• Öt falu kórházat és megyét váltana

        Szerző:
        WEBBeteg

        Nógrád megye egyetlen súlyponti kórháza helyett a Pest megyei Vác súlyponti kórházához szeretne kerülni öt nógrádi település, a települések vezetői minden követ megmozgatnak a váltásért - írja a Nógrád Megyei Hírlap.

        Becske, Bercel, Galgaguta, Nógrádkövesd és Szécsénke lakosai azért váltanának súlyponti kórházat, mert a váci ugyan Pest megyében van, ám oda jobb a közlekedés, gyakoribbak a járatok és csak fele annyi az út, ami vészhelyzet esetén akár életmentő lehet - magyarázzák az érintett polgármesterek, akik a szaktárcánál, közigazgatási hivatalokban és a tiszti orvosoknál kilincselnek a váltásért.

        Hirdetések

        Nógrád Megye Önkormányzata ugyanakkor ragaszkodik ahhoz, hogy a dél-nógrádi térségből kórházváltásra készülő ötezer lakos továbbra is a salgótarjáni kórháznál maradjon. Ha ugyanis elmennének, akkor jelentősen csökkenne a kórházuk finanszírozása.

        Becsó Zsolt, a Nógrád megyei közgyűlés elnöke szerint Nógrádban az országos átlagnál lényegesen rosszabbak az egészségügyi mutatók, a finanszírozás további csökkentése súlyos népegészségügyi következményekkel járna.

        Ezt erősíti a salgótarjáni Szent Lázár Kórház igazgatója, Dr. Bercsényi Lajos is, aki szerint ellehetelenülne a kórházuk finanszírozása az öt falu kilépésével. Az ügyben illetékes közép-magyarországi régiós tiszti főorvos, Dr. Csaba Károly szerint azonban ha a lakosság egyértelművé teszi a kérést, akkor a váci kórház bővítheti ellátási körzetét a nógrádi településekkel.

        (FH)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Az intimlézer

        Dr. Kiss György

        Hogyan zajlik a nőgyógyászati lézerkezelés, és mikor alkalmazzák?

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Javulnak a magyar népegészségügyi mutatók

        Öt év alá csökkent az Európai Unió és Magyarország lakosainak várható élettartama közötti különbség, de más pozitív mutatók és kedvező trendek is láthatók - ismertette az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára Budapesten.

        Magyarország élen jár az átoltottságban

        Magyarország élen jár az életkorhoz kötött kötelező védőoltások tekintetében, az átoltottság aránya a gyerekeknél csaknem 100 százalékos.

        Új magán egészségközpont nyílt a legkorszerűbb diagnosztikai eszközökkel

        Az egészségipar egyre fontosabb lesz, ezért jövőbe tekintő beruházásokra van szükség az ágazatban - mondta a Külgazdasági és Külügyminisztérium (KKM) parlamenti államtitkára, a Váci Greens Egészségközpont megnyitóján.

        Kihívások előtt a népegészségügy

        Új magyar népegészségügyi program készül - jelentette be a Debreceni Egyetem Népegészségügyi Karán az országos tisztifőorvos. A Népegészségügyi Képző- és Kutatóhelyek Országos Egyesületét bízta meg Szentes Tamás országos tisztifőorvos az új magyar népegészségügyi program elkészítésével az egyesület Debrecenben rendezett konferenciáján.

        Kozmetikázott adatokkal dolgoznak az egészségügyi tárcánál?

        Használhatatlan az ÁNTSZ legutóbbi, a lakosság egészségi állapotának feltérképezését célzó felmérés - állítja egy civil szervezet, amely nyílt levélben hívja fel erre a szakminiszter figyelmét. A felmérés alapján fogalmazták volna meg a következő népegészségügyi programot.

        Újraindul a Szűréssel az Életért Program

        Március 28-án indul az idei Szűréssel az Életért Program. Ezúttal a hátrányos helyzetű térségekben lévő kistelepülésekre koncentrálnak: 44 helyen végeznek majd ingyenes szűréseket és adnak egészségügyi tanácsokat június végéig - mondta Budai Bernadett.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.