• Nőtt a csecsemőknél a járványos hörgőgyulladásos esetek száma

        Szerző:
        WEBBeteg

        Jelentősen nőtt idén a csecsemőknél a járványos hörgőgyulladásos esetek száma, sok kisgyermeket Debrecenben ápolnak - tudta meg az MTI a Debreceni Egyetem (DE) gyermekklinikájának igazgatójától.

        Balla György elmondta: hét súlyos, életveszélyes állapotban lévő, intenzív ellátást igénylő, elsősorban légúti infekcióban szenvedő csecsemőt fogadott az elmúlt egy hétben a DE gyermekklinikájának intenzív osztálya három olyan megyéből, amely nem az ellátási területéhez tartozik.

        A tüdő hallgatózása

        A tüdők feletti hallgatózás felvilágosítást ad a tüdő légtartalmáról, a tüdő állapotáról és a hörgőkben lévő váladékról. A tüdők felett fonendoszkóppal vizsgálódva a levegő be- és kiáramlásakor keletkező rezgések által létrehozott légzési hang hallható.

        A tüdő hallgatózása

        Az akadémikus közlése szerint klinikájuk az elsők között nyújtott segítséget az országos gyermek-intenzívellátás súlyos nehézségeinek megoldásához. Előzőleg a budapesti gyermek-intenzívosztályok telítettsége miatt az országos tiszti főorvos azt kérte, hogy az intenzív ellátásra szoruló betegeket a közép-magyarországi régión kívülre szállítsák a mentők.

        Balla György professzor tájékoztatása szerint az elmúlt egy hétben gyermek-intenzívosztályuk a saját ellátási körzetük mellett három megye - Nógrád, Heves és Jász-Nagykun-Szolnok - kórházaiból fogadott súlyos, hörgőgyulladásos betegeket.

        Súlyos, járványos hörgőgyulladás

        Az akadémikus különleges évnek nevezte az ideit, ugyanis - mint mondta - "ilyen súlyos lefolyású, járványos hörgőgyulladásos megbetegedés, amely elsősorban az érett csecsemőket támadta meg, még nem volt Magyarországon".

        Hirdetések

        A debreceni klinika 12 ágyas gyermek- és 40 ágyas koraszülött-intenzívosztálya 100 százalékos kihasználtságban működik ezekben a napokban, nem járványos időszakban ez az arány 70 százalék - közölte.

        Ezek a cikkek is érdekelhetik Önt

        Megjegyezte ugyanakkor, hogy a koraszülötteket nem támadta meg a járványos megbetegedés, ők ugyanis minden esetben védőoltást kapnak a betegség ellen, e nélkül számukra halálos kimenetelű lehet a kór.

        Balla György professzor, az Egészségügyi Szakmai Kollégium csecsemő- és gyermekgyógyászati tagozatának elnöke szerint a gyermek-intenzívkapacitás növelésére hatékony megoldást jelentene, ha a 14 év alatti gyermekek esetében eltörölnék a volumenkorlátot.

        Hozzátette, a mostani helyzet ugyanakkor ráirányította a figyelmet arra, hogy Magyarországon a gyermek-intenzívellátás fejlesztésre szorul. A kapacitásokat úgy kell kialakítani, hogy rendkívüli helyzetekben, járványok, tömeges balesetek esetén is mindenkit tudjanak fogadni - mondta.

        (MTI)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Látászavar, szédülés?

        Dr. Kapocsi Judit

        A kezeletlen vagy rosszul beállított magas vérnyomás szövődményei is lehetnek.

        2018-ban is lesz lombikprogram Debrecenben

        A Kaáli Intézet szerződésének lejárta után is lesz lombikprogram Debrecenben. A meddő párokat ugyanott, a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában látják el.

        Hiánypótló nőgyógyászati kezelés Debrecenben

        Magyarországon még hiányterületnek számító nőgyógyászati urológiai szakrendelés nyílt a Debreceni Egyetem (DE) szülészeti és nőgyógyászati klinikáján: az uroginekológiai szakrendelésen beutaló nélkül fogadják a betegeket - közölte az egyetemi sajtóiroda az MTI-vel.

        Figyelemmel kísérik a gyermekintenzív-kapacitások alakulását

        Az elmúlt hetekben tapasztalt bronchiolitises megbetegedések miatt az országban megnövekedett a csecsemő- és kisgyermekkorú, azonnali lélegeztetést igénylő betegek száma.

        Mérföldkő a debreceni veseátültetésben

        Az ezredik vesetranszplantációt végezték el december 1-jén a Debreceni Egyetem Klinikai Központjában. Az új szerv egy 57 éves vásárosnaményi férfi életét változtatja meg.

        MRI-beruházás a debreceni Kenézy-kórházban

        A legmodernebb vizsgálatokra is alkalmas mágneses rezonanciás (MRI) berendezést helyeztek üzembe kedden a debreceni Kenézy Gyula Kórházban. Az épülettel együtt több mint 300 millió forintba kerülő fejlesztés az Európai Unió támogatásával valósult meg - jelentette be a város fideszes polgármestere az átadási ünnepségen.

        Debreceni kampány az emlőrák ellen

        Idén is egynapos eseménysorozat keretében próbálják felhívni az emlőrák elleni küzdelem fontosságára a figyelmet Debrecenben. A Holnapom Egyesület október 5-i programjainak ezúttal is a Fórum bevásárlóközpont ad helyet.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.
      • Hirdetések
      • Partnereink hírei
        A hiperhidrózis egy kellemetlen egészségügyi probléma, amire van hatékony orvosi megoldás.
        Gyakorisága a kor előrehaladtával nő, de bármely életkorban kialakulhat.
      • Orvos válaszol
      • Infografika és videó
      • Hirdetések
      • Szavazás

        Korábbi szavazások