• Inszomnia - Egy alvásprobléma, ami rengeteg embert érint

        Szerző:
        WEBBeteg

        Az emberek több mint 9 százaléka szenved krónikus inszomniában idehaza. Ez azt jelenti, hogy az érintettek legalább három hónapon keresztül többször alszanak rosszul, mint jól, annak ellenére, hogy egyébként lenne lehetőségük aludni.

        Emellett nappali tünetek (pl. koncentrációs zavar, nyűgösség vagy a hangulati ingadozás) is jelentkeznek - mondta Dr. Purebl György. A Semmelweis Egyetem Magatartástudományi Intézetének igazgatóhelyettese azt javasolja, ha már legalább egy hónapja fennállnak a tünetek, forduljunk háziorvoshoz, hogy kiderüljön, mi áll a háttérben. A házi praktikák alkalmazása helyett az okokat kell megszüntetni, hangsúlyozza az egyetemi docens.

        Hirdetések

        Mi az inszomnia?

        Inszomniáról akkor beszélünk, ha akkor sem tudunk aludni, amikor egyébként lenne erre lehetőségünk. Van, hogy már elaludni sem tudunk este, ám az is előfordul, hogy éjjel vagy kora reggel felébredünk, de nem tudunk visszaaludni. Jellemző, hogy szubjektíve nem érezzük kielégítőnek az alvásunkat, emellett olyan nappali tünetek is jelentkeznek, mint a nyűgösség, a kialvatlanság, a hangulati ingadozás, az irritabilitás vagy a koncentráció zavara, utóbbi ráadásul megnöveli a hibák és balesetek előfordulásának kockázatát is - ismertette Dr. Purebl György hozzátéve, amennyiben legalább egy hónapja többségében vannak azok az éjszakáink, amikor gondunk van az elalvással, érdemes legalább a háziorvost felkeresni.

        Az inszomnia társbetegségként is jelentkezhet például magas vérnyomással, elhízással vagy pszichiátriai betegségekkel, miközben krónikussá válva maga is sokféle testi és pszichés betegséget idézhet elő. Magyarországon a tartós munkaképesség-csökkenés egyik leggyakoribb oka a depresszió, a 2-es típusú cukorbetegség, a 21. sz. egyik legnagyobb jelentőségű betegsége, a legtöbb ember halálát pedig a szív- és érrendszeri betegségek okozzák. Ezek mindegyikénél az alvászavar az egyik legfontosabb rizikófaktor. Az inszomnia tehát ok és következmény egyaránt lehet, így érdemes mielőbb tisztázni, hogy mi áll a hátterében - emelte ki Dr. Purebl György.

        Bővebben Az álmatlanság okai és veszélyei

        A különböző praktikák inkább ártanak, mint használnak

        Többnyire összezavarják a bioritmust, és elősegítik az alvászavar tartóssá válását. Ugyan évszázadok óta használnak bizonyos gyógynövényeket (pl. macskagyökér, komlótoboz) az alvás elősegítésére, ám mind az európai mind az amerikai alvástársaság irányelve kifejezetten ezek mellőzését javasolja. Úgy vélik ugyanis, hogy az alvászavar nem tehető rendbe egy pótszerrel, a probléma gyökerét kell megszüntetni, ami az életünk rendezésével, illetve társbetegségek esetén a többi kórkép kezelésével valósítható meg. Férfiak esetében gyakori, hogy alkoholt fogyasztanak a jobb alvás reményében. Az alkohol ugyan valóban elaltat, a bomlástermékeknek azonban ébresztő hatásuk van - hangsúlyozta az egyetemi docens.

        Olvasson tovább! Végzetes álmatlanság: a fatális familiáris inszomnia

        A teljes cikket a Semmelweis Egyetem honlapján olvashatja.

        (Semmelweis Egyetem)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Fájdalmak sportolás után?

        WEBBeteg

        A masszázsfej segítségével a gélt közvetlenül a fájdalmas területre lehet felvinni. (x)

        Miért fáj a hátam?

        WEBBeteg

        A hátfájás az egyik legfőbb közegészségügyi probléma a világon. (x)

        Miért veszélyes az erős horkolás?

        Normális esetben az orrunkon keresztül szívjuk be a levegőt, amely tisztítja, szűri és felmelegíti azt. Ha azonban ezt a rendszert, vagyis az orrlégzést valami gátolja, kénytelenek vagyunk szájon át lélegezni.

        Az álmatlanság okai és veszélyei

        A napi stressz, az időjárás változásai, vagy egy késő esti, nehéz vacsora is okozhat álmatlan éjszakákat. Ha ez az állapot tartósan fennáll, a kóros kialvatlanság súlyos problémákat idéz elő a beteg életében.

        Hitek és tévhitek az alvászavarokról

        A teljes felnőtt lakosság kb. 10 százaléka küzd súlyos vagy krónikus alvási nehézségekkel (ennél nagyobb számban fordul elő átmenetileg ez a probléma). Melyek a legfontosabb alvászavarral kapcsolatos hiedelmek?

        Az alvászavar és típusai

        Az alvás alapvető létszükséglet a szervezet - így az idegrendszer - számára a regenerálódásához, szerepe mind mennyiségi, mind minőségi szempontból igen meghatározó. Elengedhetetlen a megfelelő szellemi és fizikai tevékenység végzéséhez.

        A nyugtalan láb szindróma tünetei és kezelése

        A nyugtalan láb szindróma (szakirodalomban RLS - restless legs) az alvászavarok egyik jellegzetes, gyakori formája. A lakosság 2-5 százalékának, az idősebb korosztály 10 százalékának az éjszakai nyugalmát teszi tönkre ez a tünetegyüttes.

        Éjszakai felriadás felnőttkorban

        Az éjszakai felriadás (pavor nocturnus) felnőttek körében csak ritkán fordul elő: becslések szerint a kezelésre szoruló éjszakai felriadás százból kevesebb mint egy felnőttet érint. Annak, aki felnőttként gyakran felriad álmából, tanácsos kivizsgáltatnia magát egy alváslaborban, hogy felismerjék a háttérben álló okokat, illetve kizárhassanak olyan súlyos betegségeket, melyek ilyen tünettel járhatnak, így például az epilepsziát.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.