• Összecserélhettek két csecsemőt

        Szerző:
        WEBBeteg

        A DNS-teszt eredményére vár két nő Dél-Afrikában, miután kiderült, hogy összecserélhették gyerekeiket a kórházban, és az egyik csecsemő két napos korában meghalt - közölte pénteken a BBC brit közszolgálati média internetes oldalán, a dél-afrikai médiára hivatkozva.

        A két anyát hazaengedték egy-egy csecsemővel, és azt mondták nekik, később menjenek vissza a kórházba a DNS-tesztek eredményéért. Az egyik kislány azonban kedden meghalt.

        A nő, akinél a baba meghalt, azt mondta, nem tud gyászolni, mert nem tudja biztosan, hogy a saját kislánya volt-e vele - jelentette a Sowetan angol nyelvű, dél-afrikai újságnak. Ugyanakkor arra sem akar gondolni, hogyan magyarázza el a másik nőnek a kicsi halálát, ha nem a sajátja volt - tette hozzá Lebo Nkadimeng.

        Hirdetések

        A lap értesülései szerint a másik anyának egy szociális munkás és egy orvos jelenlétében már elmondták, hogy mi történt. A két asszony most a DNS-teszt eredményére vár.

        A kórház közölte a BBC-vel, hogy vizsgálják a csecsemő halálát, de a körülményekről nem nyilatkozhatnak.

        (FH)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Sarcoidosis

        Dr. Lajtos Melinda

        A betegség jelentősége abban áll, hogy kórlefolyása nem jósolható meg.

        Kiurgó pulzus

        Kardioközpont

        Mindenképpen utána kell járni, milyen oka lehet a jelenségnek, majd kezelni.

        Egy fertőzés is oka lehet a koraszülésnek

        Napjainkban a csecsemőhalálozás fő oka a koraszülés, illetve hogy a babák sokszor nagyon alacsony súllyal születnek. Számos olyan eset van, amikor a koraszülött gyerekek később maradandó károsodással élnek, olykor a látásuk vagy a hallásuk sérül, de sokszor tanulási nehézségek jelentkeznek ezeknél a gyerekeknél. A koraszülések leggyakoribb oka a hüvelyi fertőzöttség, de a baktériumtoxinok által okozott agyi fertőzések évente kb. ezer gyermeknél fogyatékosságot is okoznak. A megfelelő hüvelyflóra fenntartásával a hüvelyfertőzöttség nagy százaléka elkerülhető lehetne, így a koraszülések száma is jelentősen csökkenne.

        Rectus Diastasis - Ártalmasabb, mint hinnénk!

        A szülő nők jelentős részét, kutatások szerint több mint a felét érinti az egyenes hasizmok szétválása (rectus diastasis), amely sajnos nem csupán esztétikai probléma. Az elváltozás kezelése nélkül komoly gerincproblémák, állandósult deréktáji fájdalom, sőt, akár nőgyógyászati betegségek és vizelet visszatartási zavarok is kialakulhatnak.

        Felépülés a császármetszésből

        Körülbelül a nők egyharmada szül császármetszéssel, vagyis az örömteli esemény - a gyermek születése - során hasi műtét következik be, mely már önmagában is, de a műtét utáni időszakkal együtt nagy megterhelést jelent az anyai szervezet számára. Ez azt jelenti, hogy a felépülés teljesen más, mint egy hüvelyi szülésnél, ám ha tudja, mire számíthat, és előre tervez, könnyebbé teheti a folyamatot.

        Életmódváltás már a fogantatás előtt!

        Az önmegfigyelésen túl törekedni kell az esetleges ártalmas, a magzatot vagy az anyai szervezetet károsító tényezők kiküszöbölésére. Sőt, a leendő apáknak is ki kell venniük a részüket a felkészülésből!

        Nem vagyok feleségnek és anyának való? - Orvos válaszol

        Tényleg nem vagyok jó anya vagy csak túl stresszelem? - Válogatás a WEBBeteg Orvos válaszol rovatának kérdéseiből.

        Alacsony trombocitaszám terhesség alatt - Mit jelent?

        Várandósság alatt több eltérés is előfordulhat a laboreredményeknél, melyek aggodalommal töltik el a kismamákat. Ilyen például a trombociták normálisnál alacsonyabb mennyisége, ami általában kezelésre szorul. Hogy mit kell ilyenkor tenni, azt dr. Szélessy Zsuzsanna, a Trombózisközpont hematológus főorvosnője árulta el.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.