• Több mint duplájára nőtt a betegpanaszok száma

        Szerző:
        WEBBeteg

        Négy év alatt két és félszeresére emelkedett a betegpanaszok száma. 16 ezer 700 panasz érkezett tavaly a Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítványhoz, míg 2004-ben ez a szám csak 6700 volt.

        Az orvos-, szakemberhiány is az oka a panaszszám emelkedésnek, ráadásul a jelentősen megnövekedett adminisztrációs terhek miatt az egészségügyi dolgozóknak egyre kevesebb ideje jut a betegekre - mondta a Független Hírügynökségnek Bodnár Ágnes azután a betegjogi konferencia után, amelyet az Egészségügyi Minisztériumban tartottak csütörtökön.

        Hirdetések

        A legtöbb panasz, az összes 25 százaléka, amiatt érkezik, hogy a betegek nem kapják meg az ellátást, a szolgáltatók ide-oda küldözgetik őket, illetve az ellátás során az orvos hibázik - mondta Bodnár Ágnes.

        Tavaly sok beteg amiatt fordult a betegjogi képviselőkhöz, mert a kórházakban, szakrendelőkben megsértették emberi méltóságukat. Nem megfelelő hangnemben beszéltek velük, vagy olyan helyzetbe kerültek, amely sértette az intimitás szabályát, például egyszerre többedmagukkal vizsgálták meg őket. A betegjogi képviselő szerint ez az orvosi titoktartás és az adatvédelem szabályát is sérti.

        Hiányos tájékoztatás

        Szintén sok panasz érkezik a tájékoztatás hiánya, illetve amiatt, hogy nem megfelelően ismertetik a betegekkel, egészségügyi ellátásuk kapcsán mire számíthatnak - mondta a képviselő. Pedig ez nagyon fontos lenne, hiszen például ahhoz, hogy egy beteg el tudja dönteni, megműtsék-e vagy sem, ismernie kellene, hogy milyen kockázatokkal kell számolnia az egyik illetve a másik esetben - tette hozzá.

        Bodnár Ágnes hangsúlyozta: a betegek tájékoztatásában nagyon fontos szerepe lehet a betegszervezeteknek, amelyek közül több csaknem 50 részt vett a csütörtöki konferencián és kerekasztal-beszélgetéseken, amelyeket az Európai Betegjogi Nap alkalmából a Társaság a Szabadságjogokért és a Nemzeti Egészségügyi Tanács közösen szervezett a Magyar Orvostársaságok és Egyesületek Szövetsége (MOTESZ) közreműködésével.

        (FH)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Látászavar, szédülés?

        Dr. Kapocsi Judit

        A kezeletlen vagy rosszul beállított magas vérnyomás szövődményei is lehetnek.

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        A HIV-fertőzöttség gyógyításában is hasznosíthatják a rákkutatásban elért áttöréseket

        A rákkutatásban elért áttörések segíthetnek a HIV-fertőzöttség gyógyításában - vélik a kutatók, akik a hétvégén Párizsban megkezdődött AIDS-konferencián szólaltak fel.

        Hogyan ünnepeljék a karácsonyt, ha szerette kórházban van?

        Az ünnepeket a kórházban tölteni sokkal stresszesebb, mint egy tipikus kórházi bennfekvés. Sok beteget aggaszt, vajon mi történik nélküle otthon, vagy folyamatosan arra gondol, mi mindent kéne megcsinálnia, hogy felkészüljön az ünnepekre.

        Az értelmezhetetlen orvosi rövidítés a beteg életébe is kerülhet

        A napokban bejárta a hír a magyar sajtót, miszerint egy beteg életébe került, hogy nem tudta értelmezni a leletén lévő orvosi rövidítést. Négyévi pereskedés után jogerős az ítélet: a kórház köteles kártérítést fizetni az időközben elhunyt beteg családjának.

        A betegjogokat megismertető plakátsorozatot készít az OBDK

        A betegek, kiemelten a beteg gyermekek jogairól és a gyógyszertári ellátáshoz köthető betegjogokról és kötelezettségekről készít plakátsorozatot az Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK).

        Mivel nem gyógyítható a rák?

        Folyamatosan hallani olyan híreket, amelyek mellőzve a hitelességet, a kutatási eredményeket arról szólnak, hogy az adott készítmény vagy készülék hatásos a daganat gyógyítására. Két és fél év börtönre ítélték azt a férfit, aki papírgalacsinokkal kitömött készülékről állította, hogy megöli a rossz sejteket.

        Még 3 napig élt a lélegeztetőgépről való lekapcsolás után

        A megtört szívű férfi, aki beleegyezett abba, hogy feleségét lekapcsolják az őt életben tartó gépekről, csak később tudta meg, hogy a nő ezután még 3 napig élt.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.