• Elnémított mentők

        Szerző:
        WEBBeteg

        Titoktartási nyilatkozatot íratott alá az Országos Mentőszolgálat dolgozóival a szervezet főigazgató-helyettese, amellyel arra kötelezi őket, hogy semmilyen belső információt ne juttassanak ki a szolgálat berkeiből.

        Simon Marianna nem sokkal azután rendelkezett erről, hogy a lap olyan hangfelvételekről számolt be, amelyek a mentésirányítás átalakítása után kialakult káoszt bizonyítják. Az irányítóközpontokban dolgozók ezután mobiltelefonjaikat még kikapcsolt állapotban sem vihetik be a helyiségbe.

        Hirdetések

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        A dokumentum szerint, ha bármilyen adat birtokába jutnak, "kötelesek megőrizni időbeni korlátozás nélkül, hogy ne okozhassanak hátrányt az OMSZ-nek vagy üzleti partnerének, ügyfelének". Tudomásul kell venniük azt is, hogy a nyilatkozat megszegése büntető és/vagy fegyelmi eljárást von maga után.

        Az ügyben nyilatkozó munkajogi szakértő szerint aggályos lehet a titoktartási nyilatkozat, mert túl általános, nem tartalmazza kivételként a közérdekű, illetve közérdekből nyilvános adatokat.

        (FH)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Látászavar, szédülés?

        Dr. Kapocsi Judit

        A kezeletlen vagy rosszul beállított magas vérnyomás szövődményei is lehetnek.

        Gyümölcsök és puffadás

        Dr. Hidvégi Edit

        Súlyos szövődményekkel járhat a fel nem ismert fruktózintolerancia.

        Országos defibrillátor-adatbázist készít a mentőszolgálat

        Mobiltelefonon is megjeleníthető országos adatbázist készít a nyilvános, közforgalmú helyeken elhelyezett félautomata defibrillátorokról az Országos Mentőszolgálat.

        Szív City néven életmentést segítő mobilapplikációt mutatott be az OMSZ

        Szív City elnevezéssel az életmentést segítő mobilapplikációt mutatott be az Országos Mentőszolgálat (OMSZ) kedden sajtótájékoztató keretében, Budapesten.

        Ötszázötvenen vesznek részt a vizes vb egészségügyi biztosításában

        Az Országos Mentőszolgálaton és a Vízimentők Magyarországi Szakszolgálatán kívül 550 fős egészségügyi személyzet lesz jelen a 17. FINA Világbajnokság versenyhelyszínein.

        Betegszállítás és betegmentés: ki, mikor hívhatja?

        Amennyiben a betegszállítást nem az orvos rendeli, a szolgáltatónak tájékoztatnia kell a szállítást kérőt a várható költségekről. A betegmentés mindenkit megillet, például baleset esetén. 112 és 104 - érdemes megjegyezni ezeket a telefonszámokat!

        Munkába állnak a mentőmotorosok

        Április 1-től a mentőmotorosok is munkába állnak az Országos Mentőszolgálatnál (OMSZ).

        Több mint 1 millióan látták már az Országos Mentőszolgálat Alapítvány újraélesztési kisfilmjét

        Két és fél hónapja debütált az Országos Mentőszolgálat Alapítvány Tartsd életben! kampányfilmje, a laikus újraélesztési ismeretek minél szélesebb körű elterjesztése céljából.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.