Veszélyes az őssejtterápia? Agydaganatot is okozhat

MTI
megjelent:

Magzati őssejtek befecskendezésével elvégzett kísérleti terápia hatására fejlődött ki daganat egy fiú agyában és gerincében - közölték izraeli tudósok kedden a Public Library of Science című tudományos portálon.

Ninette Amariglio kutatásvezető, a tel-avivi Sheba Orvosi Központ munkatársa az eset kapcsán arra figyelmeztet, hogy további vizsgálatok szükségesek az őssejteket alkalmazó orvoslás előnyeinek maximalizálása mellett a kockázatok csökkentésére is.

Mik az őssejtek?
Az őssejtek olyan sejtek, melyekből – elvileg – az emberi szervezet bármely sejttípusa létrehozható. Szervezetünk sejtekből épül fel, melyek szövetekbe, majd a szövetek szervekbe rendeződnek, végül a szervek szerrendszereket alkotnak. Bővebben az őssejtekről >>

A most megjelent tanulmányban ismertetett eset az első, melynél dokumentáltan őssejtterápia után fejlődött ki agydaganat. Az érintett izraeli fiú egy ritka genetikai betegséggel született (ataxia telangiectasia, Louis-Bar-szindróma).

Ezzel általában a húszas éveik elejéig élnek a páciensek, mozgásuk egyre romlik, immunrendszerük hibás működése miatt pedig gyakran fordulnak elő náluk fertőzések és rák.

Az izraeli orvosok utólag rekonstruálták a fiú kórtörténetét: 9 éves korában a család Moszkvába utazott, ahol kétszer (10 és 12 éves korában) magzatokból származó idegi őssejteket fecskendeztek be agyába és gerincébe. Egy évvel a második beavatkozás után visszaköltöztek Izraelbe, de ekkor a fiú már kerekesszékbe kényszerült és fejfájásról panaszkodott.

A vizsgálatok kiderítették, hogy agytörzsében és a gerincvelőben egy-egy daganat növekszik. 14 éves korában, 2006-ban a gerincvelői tumort eltávolították, azóta a páciens állapota stabil.

A műtétet követő kiterjedt vizsgálatok kiderítették, hogy a daganatot felépítő sejtek között női sejtek is voltak, valamint olyanok, melyek két normális kópiát hordoztak a fiú egyébként hibás génjéből.

A megállapítások azt mutatják, hogy a tumorban a befecskendezett idegen magzati őssejtekből származó szövetek lehettek.

Az őssejtkutatók felhívják a gyógyulni vágyó páciensek figyelmét az elővigyázatosságra, mert a nem megfelelő terápia maga is végzetes következménnyel járhat.

(MTI)

Cikkajánló

Krónikus fejfájás
Krónikus fejfájás

Tippek krónikus fejfájásban szenvedőknek.

Hátfájás
Hátfájás

Mit érdemes tudni a hátfájásról?

WEBBeteg - Dr. Farkas Ágnes, szülész-nőgyógyász
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
WEBBeteg - Dr. Fáklya Mónika, gyermekgyógyász, endokrinológus
WEBBeteg - Dr. Zsuga Judit, neurológus, klinikai farmakológus
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.