• Szén-monoxid-mérgezés - A figyelemfelkeltő tünetek

        Szerző:
        WEBBeteg

        Könnyű félrediagnosztizálni, mert a tünetek sokféle bajra utalhatnak. Pszichózis, stroke, infarktus gyanúja is felmerülhet, ha a beteg rossz közérzetre, fejfájásra, szédülésre panaszkodik, hiszen az oxigénhiány, ami ráadásul zavartsággal, bénulásos jelekkel is társulhat, nem csak szén-monoxid-mérgezés következménye lehet. Szakértőket kérdeztünk.

        A szén-monoxid igen erős mérgező hatása azzal magyarázható, hogy a vér hemoglobinjában található vasatomhoz már nagyon kis koncentrációban is könnyen kötődik a káros gáz: ennek az lesz az eredménye, hogy szervezet oxigénfelvétele és ellátása akadályozottá válik.

        Hirdetések

        „A súlyos oxigénhiány károsíthatja a tüdőt, a szívet, az agyat, akár marandó károsodásokat is okoz, nem beszélve a végzetes következményről. Mivel a gáz teljesen szagtalan, sokszor csak a rosszullét figyelmeztet arra, hogy valami gond van.

        Fejfájás, hányinger, fülzúgás, szédülés a kezdeti tünetek: ezeket sokan csak múló rosszullét jeleinek hiszik, nem is gondolva arra, hogy mérgezés állhat a gyengeség mögött.

        Ha továbbra is beszívjuk a szén-monoxidot, erőteljesebb állapotromlás léphet fel: izomgörcs, bénultság, fulladás, eszméletvesztés is kialakulhat, de még ezek a tünetek sem mindig egyértelműek – ezért is fordul elő, hogy infarktus, vagy agyvérzés gyanújával érkezik a beteg a kórházba” – sorolja Dr. Zacher Gábor toxikológus.

        A cikk partnerünk, a  portálon olvasható. 
        A teljes cikk olvasásához kattintson ide!

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Kiégés szindróma

        Dr. Balogh Katalin

        Azokat sújtja, akik munkájuk során társadalmi segítő funkciót látnak el.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        A napszúrás tünetei, megelőzése és kezelése

        A napszúrást (insolatio) sokan csak apró kellemetlenségnek tartják, pedig komoly egészségügyi probléma lehet, akár az életet veszélyeztető állapot is kialakulhat.

        A szén-monoxid-mérgezés tünetei és megelőzése

        A szén-monoxid (CO) egy színtelen, szagtalan gáz, fosszilis tüzelőanyagok (szén, kőolaj, benzin stb.) tökéletlen égésekor keletkezik. A szén-monoxid-mérgezés oka lehet autó kipufogógázának belélegzése, de a mérgező gáz rosszul beszerelt gázsütők, kályhák, gázkazánok hibás működése során is felszabadulhat.

        A fejfájás mint tünet - Mire utalhat?

        A mulandó fejfájások hátterében rendszerint valamilyen átmeneti ok található, melynek megszűnésével a panasz is elmúlik. Leggyakoribb okként a fertőzések, a napszúrás, a számítógépezés, a másnaposság, a rossz levegő, a nikotinmérgezés és társaik tehetők felelőssé.

        Lázgörcs: Tünetek és kezelés

        A szülő számára talán az egyik legijesztőbb dolog, ha a gyermekénél görcsrohamot lát. 6 hónapos és 5 éves életkor között a leggyakrabban előforduló, ilyen panaszt okozó probléma a lázgörcs. Nem ritka betegség, és az arra való hajlam genetikailag meghatározott - ha a családban volt már a felmenők között lázgörcsre hajlamos ember, nagyobb a valószínűsége, hogy a gyermek is hajlamos lesz erre.

        Mustgázmérgezés - A borospincék veszélye

        Főként a szüret utáni időszakban emelkedik jelentősen a mustgáz(szén-dioxid-)mérgezés veszélye. A közhiedelemmel ellentétben, ha a kézben tartott gyertya lángja nem alszik el, az sem garancia arra, hogy nincs a pincében halálos koncentrációjú mustgáz.

        Mi állhat a fejfájás hátterében?

        Érezte már, hogy a fájdalomtól lüktet és hasogat a feje? Legszívesebben eldobna mindent, és egy sötét szobában pihenne egész nap? Ilyen és hasonló tünetekkel rengeteg ember küzd, nap mint nap.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        A hiperhidrózis egy kellemetlen egészségügyi probléma, amire van hatékony orvosi megoldás.
        Gyakorisága a kor előrehaladtával nő, de bármely életkorban kialakulhat.
      • Orvos válaszol
      • Infografika és videó
      • Hirdetések
      • Szavazás

        Korábbi szavazások