Bill Gates hadat üzent a dohányzásnak

Független Hírügynökség
megjelent:

Bill Gates, a világ legnagyobb szoftvergyártó cégének nemrég visszavonult vezetője, valamint Michael Bloomberg, New York főpolgármestere hadat üzent a dohányzásnak. Bejelentették, hogy ketten együtt 500 millió dollárt (75 milliárd forintot) adnak cigaretta ellenes kampányokra világszerte.

Bloomberg főpolgármester - a róla elnevezett pénzügyi hírügynökség alapítója - korábban maga is dohányzott. Két éve már felajánlott 125 millió dollárt (18,6 milliárd forintot) a cigaretta ellen. Most bejelentette, hogy 4 év alatt további 250 millió dollárt (37 milliárd forintot) hajlandó adni erre a célra.

Bill Gates, a Microsoft alapítója pedig a feleségével együtt létrehozott Bill and Melinda Foundation-ből 5 év alatt 125 millió dollárt tesz hozzá Bloomberg pénzéhez.

Gates júniusban vonult vissza a Microsoft éléről, hogy feleségével együtt jótékonysági tevékenységnek szentelje magát. Alapítványuk eddig első sorban a malária és az AIDS elleni orvosi kutatások támogatására összpontosított.

Az ENSZ egészségügyi világszervezete, a WHO szerint ebben az évszázadban 1 milliárd ember vesztheti életét a dohányzás miatt, főleg a szegény és közepes fejlettségű országokban.

Bloomberg a kampányával azt igyekszik elérni, hogy a kormányok betiltsák a nyilvános helyeken való dohányzást, és segítsék a leszokást, például ingyenes tapaszokkal.

(FH)

Cikkajánló

Alacsony vagyok
Alacsony vagyok

Ha ez zavar, alkalmazható növekedési hormon?

Magas trigliceridszint?
Magas trigliceridszint?

Hogyan csökkenthető étkezéssel?

WEBBeteg - Dr. Szabó Zsuzsanna, háziorvos, pszichoterapeuta szakorvos
WEBBeteg - Dr. Bene Orsolya, kardiológus
WEBBeteg - Dr. Lajtos Melinda, tüdőgyógyász
WEBBeteg - Bak Marianna, biológus szakfordító
WEBBeteg - Dr. Diószegi Judit, pszichiáter
WEBBeteg - Dr. Dinya Zoltán, pszichiáter
Cikkértesítő
Értesítés a témában születő új cikkekről.