• Hospinvest - késik a bér

        Szerző:
        WEBBeteg

        Késik a bérek kifizetése az egri kórházban az eredetileg esedékes 5-ei időponthoz képest - értesült helyi dolgozóktól az MTI.

        Az intézményt működtető HospInvest Zrt. elnöke szerint a héten a cég valamennyi alkalmazottja, vagyis a 26 telephelyen dolgozó 2.500 ember megkapja a fizetését.

        Hirdetések

        Egyébként egyes dolgozók esetében minden hónap ötödik napja, másoknál azonban csak 10-e a szerződésben meghatározott fizetési határidő - tette hozzá Kollányi Gábor. Emlékeztetett arra, hogy az intézmények működtetésére szolgáló, az egészségbiztosítástól származó összeget egy elkülönített számlán kezeli a társaság.

        Ugyanakkor már két hónapja úgy fizetik ki a béreket, hogy előtte megegyeznek a pénz felhasználásáról a többi között a szállítókkal és az adóhatósággal. Ugyanis mindenre egyszerre nem jut pénz, vagyis miközben a bérek kifizetését nem fenyegeti veszély, el kell dönteni, hogy mi egyebet fizetnek és mit nem.

          Hospinvest: előzmények

      • A HospInvest biztos a dolgában
      • Hospinvest : Nem mond le vezetőség
      • Jogerős a Hospinvest működtetési szerződése -
      • Fidesz: a Hospinvest-ügy szocialista mutyi
      • A kórházvédők vissza akarják foglalni az egri intézményt
      • A HospInvest ellátja a sztrájk miatt elküldött betegeket
      • A Debreceni Egyetem és Eger a Hospinvest helyett?
      • Annál is inkább, mert a kormányzati intézkedések nyomán ebben a hónapban 300 millió forinttal kisebb összeget kaptak az OEP-től, mint júniusban - ismertette a helyzetet a cégelnök. Már csak az adóhivatallal kell megállapodniuk, a megegyezés küszöbön áll, így az céget terhelő egyéb kötelezettségek kifizetésével egy időben, a héten mindenki megkapja a fizetését - mondta Kollányi Gábor. A HospInvest áprilisban jelentette be, hogy csődvédelmet kér.

        Azóta már a hatvani és a gyöngyösi önkormányzat is felbontotta a helyi kórházak működtetéséről szóló szerződést, illetve a Heves megyei önkormányzat várhatóan augusztusban kezdeményezi az egri kórház esetében a szerződésbontást. Ugyanakkor a szerződésben meghatározott felmondási idő miatt egyelőre még valamennyi intézményt a HospInvest működteti.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Fiatalkori mellrák

        Tóth András

        Szűcs Adriána modellel beszélgettünk, aki 16 kemoterápián van túl.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Mire való az Európai Egészségbiztosítási Kártya?

        A legtöbben nem vagyunk tisztában külföldre utazásunk során azzal, hogy mely esetekben milyen egészségügyi szolgáltatásokat vehetünk igénybe térítésmentesen, magyar társadalombiztosítással rendelkezve. Talán sokak számára meglepő, de az Európai Unió tagállamaiba utazva az Európai Egészségbiztosítási Kártya birtokában ugyanazokra az ellátásokra vagyunk jogosultak, mint a helyi állampolgárok.

        Új szájon át szedhető terápiákat fogadott be az OEP a tüdőrák kezelésére

        Az eddig kizárólag egyedi méltányossági kérelemmel alkalmazható készítmények társadalombiztosítási támogatással 2017. április 1-től érhetők el.

        Új terápiát fogadott be az OEP (NEAK) az idiopathiás tüdőfibrózis kezelésére

        Az eddig kizárólag egyedi méltányossági kérelemmel alkalmazható készítmény társadalombiztosítási támogatással 2017. január 1-jétől érhető el.

        Új, szájon át szedhető terápiákat fogadott be az OEP a tüdőrák kezelésére

        Az eddig kizárólag egyedi méltányossági kérelemmel alkalmazható készítmények társadalombiztosítási támogatással 2017 januárjától érhetők el.

        Bürokráciacsökkentés: egy lépés előre

        Az év elején bejelentett bürokráciacsökkentő programban az egészségügy is vastagon érintett. A program része az OEP megszüntetése, amely ellen szakmai szervezetek is tiltakoztak. Az intézményi átszervezésekről a döntés megszületett, ám a mai napig nem látszanak annak részletei, hogy a változások pontosan hány közalkalmazottat érintenek. A Miniszterelnökség a közelmúltban közölte: a létszámleépítés nem érinti az egészségügyi dolgozókat. Hírösszefoglaló.

        Külföldön él, de itthon jár orvoshoz? - Bírságot kaphat

        Sokan elfelejtkeznek róla, pedig 10 000-től 100 000 Ft-ig terjedő bírságot is kaphat, aki külföldön él, dolgozik, mégsem jelentkezik ki a magyar egészségbiztosítási rendszerből.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.