• Járványszerűen terjed az elhízás Európában is

        Szerző:
        WEBBeteg

        Május 22. az Európai Elhízás Elleni Nap, ami ismét ráirányítja a figyelmet az elhízás rohamos terjedésére, veszélyeire és arra, hogy tenni kell ellene. A Nemzetközi Édesítőszer Szövetség szerint az alacsony energiatartalmú édesítőszerek kulcsszerepet játszhatnak az elhízás elleni küzdelemben.

        Járványszerűen nő az elhízástól, és az azzal összefüggésbe hozható betegségektől, mint például a 2-es típusú cukorbetegségben, a szív- és érrendszeri betegségekben és a magas vérnyomástól szenvedő emberek száma. Ma az elhízás az egyik legsürgetőbb egészségügyi kérdés a kormányok számára Európában is. Az OECD szerint az Európai Unió felnőtt lakosságának több mint a fele (52%) túlsúlyos vagy elhízott, és ha ez a probléma kezeletlenül marad, akkor az ebből származó halálozás évente 8,6 millió emberéletet követel 2015-ig.

        Az elhízás és az abból eredő betegségek kezelésének kiadásaival szintén foglalkozni kell, beleértve a munkából való kiesés okozta termeléscsökkenést is. A 2011-es Eurostat adatai szerint a nemzetbiztonság után a második legnagyobb kiadással járó terület az egészségügy. Az állami egészségügyi költségek a teljes állami kiadások 15%-át teszik ki, ennek 78%-a a krónikus betegségek kezelésére megy el.

        Hirdetések
        Elhízás - Mikor forduljunk orvoshoz?

        Ha rááll a mérlegre, megtudhatja, mennyi a teljes testtömege, de nem kap felvilágosítást arról, hogy ebből mennyi a zsírszövet. A mérleg nem mondja meg azt sem, hogy a zsírszövet Önre jellemző elhelyezkedése mekkora kockázatot jelent. Elhízás - Mikor forduljunk orvoshoz?>>

        A Nemzetközi Édesítőszer Szövetség (ISA) teljes mértékben támogatja az Európai Elhízás Elleni Nap célkitűzéseit. A szövetség amúgy is folyamatos küldetésének tekinti, hogy felhívja a figyelmet az elhízás veszélyeire és hangot adjon azoknak az egyszerű, de hatékony hétköznapi intézkedéseknek, amelyek segítenek kezelni a súlyfelesleggel kapcsolatos problémákat. Az ISA úgy véli, hogy az alacsony energiatartalmú édesítőszerek kulcsszerepet játszhatnak az elhízás megfékezését célzó közegészségügyi programban. Az édesítőszerrel készült élelmiszerek alternatívát jelentenek a fogyasztóknak, akik így az édes íz élvezete mellett csökkenthetik a kalória-bevitelüket és változtatni tudnak táplálkozási szokásaikon.

        Az alacsony kalóriájú édesítők táplálkozásban betöltött szerepét és előnyeit több neves szakértő hangsúlyozta az ISA áprilisi nemzetközi konferenciáján.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Az elhízást diétával, életmód-váltással, fizikai aktivitással és szükség esetén gyógyszerrel vagy műtéti beavatkozással, illetve ezek kombinációjával lehet kezelni. Az energia-bevitel csökkentése alapvető fontosságú ebben a sorban. Ha a napi energiaszükséglethez képest 500 kcal-val kevesebb kerül a szervezetbe, már heti fél kiló fogyás érhető el. Ehhez pedig hasznosak lehetnek az alacsony energiatartalmú édesítőszerrel készült élelmiszerek” – mondja dr. Pados Gyula, az elhízás elleni küzdelem legnevesebb hazai szaktekintélye.

        A jó hír tehát az, hogy lehet tenni az elhízás ellen. Az edukáció mellett az egyszerű, apró lépésekből álló, ezért hosszú távon is betartható életmód-változtatások a legeredményesebbek, pl. a rendszeres testmozgás és a magas energiatartalmú ételekről az alacsonyabb energiatartalmúakra való okos átállás. Az alacsony energiatartalmú édesítőszerekkel készült élelmiszerek azzal, hogy az édes ízt kalóriák nélkül biztosítják, hasznosan járulnak hozzá egy egészséges, mérsékelt energiatartalmú étrend kialakításához.

        (Well pr)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Sarcoidosis

        Dr. Lajtos Melinda

        A betegség jelentősége abban áll, hogy kórlefolyása nem jósolható meg.

        Kiurgó pulzus

        Kardioközpont

        Mindenképpen utána kell járni, milyen oka lehet a jelenségnek, majd kezelni.

        A munkahely szerepe a fogyókúra sikerében

        Az ébren töltött idő meglehetősen nagy része munkavégzéssel telik, ezért nem lényegtelen, hogy a munkahely mennyire támogatja dolgozói egészségtudatos életmódját. Néhány munkahelyen ugyan már elérhetők munkahelyi egészségnapok, szűrővizsgálatok, egészségmegőrzéssel kapcsolatos előadások évente 1-2 alkalommal, ez azonban nem elég, ha az ajánlott egészséges életmód megvalósítása viszont 100%-ban a munkavállalóra hárul.

        Epekímélő étrend - Mit szabad, mit nem?

        Az epét a máj termeli, ezt követően az epehólyagban raktározódik, majd innen ürül étkezésekkor a bélrendszerbe. Az epe anyagai végzik a zsíremésztést a vékonybélrendszerben.

        Sok a tévhit a gyerekek diétájával kapcsolatban

        A dietetikus szerint főként az interneten ismerkednek meg a szülők a tévhitekkel.

        A dietetikus javaslatai 1-es típusú cukorbetegeknek

        Az 1-es típusú cukorbetegnek étrendje összeállításakor nagyfokú tudatosságra van szüksége. A diéta azt jelenti, hogy megválasztja a fogyasztani kívánt ételek, italok mennyiségét és minőségét, ahelyett, hogy egyszerűen csak csökkentené azokat.

        Le akarok fogyni, reménytelen? - Az orvos válaszol

        33 éves nő vagyok és 95 kiló. Már rengeteg csodadiétát, fogyasztószert kipróbáltam, de amikor sikerült is 74 kilóra lefogynom, pár hónap alatt visszahíztam. A háziorvosom azt mondja, fogadjam el magam így, ahogy vagyok. Mit tegyek? - A WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

        Újév és karácsony között híznak el az emberek: Hogy lehet karcsú tavaszra?

        A szűk farmert és a lepattanó inggombokat sokan az adventi időszak számlájára írják, pedig ilyenkor felmérések szerint átlagosan csupán 370 gramm súlyfelesleget halmozunk fel. A fölösleges kilók valójában nem karácsony és újév között, hanem újév és karácsony között rakódnak le.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.