• A kézfogás csökkenti a fájdalmat

        Szerző:
        WEBBeteg

        Egy szeretett személy megnyugtató kézfogása valóban segít a fájdalomcsökkentésben - derül ki egy amerikai tanulmányból.

        Dr. Pavel Goldsteint, a Colorado Egyetem fájdalomkutatóját lánya négy évvel ezelőtti születése ösztönözte a szóban forgó kutatásra. „A szülőszobán csak arra tudtam gondolni, vajon mivel enyhíthetem a feleségem fájdalmát, hogyan segíthetek neki” - mondta. „Megfogtam a kezét, és úgy tűnt, ez segít. Szerettem volna laboratóriumi körülmények között is tesztelni, hogy vajon ténylegesen csökkenthető-e a fájdalom érintéssel, és ha igen, hogyan?”

        Olvasson tovább! A fájdalom szerepe szervezetünkben

        Goldstein és kutatótársaik azt tapasztalták, hogy mikor egy együtt érző partner fogja a nő kezét, a pulzusuk és légzésük szinkronizálódik, és a fájdalom csökken. Minél empatikusabb a partner, annál erősebb a kézfogás fájdalomcsillapító hatása, és annál fokozottabb az egymásra hangolódás közöttük az érintés alatt.

        Hirdetések

        A kutatók 22 párnál vizsgálták az „interperszonális szinkronizációt”, mely során a résztvevő felek fiziológiailag tükrözték a velük együtt élő személyt. A jelenség nap mint nap megfigyelhető, mikor az egymással együtt sétálók szinkronizálják a lépéseiket, vagy beszélgetés során felveszik a másik testtartását.

        Hatékony fájdalomcsillapítás
        Aki érzett már zsibbadást, fájdalmat, esetleg érzéskiesést testének bármely pontján, pontosan tudja, mennyire megkeserítheti ez az érzés a mindennapokat. Dr. Pál Mónika reumatológus egy olyan speciális orvosi technikáról számol be, amely hatékonyan és gyorsan eredményezhet gyógyulást ilyen problémák esetén.

        Hatékony fájdalomcsillapítás

        Dr. Goldstein tanulmánya elsőként vizsgálja az interperszonális szinkronizációt a fájdalom és érintés összefüggésében, és reméli, hogy az érintés fontos helyet kap majd az alternatív fájdalomcsillapítási módszerek között.

        A 23-32 év közötti párokat egy sor kísérleten keresztül tesztelték, melyek a szülőszobai fájdalmat hivatottak utánozni. A nők kétperces, enyhe hő általi fájdalmat kaptak, s közben vagy egyedül voltak, vagy a párjukkal együtt, de érintkezés nélkül, vagy foghatták egymás kezét.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A kutatók azt tapasztalták, hogy a kézfogás jelentősen csökkentette a fájdalomérzetet ahhoz a fájdalomhoz képest, amit egyedül kellett elviselni. Minél empatikusabb volt a férfi a nő iránt, annál jobban csökkent érintésre annak fájdalma, és minél inkább egymásra hangolódtak, annál kisebb volt a fájdalomérzet.

        Goldstein szerint az érintés az empátia kommunikációjának eszköze, ami fájdalomcsillapító hatást eredményez. Korábbi kutatások azt is kimutatták, hogy amikor a párok érzelmes filmet néznek együtt, vagy együtt énekelnek, a pulzusuk és légzésük akkor is szinkronizálódik, illetve, ha a szerelmesek pusztán csak egymás jelenlétében vannak, az agyhullámok valamint a szív és légzőrendszeri minták is szinkronizálódnak.

        Ugyanakkor a kutatók hangsúlyozták, hogy további kutatásokra van szükség ahhoz, hogy jobban megértsék, a partner érintése hogyan enyhíti a fájdalmat.

        A tanulmány a Scientific Reports című szaklapban jelent meg.

        Forrás: WEBBeteg
        Cs. K., fordító,
         The Telegraph
        Lektorálta: Dr. Ujj Zsófia, belgyógyász, hematológus

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • - A MEGBÍZHATÓ WEBPATIKA
      • Cikkajánló

        Fájdalmak sportolás után?

        WEBBeteg

        A masszázsfej segítségével a gélt közvetlenül a fájdalmas területre lehet felvinni. (x)

        Miért fáj a hátam?

        WEBBeteg

        A hátfájás az egyik legfőbb közegészségügyi probléma a világon. (x)

        A nemszteroid gyulladáscsökkentőkről

        A nemszteroid gyulladáscsökkentők csillapítják a fájdalmat, alkalmazhatók gyulladásos enyhe, vagy közepesen erős fájdalommal járó ízületi gyulladásokban. Hatásosak fejfájások, fogfájások és szülés utáni fájdalmak enyhítésénél is, ám használatukra oda kell figyelni!

        Mi lehet a fejfájás oka? - Az orvos válaszol

        Édesanyám 42 éves, és nagyon sokszor van erős fejfájása. Legtöbbször akkor fáj neki, mikor menstruál, de azon kívül is sokszor. Orvoshoz nem megy el, mert évekkel ezelőtt már volt, és csak fájdalomcsillapítókat adtak neki, az okát nem keresték. - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdései közül.

        A torokfájás kezelése

        Az enyhe torokfájás otthon is kezelhető, azonban ha a tünetek két-három napon belül nem enyhülnek jelentősen, akkor feltétlenül orvoshoz kell fordulni. A krónikus torokfájás súlyos betegséget is jelezhet.

        6 fájdalomcsillapító eljárás, amivel azonnal javulás érhető el

        A legszebb nyaralást is tönkreteheti a fájdalom, legyen az krónikus vagy akut. Léteznek azonban olyan fájdalomcsillapító technikák, amelyek már egyetlen alkalom után is jelentős javulást eredményezhetnek, hosszútávon pedig visszaadhatják a felszabadult mozgás örömét. Dr. Páll Zoltán, a Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos a leghatékonyabb módszereket összegezte.

        Fizikoterápia a fájdalomcsillapításban

        A fájdalomcsillapításra alkalmazott gyógyszereknek súlyos mellékhatásaik is lehetnek, ezért csak rövid ideig történő használatuk megengedett. Gyakran alkalmazzuk a jóval kedvezőbb mellékhatásprofillal rendelkező fizikoterápiát.

        A hátfájdalom legyőzhető - Egy speciális mozgásforma segíthet

        Létezik-e hatásos mozgásforma a krónikus hátfájdalom ellen, vagy csakis a mozgásszegény életmódba menekülhetnek a fájdalommal élők? Ezekre a kérdésekre reagált dr. Dobos Márta, holisztikus szemléletű ortopéd szakorvos.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.