Könnyebben híznak el azok a gyerekek, akik nem alusznak eleget - állapították meg amerikai orvosok. A baltimore-i Johns Hopkins Bloomberg School of Public Health egyetem kutatói szerint egy órával több alvás 9 százalékkal csökkenti a túlsúlyosság vagy elhízás kockázatát.
A legkevesebbet alvó gyerekeknek 92 százalékkal nagyobb esélyük van az elhízásra, mint azoknak a társaiknak, akik eleget alusznak, áll az Obesity (Elhízás) című szaklapban közölt kutatási beszámolóban.
A tudósok szerint egyértelmű összefüggés van az alvásmennyiség és az elhízás között. Minél többet alszik egy gyerek, annál kisebb az elhízás veszélye.
Cikkünk a hirdetés után folytatódik
|
"A megfelelő mennyiségű alvás a legolcsóbb megelőzési mód az elhízásra" - írta a kutatásvezető. Felhívta a figyelmet, hogy sok országban - első sorban Kelet-Ázsiában - a gyerekek a túlzott iskolai megterheltség miatt keveset alusznak, és egyre több közöttük az elhízott.
Az amerikai szakemberek 17 olyan kutatás anyagát dolgozták fel, amely az alvás és az elhízás összefüggéseit vizsgálta.
A szakemberek ajánlása szerint az 5 év alatti kisgyerekek napi alvásigénye legalább 11 óra, az 5-10 éveseknek legalább 10 óra, a 10 év felettieknek pedig minimum 9 óra.
(FH)
Egészség? Betegség?
Nézze meg a WEBBetegen!
Robottechnika Svédországból, a legprecízebb fogpótlásért: Procera szkenner. (x)
Az orvosi mezoterápia helyreállítja bőrünk feszességét és segít a sejtmegújító anyagokat...
Dr. Csuth Ágnes
Orvos tanácsadó
Regisztráljon és kérdezzen!
Regisztráció Kérdés feltevés Válaszaim megtekintése Összes orvos válaszol kérdésGyakori kérdések Elhízás témában:
Pajzsmirigy-alulműködésem van, hogyan fogyjak le? Evéskényszer - Lehet gyógyszer mellékhatása? Fogyókúra gyógyszeres segítséggel