• Koszosak a brit kórházi berendezések

        Szerző:
        WEBBeteg

        Nem felelnek meg a tisztasági szabványnak az operáció közben használt berendezések a brit kórházak közel egynegyedében - állapította meg a brit egészségvédelmi bizottság (HC).

        A kimutatás szerint csak tavaly a megfelelően tisztán tartott és fertőtlenített kórházak száma 7 százalékkal csökkent, ami a páciensekre nézve sokkal nagyobb fertőzésveszélyt jelent.

        Hirdetések

        A kórházak viszonya a tisztasági szabványhoz önkéntes bevallás alapján történik, majd szúrópróbaszerűen ellenőrzik azt. 2006-ban higiéniailag az intézmények közel 85 százaléka tartotta megfelelőnek a tisztasági állapotát, míg tavaly csak 77 százalékuk.

        Nem maguk végzik a fertőtlenítést

        Az APP (Association for Perioperative Practice) operációk alatti és utáni ellátás javításával foglalkozó szervezet szerint az eredmény rendkivül aggasztó. A csoport úgy véli, a probléma oka, hogy egyre kevesebb kórház végzi maga a fertőtlenítést, és az eszközöket úgynevezett szuperközpontokba küldik, ami nagyban hozzájárul a színvonalcsökkenéshez.

        A brit egészségügyi minisztérium bejelentette, hogy a kórházakkal és fertőtlenítéssel foglalkozó cégekkel együtt próbál javítani a helyzeten és 2001 óta több mint 200 millió fontot költött fertőtlenítéssel kapcsolatos kérdésekre.

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Fiatalkori mellrák

        Tóth András

        Szűcs Adriána modellel beszélgettünk, aki 16 kemoterápián van túl.

        Kiégés szindróma

        Dr. Balogh Katalin

        Azokat sújtja, akik munkájuk során társadalmi segítő funkciót látnak el.

        Afrikai sertéspestis: emberre nem veszélyes, de körültekintően kell eljárniuk az állattartóknak!

        Az afrikai sertéspestis emberre nem veszélyes, csak a vaddisznókat és a házi sertéseket betegíti meg - így semmilyen kockázatot nem jelent az ember egészségére, ha például elhullott vaddisznóba botlana az erdőben. A Nébih hangsúlyozza: ahogyan a fertőzött állatokkal érintkezés, a fertőzött élelmiszer elfogyasztása sem jelent ránk veszélyt.

        Kézfertőtlenítő minden betegágy mellé a Korányi Intézet több osztályán is

        A WHO Kézhigiénés Világnapját „Ments életeket, moss kezet!” címmel minden évben május 5-én tartják, az idén már 10. alkalommal. A WHO „Felhívás a betegellátás globális biztonságáért” programjához Magyarország 2010-ben csatlakozott, vállalva a kézhigiéne, a kézfertőtlenítés gyakorlatának javítását.

        A gyorsfagyasztott zöldségek veszélyeire figyelmeztetnek

        A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) felhívja a fogyasztók, a közétkeztetők és a vendéglátók figyelmét, hogy az Európai Unió öt tagállamát érintő Listeria monocytogenes járvány lehetséges forrása a gyorsfagyasztott kukorica. A hatóság a fertőzésveszély megszüntetése érdekében figyelmeztet, hogy a gyorsfagyasztott zöldségeket minden esetben alapos hőkezelést követően fogyasszák el!

        A kullancs egyetlen csípése is súlyos betegséget okozhat

        Érdemes védőoltással védekezni a kullancsok ellen, hiszen a kullancsnak már egyetlen csípése is súlyos betegséget, akár maradandó károsodást is okozhat - mondták el szakemberek egy budapesti sajtóbeszélgetésen.

        Infektológus: nincs ok a pánikra a Zika-vírus miatt

        Szlávik János infektológus szerint nincs ok a pánikra, amiért Szlovéniában regisztráltak egy zikavírusos megbetegedést, a terhes nők viszont ne kockáztassanak azzal, hogy egy a vírus által érintett területre utaznak.

        Árvíz után: hogyan és mit fertőtlenítsünk?

        A rendkívüli dunai árhullám levonulása után elsősorban a zárt terek fertőtlenítéséről kell gondoskodniuk az árvízzel érintett területeken élőknek, az ingatlanok tulajdonosainak.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.