• Teddy Doktorok Meséi

        Szerző:
        WEBBeteg

        Egyedülálló hazai kezdeményezés keretében orvostanhallgatók készítettek gyermekek számára mesekönyvet, mely a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar gondozásában jelent meg.

        A Teddy Maci kórház program során orvostanhallgatók ismertetik meg a gyerekekkel  játékos környezetben az orvosi vizsgálat menetét, eszközeit, az orvosi környezetet, mely által valós helyzetben kevésbé izgulnak, és csökken az orvosoktól való félelmük, szorongásuk.

        Hirdetések
        Hogyan élik meg a gyerekek a kórházi tartózkodást?

        A kórházi tartózkodás minden gyerek számára nehéz – legyen bármilyen korú is. Az otthontól és a barátoktól való távollét, az idegen szituáció, a vizsgálatok, a szokásos napi rutin megváltozása mind-mind frusztrációt okoznak a gyerekeknek. Hogyan élik meg a gyerekek a kórházi tartózkodást?>>

        Ehhez nincs másra szükség, mint a macijukra, vagy bármely más kedvencükre, aminek kitalált betegségét speciálisan képzett macidoktorok és doktor nénik segítségével együtt megvizsgálják és meggyógyítják.

        A mesekönyv, amely a „Teddy Doktorok Meséi” címet viseli, a négy magyarországi orvoskar lelkes orvostanhallgatóinak önkéntes szorgalma és fantáziája révén született meg, mely vicces és tanulságos meséken keresztül az óvodás-kisiskolás korosztály egészségnevelését célozza meg. A könyv egy játékos foglalkoztató füzettel is kiegészült, melyet az érdeklődő óvodáknak is eljuttatnak majd, illetve juttattak már el több helyre országszerte.

        A „Teddy Doktorokkal” az érdeklődők az óvodákban találkozhatnak, valamint minden évben a Teddy Maci Családi Nap keretében a Pécsi Tudományegyetem Általános Orvostudományi Kar aulájában.

        (Pécsi Tudományegyetem)

        Legutóbb frissült:
        • WEBBeteg.hu
      • Cikkajánló

        Kiégés szindróma

        Dr. Balogh Katalin

        Azokat sújtja, akik munkájuk során társadalmi segítő funkciót látnak el.

        Mi az a divertikulózis?

        Dr. Mármarosi István

        Mi utalhat a vastagbél falán kitüremkedő képletek jelenlétére?

        Egészségtudatos középiskolások

        Ön tudja, hogy mik a szív- és érrendszeri megbetegedések fő rizikófaktorai? Fel tudja ismerni az agyvérzés tüneteit? Gyakorlatban is tudna elsősegélyt nyújtani a bajba jutottaknak? Hallotta már, hogyan lehet csökkenteni a méhnyakrák kialakulásának kockázatát?

        Ezek a diákok egy egészségesebb Magyarországért dolgoznak

        A Budapesti Orvostanhallgatók Egyesülete (BOE) 2006-os alapítása óta a Semmelweis Egyetem egyik legnagyobb nonprofit, közhasznú diákszervezetévé nőtte ki magát. Az egyesület céljairól, eredményeiről és nemzetközi kapcsolatairól Süli Orsolyával, a szervezet külügyi elnökhelyettesével beszélgettünk.

        A mese gyógyít!

        A betegség alatt nemcsak a közérzet, de az ember kedve is rosszabb. A kisgyerekeknél pedig mindez hatványozottan fennáll. Mesekönyvet adományoztak a Heim Pál Gyermekkórház kis betegeinek, akiknek így a kórházban töltött idő is könnyebben fog eltelni. A közérzetjavulás, a mosoly pedig bizonyítottan gyógyító hatású.

        Egy startup ötlettől a megvalósításig - újabb mérföldkőhöz ért az InSimu orvosképzést támogató projektje

        Lezajlott az első, InSimu Patient beteg-szimulációs appal támogatott, kreditpontos diagnosztikai kurzus a Debreceni Egyetemen. A debreceni orvostanhallgatók elsőként tesztelhették a Microsoft világversenyén díjazott, orvosképzést támogató megoldást.

        Gyermekintenzív osztály javára gyűjtenek az orvostanhallgatók

        Évente több száz (negyedmillió gyereklakosra jutó súlyos betegről van szó) súlyosan beteg gyermek gyógyulását segítheti az a betegőrző monitorrendszer, melyet a főként orvostanhallgatókból álló Medikus Zenekar március 19-i, zeneakadémiai jótékonysági koncertjének bevételéből vásárolnak a Semmelweis Egyetem I. Sz. Gyermekgyógyászati Klinikájának Intenzív Terápiás Osztályára

        Óvodásoknak készült mesekönyv a gyermekjogokról

        Óvodásoknak szóló mesekönyv készült a gyermekjogokról, a kiadvány egyedülálló kezdeményezésnek számít - mondta a könyvet összeállító Országos Betegjogi, Ellátottjogi, Gyermekjogi és Dokumentációs Központ (OBDK) főigazgatója az M1 aktuális csatorna hétfő délelőtti műsorában.

      • Kérje ingyenes cikkértesítőnket! Amennyiben szeretne azonnali értesítést kapni a témában születő új cikkekről, adja meg az e-mail címét. A szolgáltatásról bármikor leiratkozhat.