• Nyolcmilliárd kórházi étkeztetésre

        Szerző:
        WEBBeteg

        8 milliárd forintot kaptak a kórházi étkeztetés javítására a fekvőbeteg-ellátó intézmények 2008-ban, ami 47 százalékkal több, mint amit egy évvel korábban erre a célra költhettek - közölte az Egészségügyi Minisztérium.

        A Független Hírügynökség több kérdést is feltett a szaktárcának. A válaszokból kiderül: 2009-ben is megkapják az intézmények ugyanazt a pénzt az étkeztetés színvonalának javítására, mint tavaly.

        Hirdetések

        A gyógyszerrendelés ösztönzéséről szóló korábban "korbácsrendeletként" emlegetett kormányrendelet már tavaly novemberben hatályba lépett. Ennek alapján a miniszter közzétette azokat a szempontokat, amelyeket a gyógyszerfelírásnál figyelembe kell vennie az orvosoknak. A kormányrendeletet a 2009. március 31-ét követően kiváltott vényekre érvényes, és július 1-je után már az ellenőrzésen fennakadt orvsokat akár továbbképzésre is küldhetik.

        Zajlik az OEP átalakítása

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A szaktárca egyelőre nem tervezi kiírni az Országos Egészségbiztosítási Pénztár (OEP) főigazgatói posztjára a pályázatot - válaszolt a szaktárca arra a kérdésre, hogy a tavalyi eredménytelen pályázat után mikor teszik közzé az újat.

        A minisztérium azzal indokolta a pélyázat elhalasztását, hogy most az OEP átalakítása zajlik, hiszen a tavaly elfogadott törvény értelmében létre kell hozni a 7 regionális egészségbiztosítási pénztárat (REP). Ezek vezetőit pályázattal választják majd ki, amelyet 2009. első félévében az OEP főigazgatója írja ki.

        Az átalakítás nem jelent létszámleépítést, mivel REP-eken kívül az eddigi megyei pénztárak is megmaradnak, a megszokott helyükön megyei kirendeltségként működnek tovább. Sőt, az eddigi ügyfélszolgálatok mellé további kistérségi ügyfélszolgálatokat hoznak létre.

        (FH)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Látászavar, szédülés?

        Dr. Kapocsi Judit

        A kezeletlen vagy rosszul beállított magas vérnyomás szövődményei is lehetnek.

        Az EESZT indulásából a betegek egyelőre keveset érzékelnek

        Az elektronikus egészségügyi szolgáltatási tér (EESZT) november 1-jei indulása inkább az ágazat számára lesz izgalmas, a betegeknek kevésbé lesz észrevehető - mondta az e-health koordinációjával megbízott miniszteri biztos egy hétfői háttérbeszélgetésen.

        Recept nélkül lehet felírni a gyógyszert

        Az e-egészségügyi szolgáltatási rendszerben nem lesz szükség arra, hogy valaki elmenjen a rendelőbe gyógyszert felíratni - erről az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) egészségügyért felelős államtitkára beszélt az M1 aktuális csatornán.

        Szeptember 1-jétől változnak a gyógyszerfelírás, kiváltás szabályai

        Több gyógyszerészeti rendelet mellett módosulnak a gyógyszerrendelés és –kiváltás szabályai, továbbá a gyógyszertárak személyi minimumfeltételei. Az érintett jogszabályi módosítások a Magyar Közlöny 130. számában jelentek meg.

        Mától érvényesek a gyógyszerfelírás szigorításai

        Életbe lépett a háromhavi gyógyszerfelírásra vonatkozó szabályozás szigorítása, ezentúl csak úgy írhat fel egyszerre többhavi gyógyszeradagot az orvos, ha a vényeken külön feltünteti, hogy a második, illetve harmadik hónapra való gyógyszeradag mikortól váltható ki.

        Generikus program - érvek és ellenérvek

        Noha egyre kevésbé váltja be a hozzá fűzött kormányzati reményeket, az egészségügyi kabinet folytatja a generikus programot. A betegeket tehát továbbra is az olcsóbb gyógyszerek fogyasztására kell ösztönözniük az orvosoknak és a patikusoknak, jóllehet, sokan kétségesnek tartják a helyettesíthetőséget.

        Új receptek májustól

        Egyebek mellett extra vonalkódot is nyomtatnak majd a receptekre, amelyek formájukban is átalakulnak, nagyobbak lesznek május 1-jétől.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.