• Influenzajárvány - Csökkenni kezdett az influenzaszerű megbetegedések száma

        Szerző:
        WEBBeteg

        Az influenzaszerű megbetegedések számának hét hete tartó folyamatos emelkedése a 8. héten megállt, és az influenzás panaszokkal orvoshoz fordulók becsült száma mérsékelten csökkent az előző héthez képest.

        A figyelőszolgálatban résztvevő orvosok jelentéseinek alapján végzett becslés szerint az országban 2016. február 22-28. között az előző hetinél 7%-kal kevesebb, 44 030 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel.

        Hirdetések

        Nyolc megyében már csökkent az orvoshoz fordulók száma

        Továbbra is az egész ország területe érintett, azonban nyolc közigazgatási területen már csökkent az influenzaszerű tünetekkel orvoshoz forduló betegek száma. A 8. héten nyolc megyében csökkent, a fővárosban, továbbá három megyében (Békés, Hajdú-Bihar és Somogy) nem változott, és további nyolc megyében emelkedett az orvoshoz fordulók száma az előző héthez viszonyítva.

        Töltse ki tesztünket! Influenza vagy egyszerű nátha?>>

        Az influenza fertőzés kockázata csökkenthető az általános higiénés szabályok betartásával 

        Fontos a rendszeres kézmosás, vagy ha erre éppen nincs lehetőség, az alkohol-bázisú kézfertőtlenítők is hatékonyak. Járvány idején lehetőség szerint érdemes elkerülni a zsúfolt helyeket, illetve a liftek használatát. Zárt terekben gondoskodni kell a gyakori alapos szellőztetésről. Tanácsos mellőzni az egyébként szokásos üdvözlési formákat (kézfogás, puszilkodás), amelyek szintén növelik a fertőzés kockázatát. Ha módja van rá, tartson nagyobb szociális távolságot (legalább 1 métert) más személyektől. Lehetőség szerint kerülje a betegekkel való közvetlen kontaktust.


        A 100 000 lakosra jutó orvoshoz fordult betegek becsült száma Jász-Nagykun-Szolnok, Pest és Nógrád megyében volt a legmagasabb, Csongrád és Hajdú-Bihar megyében pedig a legalacsonyabb.

          

        Az óvodások és az általános iskolások a leginkább érintettek

        Az orvosnál megjelent betegek kormegoszlásában nem történt lényeges változás az elmúlt héthez képest. A betegek legnagyobb része a 14 éven aluli korosztályból került ki, őket a 15-34 éves fiatal felnőttek követik 30,9 %-kal. A 35-59 évesek korcsoportjába a betegek egynegyede tartozott, 5,7%-uk pedig a 60 éven felüliek közül került ki.

            

        Az előző hetekben tapasztaltakhoz hasonlóan leggyakrabban az óvodás és az általános iskoláskorú gyermekek betegedtek meg  a 3-5 évesek, valamint a 6-14 évesek között volt a leggyakoribb a betegség előfordulása.

        Bővebben Mit tegyünk, ha influenzás lett a gyermekünk?>>

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Az idei szezonban ezen a héten azonosították a legtöbb influenzavírust a beküldött mintákból, az influenza-pozitivitási arány 46,9% volt. Az 50 influenza B és 21 influenza A vírus mellett 8 légúti óriássejtes vírust (RSV) és egy Adenovírust jelenlétét is kimutatták.

        Influenzaszerű tünetek halmozódása

        A járványok két óvodát, egy általános és középiskolát, továbbá 2 kórházat érintettek. Valamennyi járványban történt mintavételezés, az eddig elvégzett vizsgálatok alapján két esetben Adenovírus volt felelős a járvány kialakulásáért.

        A járvány ideje alatt – 2016. 4. és 8. hete között  44 közösségi járványt jelentettek Budapestről és 12 megyéből. A járványok 1 bölcsődét, 20 óvodát, 17 általános iskolát, 1 általános és középiskolát, 1 gimnáziumot, 3 kórházat és 1 fogyatékos otthont érintettek.

        Melyik kórházban van látogatási tilalom az influenza miatt?

        Baranya megye

        A PTE Klinikai Központ (7624 Pécs, Ifjúság útja 13, Rákóczi út 2, Édesanyák útja 17., József Attila u.7.) vezetése saját hatáskörben 2016. február 16-tól látogatási tilalmat rendelt el az alábbi osztályokon: I. sz. Belklinika Haematológiai osztály és Intenzív osztály, AITI, Onkoterápiás Intézet, Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika, NIC és Újszülött osztály, Gyermekgyógyászati Klinika PIC, ITO és Onkológiai osztály, Szívgyógyászati Klinika Intenzív osztály, Idegsebészeti Klinika Intenzív osztálya, Sebészeti Klinika Transzplantációs osztálya
        A Mohácsi Kórház (7700 Mohács, Szepessy tér 7.) Intenzív és Szülészeti osztályain saját hatáskörben látogatási tilalmat rendeltek el 2016. február 18-tól.

        Borsod-Abaúj-Zemplén megye

        2016. február 10-től a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kórház és Egyetemi Oktató Kórház (3526 Miskolc, Szentpéteri kapu 72-76.) vezetője saját hatáskörben látogatási tilalmat rendelt el. Az érintett osztályok/részlegek: Koraszülött-Újszülöttpatológiai Osztály, Szülészeti és Nőgyógyászati Osztály. Az intézmény Velkey László Gyermekegészségügyi Központjában 2016. február 17-től teljes körű látogatási tilalmat rendeltek el. A Miskolci Semmelweis Kórház és Egyetemi Oktatókórház (3529 Miskolc, Csabai kapu 9-11.) vezetője saját hatáskörben 2016. február 15-től a Szülészeti- és Nőgyógyászati osztályán látogatási tilalmat rendelt el.

        Budapest

        Látogatási tilalom van érvényben 2016. 02. 08-tól a MRE Bethesda Gyermekkórház (1146 Budapest, Bethesda u. 3.) a II. és III. Gyermek osztályán, valamint 2016. 02. 05-től az Egyesített Szent István és Szent László Kórház-Rendelőintézet (1097 Budapest, Nagyvárad tér 1.) a Hematológiai és Őssejt-transzplantációs osztályának valamennyi részlegén. 2016. február 11-től az egész intézményre kiterjedő látogatási tilalmat rendeltek a Budapesti Szent Ferenc Kórházban (1021 Budapest, Széher út 73.). Látogatási tilalom van érvényben 2016. február 12-től a SE Transzplantációs és Sebészeti Klinika (1085 Budapest, Üllői út 26.) valamennyi osztályán és részlegén. A Szent János Kórház és Észak-budai Egyesített Kórházak (1125 Budapest, Diós árok 1-3.) Szülészeti, Újszülött, Koraszülött, valamint a Pathológiás Újszülött Intenzív részlegein látogatási tilalmat rendeltek el 2016. február 18-tól.

        Fejér megye

        A kórházban ápolt betegek védelme érdekében 2016. február 12-től valamennyi osztályra kiterjedő látogatási tilalmat rendeltek el a következő intézményekben: Fejér Megyei Szent György Egyetemi Oktató (8000 Székesfehérvár, Seregélyesi u 3.), Szent Pantaleon Kórház-Rendelőintézet (2400 Dunaújváros, Korányi S. u. 4-6.), Platán Ápolási Intézet ((Sirály Egészségügyi és Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. működteti) 8083 Csákvár, Kastélypark 5.), Florena Ápolási Intézet ((Sirály Egészségügyi és Szociális Szolgáltató Nonprofit Kft. működteti) 8044 Kincsesbánya József A. u. 13.), Magyarországi Református Egyház Kallódó Ifjúságot Mentő Misszió Ráckeresztúri Drogterápiás Otthona (2465 Ráckeresztúr, Rákóczi F. u. 45.), Kulcsi Mozgásszervi Rehabilitációs Központ ((Dunaújvárosi Szent Pantaleon Kórházhoz tartozik, a Szent Donát Várpalota Kft. működteti) 2458 Kulcs Rózsahegyi út 1.).

        Hajdú-Bihar megye

        2016. február 15-től visszavonásig valamennyi osztályra kiterjedő teljes körű látogatási tilalmat rendeltek el a Kenézy Gyula Kórház és Rendelőintézetben (4031 Debrecen, Bartók Béla u.2-26.).

        Heves megye

        Influenzaszerű megbetegedések miatt a Markhot Ferenc Oktatókórház és Rendelőintézet (3300 Eger, Széchenyi u. 27-29.) főigazgatója saját hatáskörben 2016. február 9-től látogatási tilalmat rendelt el a Csecsemő-, Gyermekgyógyászati és Neonatológiai osztályain, valamint 2016.02.11-től a Szülészet-Nőgyógyászat, KAIBO osztályain. A látogatási tilalom visszavonásig érvényes.

        Komárom-Esztergom megye

        Látogatási tilalmat rendeltek el a 2016. február 8-tól visszavonásig az Oroszlányi Szakorvosi és Ápolási Intézetben (2840 Oroszlány, Alkotmány u.2.), érintett osztályok: krónikus fekvőbeteg ellátás teljes területe. A Szent Borbála Kórház (2800 Tatabánya, Dózsa Gy. u. 77.) valamennyi fekvőbeteg ellátást végző osztályán 2016. február 18-tól látogatási tilalmat rendeltek el.

        Nógrád megye

        Dr. Kenessey Albert Kórház-Rendelőintézetben (2660 Balassagyarmat, Rákóczi fejedelem út 125.-127.) saját hatáskörben 2016. február 4-től látogatási tilalmat rendeltek el. Érintett osztályok: Gyermekosztály, Szülészeti-nőgyógyászati osztály, újszülött részleg. Saját hatáskörben 2016. február 16-tól látogatási tilalmat rendeltek el a Szent Lázár Megyei Kórház (3100 Salgótarján, Füleki út 54-56.) valamennyi osztályán és részlegén.

        Pest megye

        A Jávorszky Ödön Kórház (2600 Vác, Argenti Döme tér 1-3.) valamennyi osztályán és részlegén 2016. február 17-től látogatási tilalom van. Saját hatáskörben elrendelt látogatási tilalom van érvényben 2016. február 15-től a Toldy Ferenc Kórház és Rendelőintézet (2700 Cegléd, Törteli út 1-3.) Szülészet-Nőgyógyászati, Csecsemő- és Gyermekgyógyászati, Központi Aneszteziológiai Intenzív Terápiás Osztályain, valamint a Kardiológia Őrző részlegen. 2016. február 13-tól látogatási tilalmat rendeltek el a Pest Megyei Flór Ferenc Kórház (2143 Kistarcsa, Semmelweis tér 1.) a Szülészet-Nőgyógyászati, Csecsemő- és Gyermekgyógyászati, PIC II., Központi Aneszteziológiai Intenzív Terápiás, Onkológiai Osztályain, valamint a Kardiológia Sebészeti, Gasztroenterológiai, Neurológiai Őrző részlegeken. Az egész intézetre kiterjedő látogatási tilalom van érvényben a Törökbálinti Tüdőgyógyintézetben (2045 Törökbálint, Munkácsy Mihály u. 70) 2016. február 16-tól.

        Szabolcs-Szatmár-Bereg megye

        A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházak és Egyetemi Oktatókórház kórházcsoportjában az influenzaszerű megbetegedések megelőzésének céljából saját hatáskörben 2016. február 13-tól látogatási tilalmat rendeltek el az alábbi intézményekben: Jósa András Oktatókórház (4400 Nyíregyháza, Szent István utca 68.), érintett osztályok: Szülészet- Nőgyógyászati osztály, Gyermekosztály, Pulmonológiai osztály, Aneszteziológiai- és intenzív terápiás osztály. Fehérgyarmati Kórház és Gyógyfürdő (4900 Fehérgyarmat, Damjanich u. 1.), érintett osztályok valamennyi osztály és részleg.

        Vas megye

        Markusovszky Egyetemi Oktatókórház (9700 Szombathely, Markusovszky u.5.) Csecsemő- és Gyermekgyógyászati Osztályán látogatási tilalmat rendeltek el 2016. február 10-től.

        Veszprém megye

        A Zirci Erzsébet Kórház-Rendelőintézet (8420 Zirc, József Attila utca 17-19.) főigazgatója saját hatáskörben látogatási tilalmat rendelt el 2016. február 15-től a Krónikus Belgyógyászati osztályon.

        (WEBBeteg összeállítás, Forrás: OEK, ÁNTSZ, MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      •  
      • Cikkajánló

        Prosztatamegnagyobbodás

        WEBBeteg

        Tünetek, kivizsgálás és terápia. Tudjon meg többet! Tekintse meg infografikánkat!

        A gyógymasszázs szerepe

        Dr. Bender Tamás

        Milyen típusai léteznek a gyógymasszázsnak? Hogyan hat a szervezetünkre?

        Tévhitek és tények a megfázásról

        Mi is tulajdonképpen a megfázás? Mi okozza ezt a betegséget, és hogyan terjed? Annak ellenére, hogy nagyon gyakori problémáról van szó...

        Visszavonulóban az influenza

        Meddig tart még az influenzajárvány? Melyik megyében nőtt a megbetegedések száma? Tekintse meg aktuális helyzetjelentésünket!

        Levonulóban az influenzajárvány

        Az influenzaszerű megbetegedések száma a 7. héten elérte a maximumát, és az elmúlt 2 hét során csökkent az influenzás panaszokkal...

        Influenzajárvány - Mérsékelten nőtt az orvoshoz

        A klinikai és a virológiai adatok értékelése alapján 2016. 4. hetétől kezdődően közepes intenzitású influenzajárvány bontakozott ki...

        Mikor alakul ki arcüreggyulladás?

        Az orr melléküregeinek a leggyakoribb megbetegedése a gyulladásos betegség, amely lehet heveny vagy idült, lehet allergiás eredetű...

        Hogyan erősítsük immunrendszerünket?

        Az őszi és téli hónapok beköszöntével egyre többen fáznak meg, lesznek betegek, vagy rosszabb esetben az influenza miatt esnek ágynak....

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • PharmaPlaza - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA
      • Hirdetések
      • Partnereink hírei

        Töltse ki kvízeinket, és tudjon meg többet egészségről, betegségről.

      • Orvos válaszol
      • Infografika és videó
      • Hirdetések
      • Szavazás

        Korábbi szavazások