• Több mint kétezren a SZÉP hétvégi szűrésein

        Szerző:
        WEBBeteg

        Több mint kétezer látogatója volt hétvégén a Szűréssel az Életért Program (SZÉP) ingyenes szűrővizsgálatainak Ibrányban, Demecseren, Cigándon és Záhonyban. A résztvevőkön csaknem 7500 vizsgálatot végeztek el a szakorvosok.

        Ezeken sok túlsúlyos és magas vérnyomású, valamint rosszul látó embert szűrtek ki. Több mint 30 résztvevőnél pedig rosszindulatú bőrelváltozás-gyanút fedeztek fel.

        Hirdetések

        Az Egészségügyi Minisztérium szervezésében indult újra ezen a hétvégén a SZÉP elnevezésű rendezvénysorozat. Idén nem a nagyvárosokat, hanem kifejezetten a hátrányos helyzetű térségek kistelepüléseit keresi fel a szűrőprogram. A kezdeményezés célja az egészséges életmód, a megelőzés és a szűrővizsgálatok népszerűsítése és annak tudatosítása, hogy felelősek vagyunk saját egészségünk megőrzéséért - olvasható az EüM vasárnapi közleményében.

        A SZ.É.P. III. első hétvégéjén a legnagyobb érdeklődés a szemészeti, a fogászati és a bőrgyógyászati vizsgálatok iránt volt. A látogatók 90 százaléka elvégeztette a vércukor, vérnyomás és BMI index vizsgálatokat. A kapott eredmények szerint nagyon sok a túlsúlyos és a magas - 160 per 100 feletti - vérnyomással élő lakos.

        A bőrgyógyászati szűrést végző szakorvosok 33 résztvevőnél rosszindulatú bőrelváltozás-, 8 esetben melanoma-gyanút fedeztek fel. A szakorvosok az esetek egy részénél azonnali műtétet javasoltak.

        A közleményből az is kiderül, hogy a szemészeti vizsgálatokon a szakorvosok sok olyan látogatót szűrtek ki, akiknek szemüvegre lenne szükségük illetve 4-5 esetben glaukómára utaló tüneteket fedeztek fel. A fogászati és szájüregi vizsgálatok 10 esetben jelezték szájüregi rosszindulatú elváltozás gyanúját.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Sok látogató kereste fel az ortopédiai standot, ahol a vizsgált esetek 80 százalékban lúdtalpat és nagyon sok esetben a hanyag tartás miatt eldeformálódott gerincet találtak a szakemberek.

        A SZ.É.P. legközelebb április 4-én Nagybajomra, Kadarkútra, április 5-én Szentlőrincre és Csurgóra látogat el.

        (FH)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Kiégés szindróma

        Dr. Balogh Katalin

        Azokat sújtja, akik munkájuk során társadalmi segítő funkciót látnak el.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Szűréssel az egészségért

        Szerencsére egyre többen ismerik fel a szűrővizsgálatok fontosságát. A betegségmegelőzésben ez lenne az egyik legfontosabb elem, hiszen számos betegség csak akkor ad tünetet, ha már nagy a baj.

        Mekkora esélye van, hogy 5 éven belül meghal? - Becslés vérteszttel

        Jelenleg több száz olyan konkrét betegség létezik, amelynek a diagnosztikai kritériumaihoz, azaz, hogy fennáll-e a betegség vagy sem, elegendő egy egyszerű vérvizsgálat. A vérben előforduló különböző eltérések lehetnek kórjelzőek, előszűrésnek tehát kiváló a vérvétel, nem helyettesítik azonban a pontos diagnosztikát.

        Menedzserszűrés - Amit a vizsgálatokról tudni kell

        A menedzserszűrés kifejezetten a menedzserek esetleges betegségeinek, egészségügyi problémáinak kiszűrését célozza meg. Az átfogó vizsgálatok kiterjednek valamennyi fontos szerv, az anyagcsere-folyamatok és a keringési rendszer állapotának és működésének felmérésére.

        A sport is segít a fiatalság megőrzésében

        Csonka Pici rendszeresen jár kardioedzésre, számára a fittség az egészség része. Ezenkívül évente minden egészségügyi ellenőrzést elvégeztet. A megelőzésben hisz, de mivel a színész híres a betegségfóbiájáról, ha valamilyen tünetet észlel, rögtön orvoshoz fordul.

        Mit tegyünk mellünk egészségéért?

        Természetesen minden nő hallott már arról, hogy rendszeresen el kell járni szűrővizsgálatra, ám ezen kívül még van pár dolog, amivel segíthetünk megőrizni melleink egészségét.

        A szűrővizsgálatok elhanyagolása végzetes kimenetelű is lehet

        Sokan csak akkor fordulnak orvoshoz, ha már nagy a baj, vagy ha már elviselhetetlenek a tünetek. Ilyenkor sok esetben már halmozott probléma van jelen, és néha az időveszteség végzetes következménnyel jár. Fontos, hogy rendszeres szűrővizsgálatokkal időben, korai stádiumban legyen a betegség felismerve, így a legtöbb esetben teljes lesz a gyógyulás.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.