• Nem segítettek a rosszul lett asszonyon: Nem hibáztak a dolgozók

        Szerző:
        WEBBeteg

        A klinika belső vizsgálata szerint nem hibázott sem az az orvos, sem azok a nővérek, akik múlt hét szombaton nem segítettek egy rosszul lett asszonyon Pécsett. A vizsgálat azt állapította meg, hogy a dolgozók helyesen cselekedtek, hogy inkább mentőt hivattak az asszonyhoz.

        Az intézményben, ami előtt az asszony összeesett, csak urológiai és a fül-orr gégészeti osztály működik. Az asszony az intézménytől 50 méterre lett rosszul. Az egyik járókelő a klinikára szaladt be segítségért, ahol azt javasolták, hívjon mentőt. Ezért az intézményben belső vizsgálatot rendeltek el.

        Hirdetések

        A vizsgálat lezérult. Az eredménye pedig az lett, hogy a dolgozók nem hibáztak - mondta el a Független Hírügynökségnek Endrei Dóra a Pécsi Tudományegyetem Klinikai Központjának orvos igazgatója.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Az ügyeletes orvos éppen egy akut vérző beteget látott el, a nővérek pedig az intenzív osztályon egy fuldokló betegen segítettek. Ezért javasolták azt, hogy hívjanak mentőt a rosszul lett asszonyhoz, akihez a mentőszolgálat jelentése alapján 3 perc múlva ki is ért a mentő.

        Az asszonyt a mentősök szállították kórházba, onnan pedig még aznap hazaengedték. Az ügyben a tisztiorvosi szolgálat is vizsgálatot indított, ami még nem zárult le.

        (FH)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Földimogyoró-allergia

        Dr. Hidvégi Edit

        A tünetek súlyossága az enyhe irritációtól az életveszélyes reakcióig terjedhet.

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Elsősegély alkoholmérgezés esetén

        Alkoholmérgezésről akkor beszélhetünk, ha a véralkoholszint eléri a 2,5-4 ezreléket, ami körülbelül 100 g alkohol fogyasztása után következik be.

        Csonttörés, égés, gerincsérülés... - Hogyan segíthet?

        A sérülések legjelentősebb része otthon, ott is a konyhában vagy barkácsolás közben történik. Szerencsére ezek többnyire könnyű sérülések, de bármikor találkozhatunk súlyos, akár életveszélyes esettel, ilyenkor a profi elsősegély rendkívül fontos.

        Emberséges légkör és megbecsülés a pécsi klinikán

        Bármennyire is szeretnénk, ma Magyarországon nem igazán jellemző, hogy a beteg a kórházban töltött napok, esetleg hetek után pozitív élményekkel hagyja el az intézményt, főleg, ha a traumatológiai osztályról beszélünk, ahol leginkább balesetek, váratlan szerencsétlenségek áldozatait kezelik. Mégis, nekünk sikerült egy olyan kivételes helyre bukkanunk az országban, ahol a betegek rendszeresen hangot adnak megelégedettségüknek, és ahová az egészségügyi dolgozók is napról napra szívesen járnak be dolgozni.

        Stroke gyanúja esetén azonnal a mentőket kell hívni

        Stroke, szélütés gyanúja esetén azonnal a mentőket kell hívni, mert minden elvesztegetett percben idegsejtek milliói pusztulnak el - jelentette ki Vécsei László akadémikus kedden Szegeden, a Stroke-megelőzés éve 2016-2020 kampány keretében tartott sajtótájékoztatón.

        Sokkal kevesebben halnak meg infarktusban, de lehet még javítani az arányokon

        Drámaian csökkent az elmúlt egy évtizedben a szívinfarktus okozta halálesetek száma, de javítható még a mutató - hangsúlyozta az M1 aktuális csatorna műsorában Becker Dávid, a Semmelweis Egyetem Városmajori Szív- és Érgyógyászati Klinika igazgatóhelyettese.

        Életmentő lenne, mégsem segítünk

        A Szinapszis Kft. a Webbeteg.hu internetes betegportál megbízásából készült kérdőíves kutatása választ várt a felnőtt lakosság elsősegélynyújtási hajlandóságáról és aktivitásáról. A kutatás eredményéről és tanulságairól megkérdeztük az Országos Mentőszolgálat szóvivőjét, Győrfi Pált is, aki a kiábrándító valóságról, a gyakorlatban nem létező elsősegélynyújtási hajlandóságról mesélt.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.