Hol élnek a kullancsok és vannak-e természetes ellenségeik?

szerző: Bak Marianna, biológus szakfordító - WEBBeteg
megjelent:

A leggyakoribb hazai kullancsfaj főként erdőszéleken, erdei tisztásokon, patakok mentén fordul elő. De előszeretettel választja élőhelyéül a kerteket is. A talajon, a magas fűben, a bokrokon vagy a bozótosban les áldozatára.

A cserjésben és az aljnövényzetben várja, hogy a gazdaállatokra kapaszkodhasson, így kisebb-nagyobb emlősökre, mint pl. egerekre, sünökre, őzekre vagy akár madarakra.

A kullancsok kedvelik a nedves környezetet

A kullancsok szeretik a nedves és meleg környezetet. Ennek megfelelően egy esős nyári napot követően különösen aktívak. De azért száraz és hűvös időben is keresik a gazdaállatot vagy az embert.

Amíg az erdő talaja nedves, a kullancsok hosszú, száraz időszakokat is képesek túlélni. Hidegben kevésbé aktívak, azonban a hidegebb periódusokat is túlélik. Az enyhe teleket az avarban, a hó alatt rejtőzködve vészelik át.

Helyváltoztatás és elterjedés

A kullancsok nem hosszútávfutók. De rövid távokat meglepő sebességgel járnak be, energiájukból azonban csak néhány méterre futja. Ennek ellenére nagy az elterjedési területük. Ezt azonban a gazda révén érik el, amin vagy akin megkapaszkodva olyan helyekre is eljuthatnak, ahová saját lábukon képtelenek lennének, különösen igaz ez abban az esetben, ha a gazda egy madár. Kivágott fák szállításakor potyautasként is utazhatnak.

A kutyakullancsok (Dermacentor reticulatus) eredetileg csak Dél-Európában fordultak elő, azonban néhány évtizede Közép-Európában is megjelentek. A délebbi területeken töltött nyaralások alkalmával összeszedett kullancsokat a kutyák hurcolták be a kontinens belsőbb területeire.

Kullancsveszély - Hogyan védekezzünk?

Gyorsabban szaporodnak és nagyobb területen terjeszkednek a kullancsok Magyarországon. A vérszívók súlyos betegségeket terjesztenek, például évről évre emelkedik az agyhártya- és agyvelőgyulladásos megbetegedések száma. A szakemberek a védőoltást és a megfelelő túraruházatot ajánlják, de mindig érdemes átvizsgálni magunkat, és háziállataink testét - hangzott el a Magyar Kullancsszövetség keddi sajtótájékoztatóján. Hogyan védekezzünk a kullancs ellen?

A kullancsok természetes ellenségei

A kullancsoknak nem sok természetes ellenségük van. Néhány madárfaj megeszi ezeket a parazitákat. Rajtuk kívül bizonyos fonálférgek is megtámadhatják őket, ami a kullancsra nézve halálos.

A dél-afrikai kis mocsári teknősök azokat a kullancsokat eszik meg, amelyek az orrszarvúakra kapaszkodtak. A teknősbékák a folyó iszapjában várakoznak az orrszarvúakra, és megkeresik a bőrükre akaszkodott kullancsokat.Az orrszarvúk még azt is megengedik, hogy a teknősök az orrnyílásaikban kutassanak a kullancsok után.

Kullancstérkép Magyarországról

Törpe fürkészdarazsakkal a kullancsok ellen

A vérszívók az utóbbi enyhe telek miatt igencsak elszaporodtak, ezért a velük szembeni védekezés alapja természetes ellenségeikre épül. Ebben fontos szerepe lehet a kullancsokra specializált törpe fürkészdarazsaknak (1-2 mm-esek), pl. az Ixodiphagus nembe tartozó fajoknak.

Az USA-ban és Kelet-Afrikában ismert, hogy apró darazsak olyan kullancsok parazitái, amelyek szarvasmarhákon kapaszkodnak meg, a darazsak pedig a kullancsokra rakják le a petéiket. A darázslárvák a kullancsokban fejlődnek ki, néhány nap alatt belülről falják fel őket. Ezek után csak a kullancs üres bőre marad meg.

A téma cikkei

(WEBBeteg – B. M.; Forrás: Zecken.de , Lektorálta Dr. Csuth Ágnes, családorvos)

Frissítve: 2013.05.29. 15:45, Megjelent: 2013.05.29. 15:45
Címkék: Kullancs téma

Cikkajánló

Mikor forduljunk orvoshoz kullancscsípés után?

Dr. Lakos András, fertőző betegségek szakorvosa
Kullancs
Csak, ha valamilyen tünetünk, panaszunk van. A légúti betegségek sokkal gyakoribbak, mint a kullancs által terjesztett fertőzések. Számtalan írás említi, hogy a Lyme-kór, vagy a kullancs által terjesztett vírusos agyvelő- és agyhártyagyulladás „influenzaszerű” tünetekkel jár.
Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Csáki Csilla, allergológus, klinikai immunológus
WEBBeteg, Naturwell Életmód Központ
WEBBeteg - Dr. Lakos András, fertőző betegségek szakorvosa
WEBBeteg - Dr. Lakos András, fertőző betegségek szakorvosa
WEBBeteg - Dr. Lakos András, fertőző betegségek szakorvosa
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.