• Új influenza - A magyar betegek 70 százaléka is 30 év alatti

        Szerző:
        WEBBeteg

        Magyarországon a külföldi tapasztalatokhoz hasonlóan zömében 30 év alattiak fertőződnek meg az újinfluenza vírusával - többek között ez derül ki az Országos Epidemiológiai Központ Légúti virus osztályának összesítéséből.

        Az OEK honlapján található első 125 esetet feldolgozó elemzés arra is rávilágít, hogy a fertőzöttek körülbelül 4 százalékánál alakult ki szövődmény, és ebből 2,4 százaléknál tüdőgyulladás, amely a legveszélyesebb, hiszen ebbe halt bele az első magyar A(H1N1) vírus áldozata.

        Hirdetések

          Az új influenza első magyar halálos áldozata

        Egy Pest megyei városban élt az a 41 éves férfi, aki július 15-én halt meg az új influenza következtében.A férfi hirtelen lett rosszul az utcán, nem volt lázas az ezt megelőző napokban, nem járt orvosnál, és a családja sem volt beteg. Tovább>>
        A csepeli újinfluenzás fertőzéseket még nem tartalmazó összesítés alapján a betegek 57 százaléka férfi, 43 százaléka nő volt.

        Életkoruk alapján a legtöbb fertőzött 20 és 29 év közötti, és az összes beteg több mint 70 százaléka fiatalabb 30 évesnél.

        A legfiatalabb fertőzött egyébként 2, a legidősebb 62 éves volt.

        A betegek 15 százalékát ápolták kórházban, igaz, legtöbbjüket megfigyelés miatt.

        A tüdőgyulladás mellett az újinfluenza szövődménye volt még a torokgyulladás, a mandulagyulladás az orrmellék-gyulladás, hörghurut.

          Tanítási szünet lesz hétfőn

        Hétfőn tanítási szünet lesz a csepeli ADU Oktatási központban, kedden viszont már várják az egészséges diákokat az iskolában - mondta a Független Hírügynökségnek az intézmény vezérigazgatója. Sepsi Zsigmond azzal indokolta döntését: bár tudomásuk szerint péntekhez képest nincs több újinfluenzával fertőzött diák, 7 tanár belázasodott, ezért a biztonság kedvéért hétfőn csak ügyeletet tartanak a központban.

        A fertőzések kétharmada Budapesten történt

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A fertőzések több mint kétharmada Budapesten történt, a maradék egyharmad elszórtan 15 megyében. Ahol eddig még nem regisztráltak újinfluenzás megbetegedést: Nógrád, Komárom-Esztergom, Veszprém és Zala megye.

        A fertőzöttek kétharmada külföldön kapta el a vírust a lappangási időben. A legtöbben Angliában, az Egyesült Államokban Spanyolországban és Görögországban.

        A fertőzés a legtöbbszőr 38 fok feletti lázzal járt, ezen kívül a betegek körében a leggyakoribb tünet a köhögés (80,8 százalék), a rossz közérzet, a fáradékonyság
        (71,2 százalék), továbbá a fejfájás (59,2 százalék) és a torokfájás (58,4 százalék) volt.

        (FH)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Fiatalkori mellrák

        Tóth András

        Szűcs Adriána modellel beszélgettünk, aki 16 kemoterápián van túl.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Elváltozások a férfi nemi szervén - Minden, amit szégyell megkérdezni

        Csomó, duzzanat, piros foltok, váladék, gyulladás, kivörösödés a péniszen. Sok férfi találkozik élete során hasonló tünetekkel, ám sajnos csak kevesen fordulnak szakértőhöz. Válogatás az Orvos válaszol rovat kérdései közül.

        A gyakori fertőzések immunhiányos betegséget jelezhetnek

        Immunhiányos betegség esetén az immunrendszer egy része nem látja el tökéletesen feladatát. Ha a hiányzó működés, vagy a nem megfelelő funkció oka öröklött - a születéskor már meglevő - elsődleges vagy veleszületett immunhiányról beszélünk. A tünetek már csecsemőkorban jelentkezhetnek, de olyan is előfordul, hogy akár évtizedekig lappanganak.

        Influenza elleni védőoltás: kockázat vagy védelem?

        Vannak, akik feleslegesnek vagy károsnak ítélik, mások a tűtől félnek - számos oka lehet annak, hogy az éves influenza elleni védőoltást a legtöbben a végtelenségig halasztják. Ám az influenza súlyos betegség, ezért javasolják a szakértők a magas kockázatú csoportba tartozók számára a védőoltást.

        A megfázás is lehet fertőző betegség?

        Szeretném megtudni, hogy a megfázást is vírus okozza? Sokszor hallom a barátaimtól, hogy csak megfáztak és az nem is fertőző. Én mégis úgy gondolom, hogy azt is el lehet kapni. Igaz ez? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

        A torokfájás és kezelése gyermekeknél

        A torokfájást a torok vagy más néven garat gyulladása okozza, amit általában vírus- vagy baktériumfertőzések, ritkábban sérülések váltanak ki.

        Utazók hasmenése

        Az utazáshoz kapcsolódó hasmenéses megbetegedéseknek nagy részét el lehet kerülni néhány egyszerű szabály szem előtt tartásával, még akkor is, ha olyan helyre utazunk, ahol kérdéses a köztisztaság.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.