• Veszélyben a sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház

        Szerző:
        WEBBeteg

        A 80-100 ezer embert ellátó, több mint 100 éves sátoraljaújhelyi Erzsébet Kórház megmaradása került veszélybe az új egészségügyi finanszírozási rendszer, az áfaemelés, az egyre dráguló készletbeszerzések és közüzemi díjak miatt - közölte a kórház vezetése és működtetője kedden sajtótájékoztatón.

        Szamosvölgyi Péter (Fidesz), Sátoraljaújhely polgármestere úgy fogalmazott: nemcsak a kórház, hanem az ellátási terület önkormányzatai is forráshiánnyal küzdenek.

        Hirdetések

        Így a fenntartó város polgármestereként tett megkeresésére minden településvezető hasonlóképpen reagált: "Tudjuk, sajnáljuk, de nincs pénzünk, hogy megsegítsük a kórházat".

        Hozzátette, hogy a jelenlegi menedzsment évekkel ezelőtt egy "nagyon mély gödörből rángatta ki" az intézményt, akkor több százmilliós tartozást sikerült rövid idő alatt ledolgozni. "Most azonban már a rutinos válságkezelő szakemberek is csak széttárják a kezüket.

        "Az Erzsébet Kórházban annyi megszorítás történt, hogy a továbbiak már a működést veszélyeztetnék" - mondta Szamosvölgyi Péter. Példaként említette, hogy két éve még százzal több dolgozója volt az intézménynek, a készletgazdálkodás a végletekig kiélezett, gyakran alapvető dolgokat is csak nagy nehézségek árán tudnak biztosítani.

        A lejárt határidejű tartozások átütemezésével, a legrégebbiek kifizetésével próbálnak meg talpon maradni, miközben a pénzhiány miatt egyre rosszabb a viszony a beszállítókkal is

        Antal Gabriella igazgató-főorvos közölte: ha a helyzet tovább romlik, esély van önkormányzati biztos kinevezésére, s ezt a betegek is érezni fogják.

        Osztálybezárás és ágyszámcsökkentés nélkül ugyanis már nincs lehetőség tovább csökkenteni a kiadásokat, ezt azonban mindenképp szeretnék elkerülni - tette hozzá. Mint elmondta, egyetért a nemrégiben alakult Súlyponti Kórházak Stratégiai Szövetségének álláspontjával, amely szerint nem lehet egyetlenegy kiegészítő szolgáltatástól, szakmától, szakmacsoporttól sem megválni.

        Az ellátást ugyanis az alapszakmákban sem lehetne megfelelő színvonalon biztosítani, ráadásul a hegyközi lakosoknak így akár 100 kilométert kellene utazniuk egy-egy vizsgálatért.

        Sok egészségügyi intézmény mehet tönkre?

        Az igazgató-főorvos úgy fogalmazott: a jelenlegi finanszírozási rendszer alapján úgy számolnak, hogy a sátoraljaújhelyinél sokkal jobb helyzetben lévő egészségügyi intézmény is tönkremenne a második félévben. Szerinte a kórházak helyzetéről, finanszírozásáról valóságos számháborút indított a tárca, ami csak arra jó, hogy zavarossá tegye a lakosság előtt a helyzetet, bizalmatlanságot ébresszen az emberekben esetleg a kórházuk iránt.

        "A kórházak és a minisztérium közötti vita alapja az, hogy nem ugyanarról beszélünk" - részletezte. Kifejtette: a szaktárca az első félév adatairól beszél, a kórházak pedig a már ismert, második félévre várható finanszírozás csökkenésről szólnak, arról, hogy emiatt év végére milyen adósságaik lesznek, s azt már képtelenek kezelni.

        Mi az új szabályozás lényege?

        Példaként említette a sátoraljaújhelyi intézmény anyagi lehetőségeit, itt a "havi bevétel július hónapban 15 millió forinttal kevesebb az előző hónapinál, és 9 millió forinttal kevesebb az átlaghoz képest.

         Orvosi érdekességek

      • Napraforgó nőtt volna egy kisfiú tüdejében
      • A férfi, akiben továbbélt az ikertestvére - Fotóval
      • Két nappal halála után adott életet gyermekének
      • A sikeres műtétek után hazatért a faember - Fotóval
      • A csökkenés mértéke az aktív fekvőbeteg-ellátásban a legnagyobb, havi 16 millió forint". Antal Gabriella hozzátette: ez részben abból is adódik, hogy számos olyan teljesítményt, amit eddig havonta elszámolt az egészségbiztosító, most visszatartottak.

        Új szabályt hoztak azzal, hogy kifizetés előtt ellenőrzik a teljesítés szabályosságát, mert "bizonyos kórházaknál csalásra gondolnak". Ezért minden kórházat büntetnek azzal, hogy nem fizetik ki az indokolt teljesítményt sem" - közölte.

        Mint mondta, a csökkenés mértéke intézményi nagyságtól függően természetesen más és más, de az Erzsébet Kórház számára a gazdálkodásából elmaradó félévi 60 millió forint katasztrófát jelent.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Kiurgó pulzus

        Kardioközpont

        Mindenképpen utána kell járni, milyen oka lehet a jelenségnek, majd kezelni.

        Diabétesz, inkontinencia

        B. M., szakfordító

        Összefüggés van a hólyag működészavara és a cukorbetegség között.

        Szuperbaktériumok - Az orvostudomány egyik legnagyobb kihívása

        A penicillin Fleming általi felfedezése 1928-ban, majd rutinszerű gyógyszerként való bevezetése 1941-ben indította el a különböző baktériumok örökítő anyagaiban is azokat a változásokat, melynek következményeként mára multi drug rezisztens kórokozókról, vagy, ahogy a köznyelv nevezi, szuperbaktériumokról beszélhetünk, mely az orvostudomány egyik legnagyobb kihívása lesz a XXI. században.

        Klinikai vizsgálatok - Lehetőség mindenki számára

        A klinikai vizsgálatok intézményi menedzsmentjének optimalizálása érdekében tanácsadást, konzultációs lehetőséget kínál a kórházak vezetői részére az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet. A Magyar Kórházszövetség XXX. Kongresszusán az OGYÉI standján az Intézet szakértői várják az érdeklődő kórházvezetőket, akiket adott esetben saját intézményeikben is felkeresnek, személyre szabott tanácsadással segítve azt, hogy többféle szempontból is a lehető leghatékonyabb módon élhessenek a klinikai vizsgálatok kínálta lehetőségekkel.

        Országossá teszik az anyák háza rendszerét

        Országossá teszik az anyák háza rendszerét, amelynek az a lényege, hogy minél komplexebb támogatást adjon a beteg gyermekük mellett lévő szülőknek - mondta el az M1 aktuális csatorna péntek reggeli műsorában a budapesti Bethesda Gyermekkórház főigazgatója.

        A mese gyógyít!

        A betegség alatt nemcsak a közérzet, de az ember kedve is rosszabb. A kisgyerekeknél pedig mindez hatványozottan fennáll. Mesekönyvet adományoztak a Heim Pál Gyermekkórház kis betegeinek, akiknek így a kórházban töltött idő is könnyebben fog eltelni. A közérzetjavulás, a mosoly pedig bizonyítottan gyógyító hatású.

        Sokkal több CT és MR szolgálja a betegek gyógyulását

        Nagyot lépett előre 2010 óta Magyarország a CT-MR berendezések számát tekintve: míg 2010-ben 30 MR berendezés volt használatban, mára Magyarországon 65 MR-berendezés van, 117 százalékkal, több mint duplájára emelkedett a gyógyításhoz használható MR eszközök száma - közölte Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) parlamenti államtitkára.

        Az egészségügyi fejlesztések javítják a betegek gyógyulási esélyeit

        Az idén és jövőre olyan, több milliárd forint értékű egészségügyi fejlesztések indulnak a fővárosban, amelyek nagyságrendekkel javítják a betegek gyógyulási esélyeit - jelentette ki az emberi erőforrások minisztere.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.