A kullancs kiszedése

Dr. Lakos András
szerző: Dr. Lakos András, fertőző betegségek szakorvosa - WEBBeteg
frissítve:

Vannak olyanok, akik biztosak voltak abban, hogy a kullancsot 1-2 órán belül eltávolították, mégis megfertőződtek. Ezért igyekezni kell úgy távolítani el az élősködőt, hogy ne nyomjuk össze a testét, és persze törekedni kell, hogy az eltávolítás minél hamarabb megtörténjen.

Számtalan közlemény állítja, hogyha a kullancsot 72 órán belül eltávolítjuk, akkor nem okozhat fertőzést. Ez a vélekedés állatkísérleteken alapszik. A kísérletek során a fertőzött kullancsokat finom tüllhálóba tették, így kötözték a nyulak fülére, majd különböző időpontokban távolították el úgy, hogy a tüllhálót finoman megemelték. Így a kullancsok testét nem nyomták össze. Ezzel szemben, amikor magunk távolítjuk el a kullancsunkat, nagyon nehéz elkerülni, hogy ne nyomjuk össze a testét. Továbbá az sem bizonyított akár emberekről, akár állatokról van szó, hogy a kullancs ennél hamarabb nem adhatja át a fertőzést, akkor is, ha nem nyomjuk össze, ezért minél hamarabb el kell azt távolítani összenyomás nélkül mind emberből, mind állatból.

Kullancsok és betegségek

1/4 A kullancs kiszedése
2/4 Mikor forduljunk orvoshoz kullancscsípés után?
3/4 Kullancs terjesztette betegségek és tüneteik
4/4 Kullancs elleni védőoltás

A kullancs kiszedése: csipesz, kullancskanál, cérna

Amikor összenyomjuk a kullancs testét, a benne lévő kórokozókat – mintha egy fecskendő dugattyúját nyomnánk meg – magunkba préseljük. Túl ezen, a leírt kísérletet kifejlett (felnőtt) kullancsokkal végezték, ezeknek akár egy hétre is szükségük van, hogy teliszívják magukat. Ezzel szemben a lárváknak (alig látható, 1 mm-es, szinte átlátszó kullancscsecsemőknek) mindössze egy nap is elég ahhoz, hogy jóllakottan távozzanak, egyben a kórokozókat bejuttassák.

A videó lejátszásához kattintson a képre!

Én százával láttam olyan betegeket, akik biztosak voltak abban, hogy a kullancsukat 1-2 órán belül eltávolították, mégis megfertőződtek. Ezért igyekezni kell úgy távolítani el a kullancsot, hogy ne nyomjuk össze a testét, és persze törekedni kell, hogy az eltávolítás minél hamarabb történjen. A honlapomon van két filmecske, ami bemutatja, hogy egy hegyes orrú csipesszel vagy épp cérnával milyen könnyű megoldani a feladatot. A cérnás módszer különleges előnye, hogy egy cérnaszálat bármikor előhúzhatunk a ruházatunkból.

Kullancs eltávolítása csipesszel
Kullancs eltávolítása

A patikákban kapható egy rugós, acélból készült csipesz, amivel nem könnyű bánni, de alkalmas a feladatra, hogy a parazitát testének összenyomása nélkül távolítsuk el. Néhány kisállat-kereskedésben kapható egy a gyermekkorom rajzszögkihúzójára emlékeztető, műanyagból készült eszköz, ami talán a legkönnyebben használható és egyben a legbiztonságosabb. Ezzel szemben az „egyszer használatos” „kullancskanál” rossz minőségű műanyagból készül, túl vastag, és emiatt gyakorlatilag használhatatlan.

Hasznos tanácsok: Mit tegyünk és mit ne tegyünk kullancscsípés esetén?

  • Amennyiben beszakad a kullancs szájszerve (nem a feje, mint mondani szokták), nem kellene vele tovább bajlódni, mert ebben már nincs érdemi mennyiségű fertőző anyag, hagyni kellene, hogy magától kilökődjön. A további felesleges piszkálásnak köszönhetően a csípés helye másnapra begyullad, így a Lyme-kór betegség gyanúját keltheti, így végül nem mentesülünk a felesleges antibiotikum-kezeléstől.

  • Az orvosok csípés után gyakorta védőoltást adnak kullancs által terjesztett agyvelőgyulladás ellen. Amennyiben ez az első ilyen oltásunk, az esetleges vírusos fertőzést nem fogja megelőzni, később azonban diagnosztikus problémát okozhat.

  • A csípést követően a Lyme betegség megelőzésére antibiotikumot kaphatunk. Ez nem veszélytelen dolog, mert annyi gyógyszert nem kapunk, amennyi a kórokozó elpusztítására elegendő lenne, viszont elegendő lehet ahhoz, hogy a jellegzetes bőrpír ne alakuljon ki, így a fertőzés rejtve maradhat, és a diagnózis szinte lehetetlenné válik.

  • Érdemes tudni, hogy a vérvizsgálat a Lyme-kór irányában a csípést követő napokban teljesen értelmetlen, mert a vérben csak ellenanyagokat tudunk kimutatni, ezek termeléséhez több hét kell. Megbízható eredmény reményében csak hetek múlva érdemes elvégeztetni a vizsgálatot. Sajnos a kereskedelmi forgalomban kapható tesztek minimum 25 százalékban hamis pozitív eredményt adnak.

  • A kullancsot célszerű megőrizni, mert a fajmeghatározás segítheti a klinikai diagnózist.

  • A kullancsot nem szabad vizsgálatokra küldeni, hogy kórokozót keressenek benne. A kimutatott kórokozó még nem jelenti, hogy meg is fertőződtünk, viszont pánikot kelt, és a végén jön az antibiotikum. Ugyanakkor a negatív lelet ellenére is kialakulhat a fertőzés, hiszen ez is csak egy vizsgálat, aminek nem ismerjük a megbízhatóságát.

  • Vegyünk egy jó nagyítót, mert nem minden kullancsnak látszó dolog bizonyul kullancsnak a nagyító alatt.

A téma cikkei

Dr. Lakos András infektológus, MTA doktoraForrás: WEBBeteg
Orvos szerzőnk: Dr. Lakos András infektológus, MTA doktora
Kullancsbetegségek Ambulanciája (kullancs.hu)

Cikkajánló

Penészes élelmiszer
Penészes élelmiszer

Mi bajunk lehet, ha ettünk belőle?

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

WEBBeteg - Dr. Csáki Csilla, allergológus, klinikai immunológus
WEBBeteg, Naturwell Életmód Központ
WEBBeteg - Dr. Lakos András, fertőző betegségek szakorvosa
WEBBeteg - Dr. Lakos András, fertőző betegségek szakorvosa
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.