, hogy a gyermekük egészsége érdekében tájékozódjanak a kicsik számára kötelező, valamint ajánlott védőoltásokkal kapcsolatban. Összegyűjtöttük a leggyakoribb és legtöbb aggodalmat okozó kérdéseket a témában. (x)

        Mire figyeljenek a 2018-as orosz foci vb-re utazók?

        Június közepén kezdetét vette a 21. FIFA labdarúgó-világbajnokság, amely tornának ezúttal Oroszország ad otthont. Rengeteg szurkoló érkezett az országba a világ számos pontjáról, hogy buzdítsa hazája válogatottját az év egyik legfontosabb sporteseményén. A tornára azonban nemcsak a szimpatizánsok, hanem az orosz egészségügyi szervezetek is készültek az Egészségügyi Világszervezet (WHO) Európai kirendeltségével egyetemben.

        Kevesebbszer alakul ki daganatos betegség az allergiásoknál

        Mivel az allergia tulajdonképpen az immunrendszer túlzott válasza, így azoknál, akik allergiásak, ritkábban alakul ki daganatos betegség, mivel a fokozott immunválasz a degenerált sejtosztódást is megtámadja.

        Az antibiotikum indokolatlan szedése növelheti az allergia kialakulásának az esélyét

        Az antibiotikumok nagyon sok hasznos bélbaktériumot is elpusztítanak, amiknek a hiánya komoly gondot okoz az emésztőrendszerben. Mivel az immunrendszer egyik központi helye a bélrendszer, a gyerekkorban sokszor felborított bélflóra sok esetben felnőttkorban növeli az allergiás megbetegedések kialakulását.

        Táplálkozási tippek az immunrendszer egészséges működésének megőrzéséhez

        Az immunrendszer működését helyes táplálkozással, megfelelő folyadékbevitellel, rendszeres testmozgással edzhetjük, erősíthetjük.

        Az oltásellenes mozgalom érvei és a valódi válaszok - Tények és tévhitek

        Az oltások az orvostudomány egyik legnagyobb vívmányai, ennek ellenére sokan ellenzik azokat. Felnőttkorban a mi döntésünk, hogy beoltatjuk-e magunkat egy-egy betegség ellen, azonban súlyosabb a felelősségünk, ha a gyermekeink vakcinázásáról döntünk. Olvassa el a gyakori tévhiteket, és szabaduljon meg a kételyektől!

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA