Lehet létjogosultsága az innovatív gyógyszerek versenyeztetésének

MTI
megjelent:

A Magyar Onkológusok Társaságának (MOT) elnöke szerint lehet jogosultsága a daganatellenes gyógyszerek versenyeztetési eljárásának, és ez támogatható akkor, ha azonos indikációjú esetben alkalmazott, nagyon hasonló hatásmechanizmusú, és azonos hatékonyságú termékekről van szó.

A stressz és a daganatok

A daganatellenes kezelés előtt egy-két nappal elszenvedett fizikai vagy lelki stressz csökkentheti a terápia hatékonyságát – derült ki egy új tanulmányból.
A stressz és a daganatok

Mangel László azzal kapcsolatban nyilatkozott kedden az MTI-nek, hogy az úgynevezett tételes elszámolású innovatív gyógyszerek között a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) árversenyt hirdetett meg, amelynek értelmében november 1-jétől egyes betegcsoportokban csak egyetlen innovatív gyógyszer marad mint javasolt terápia.

A NEAK korábbi közlése szerint az első eljárásban minden egyes hatóanyagot (35 gyógyszer) külön-külön szereznek be azért, hogy azoknak a betegeknek, akiknek a kezelése már megkezdődött az egyik gyógyszerrel, biztosítsák a készítményt. A másik eljárásban, új kezelés megkezdésekor, amikor nem lehet különbséget tenni, melyik gyógyszerrel érhető el jobb eredmény, a kezelőorvosnak az alacsonyabb árfekvésű készítménnyel javasolt a kezelést megkezdenie.

Segíthet az egészség-közgazdasági szemlélet

Mangel László úgy véli, ha ezzel a közbeszerzési eljárással azt lehet elérni, hogy hosszú távon újabb és újabb daganatellenes gyógyszereket fogadhat be az egészségbiztosító, akkor ennek a pozitív hozadéka meghaladja az esetleges szakmai dilemmákat.

Új, szájon át szedhető terápiák a tüdőrák kezelésére

Az eddig kizárólag egyedi méltányossági kérelemmel alkalmazható készítmények társadalombiztosítási támogatással 2017 januárjától érhetők el.

Új, szájon át szedhető terápiákat fogadott be az OEP a tüdőrák kezelésére

A Pécsi Tudományegyetem Onkoterápiás Intézetének igazgatója hozzátette: az onkológiában folyamatosan jelennek meg innovatív készítmények, amelyek jellegüknél fogva nagy értékű gyógyszerek, és bizonyos betegségekben nagyon jó hatásfokkal használhatók fel. Abban, hogy az egészségbiztosító újabb és újabb készítményeket tudjon befogadni a támogatásba, és így elérhetővé tegyék azokat a betegek számára, segíthet ez az egészség-közgazdasági szemlélet - tette hozzá Mangel László.

A MOT elnöke szerint ennek a döntésnek a pozitív hatása jóval magasabb lehet, "mint az esetleges félnivaló".

Kiemelte, Magyarország nincs rossz helyzetben a közép-európai országok között a daganatellenes szerek elérhetőségében, és ha az indikáció, a gyógyszerhatás-mechanizmus és a hatás is azonos, akkor ez a verseny sem a szakma, sem a betegek számára nem lehet hátrányos.

Konszenzust kell teremteni

Mangel László hozzáfűzte, az elmúlt napokban komoly indulatokat korbácsolt fel a NEAK új közbeszerzési eljárása, azonban véleménye szerint egy ilyen helyzetben konszenzust kell teremteni, hiszen egy ilyen polémia nagyban kihat arra a bizalmi kapcsolatra, ami az orvos és a beteg között fennáll. Ha meginog ez a bizalmi kapcsolat, az nagyban befolyásolja a gyógyulás esélyét.

Az új közbeszerzési eljárással kapcsolatban az Innovatív Gyógyszergyártók Egyesülete és a daganatos betegek által alapított Gyógyulj Velünk Egyesület is jelezte aggályait. A Magyar Klinikai Onkológiai Társaság (MKOT) szerint pedig orvosszakmai érvekkel nem védhető az onkológiai terápiák tervezett egységesítése.

(MTI)

Cikkajánló

Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.